Mikor az árnyak egyre nőnek,
Nincs már értéke az időnek.
Egybefolyik nappal és éjjel,
Gondolat röpköd szerteszéjjel.
Kapkodsz utána félve, ijedten,
Jaj, mit akartam? Hova is tettem?
Tegnap még tudtad, ma már csak sejted,
Holnapra pedig elfelejted.

Régi emlékek, szép gyermekkor,
Mintha ma lenne, mondtad sokszor.
Kedves arcok, akik szerettek,
De a nevüket már elfeledted.
Aztán ha egy név fel fel révül
A múltnak zúgó tengeréből,
Úgy fáj, hogy bárhogyan próbálod
A vonásokat már nem találod.

Utunk végén másképp kell élni.
Őszi avarban csendben lépni.
Amit nem találsz emlékedben,
Keresd ott belül a szívedben.
Halk, rég hallott melódiákat,
És átélhetsz apró csodákat.
Ne kapaszkodj a múltba váltig,
Csak érzéseid őrizd halálig.

Ha szeretni tudsz még, az a lényeg
Mikor az árnyak égig érnek

Amikor rám nézel,édes a pillanat
Szerelmes érzelmek,belém hatolnak
Szíven találnak édes szavaid
Mint Ámor mézédes nyilai
Kapui szívemnek
Számodra megnyílnak
Húrjait ügyesen pengeted
Kezedben tartod az életem
Nézésed mint legkisebb sóhaj
Számomra parancs minden óhaj
Édes szádnak minden csókja
Ízét meg nem hazudtolja

Érintésed belém hatolnak
Bennem mint égés helye
Mélyen nyomot hagynak
Érzem, hogy erősek a vágyak
Súlya a szívembe zárnak
Fényes glóriát varázsolsz
Magasra emelsz körénk
Szerelmünk csúcsra szárnyal
Mint óriás kerék

Réten a lepkék is ránk szállnak
Szerelemből szívnak
Majd odébb állnak
Viszik a hírt szélirányba
Tovább adják fűnek fának
Minden szerelmesnek
Galambok dalolnának
Szerelemmel élj
Holnap és a mának

Tegnap sétáltunk a Duna partján
A vízbe kavicsokat dobáltam
Vize lefogyott egy kicsit
Beljebb került a mederbe
Partja viszont meghízott
Jócskán a meder felé húzott

Kedvesemnek kezét fogom
Jólesik,lehet kicsit szorítom
Beszívjuk a meleg Napot
Vele a napfényben sétálgatok
Beszédünk,kedvünk felszabadult
Hangot felkapja,víz tova viszi

Olykor jön egy hajó
Hullámokat fodrozza
Parthoz fehér tajtékkal sodorja
Partra érve kavicsokat megmossa
Köveket tisztára nyaldossa
Nevetve jókat beszélgetünk
Hajókról matrózok integetnek

Köszönnek,mi visszaintegetünk
Önfeledten nézzük a Duna tükrét
Míg rajta a hajók tova tűnnek
Mesélni kedve lenne az öreg Dunának
Szavait a folyás gyorsan sodorja
Élete során sírt, volt nevetett
Magyar nagyon belé szeretett

Tavaszi napfényben meg-megállva
Ölelő karokkal egymást csókkal áldva
Még nagy csend van az üdülő házakban
Mit a Duna part magasan övez
Parti fűz és nyár vár ránk
Vannak ki több évtizede itt áll már

Koruktól ráncos öreg kérge
Időnek múlását ha tehetné
Lehet mindent hosszan elmesélné
Megéltek már sokat,könnyeket
Csalódást,szerelmes csókokat
De láttak pusztító árvizet,és mást
Miről beszélni jobb nem lehet

Volt,hogy eltakarta a Napot
Fáradt embereknek hűst adott
Máskor kitért a Nap elől,hagyta
Melegét a napozóknak adta
Melegített vizet és homokot
Távolban látni híd szeli át a vizet
Magasan a folyó felett
Hajó alatta,hogy elférjen
Alacsonyabban csak a kéménye lehet

Nem vagyunk egyedül ki szereti
Duna partra kijön ki teheti
És látom,mi nekem is volt rég
Szép nagy, Komondor jön elém
Szelíd jószág ő senkit nem bánt
Néz szinte mondja,ne félj
Jó vagyok akár csak a gazdám
Ki őt pórázon vezeti
Velünk néhány kedves szót vált
Ritka már e kutya fajta
És ilyen nemes szívű gazda
Mindkettőből kevés van már
A Magyarba?.

Köszönt a reggel ?Jó napot!?
Vártam Rád több napot
Közben szerelem ki nem hűlt
Végig itt volt, szívemen ült
Bajom mi volt én tudtam
Hiányod nagyon kutattam
Éjszakákon rosszul háltam
Szüntelen csak Rád vártam
Ágyat is hidegebbnek hittem
Mert nem Veled fekhettem
Takarót össze tekertem
De tested nem éreztem
Így össze, takaróval vesztem

De most itt vagy nekem
Szorosan összebújok Veled
De ez sem elég
Inkább bújnék Beléd
Kevés volt mit illatod
Hagytál itt az ágyban
Én a testedre vágytam
Most ölellek
Karjaimat ki nem lehet oldozni
Sikerült úgy össze bogozni
Jó volna nem elhagyni
Mindig együtt álmodni
Sok nekem az a nap egy is
Ha távol vagy és nem itt
Jobb érezni ajkad ízét
Tudni kettőnk összeforrt életét

Valami történt velem
Nem a szívem és a lelkemben
Fájdalom a térdemben
Fájdalomtó l lépni alig tudok
Nincs senki, egyedül vagyok
Legalább így nagyot, ordíthatok

Borogatom vizes hideg ronggyal
Állapotom remélem,így lesz jobban
Dolgozom, szolgálatban vagyok
Mennem kell ha nem is akarok
Óvatosan emelem a lában
Így sem tudom elérni,hogy ne fájjon

Lehet, hogy jót tenne most
Egy jó forró borogatás
Lágy finom kéz simogatás
Csak álom, mit legyőz
A térdembe nyilalló fájdalom

Nem hagyom uralkodni magamon
Elvette kedvem a sajgó jövevény
Várom,hogy belőlem szökne rég
Egyszer elmúlik, nincs itt a vég
És majd feledésbe merül az egész