Libbent a szoknyád, ó, Barbara,
Pont nem arra néztem, én marha.
Életpillanat volt,
Mi nem halmozódott.
Férfiembernek, úgy fáj ez ma.

Csak jöttél velem szemben Böske,
Csinosságod… látókörömbe.
Élmény volna veled,
Sütizni, ha eszed,
De, Te buszhoz mentél eleve.

Együtt kéne ülnünk, úgy vágytam,
Presszóban társra… nagyon vágytam.
Eszter mond, merre jársz?
Vagy valahol rám vársz?
Egyedül, csak ittam, rókáztam.

Vecsés,2018. december 20. – Kustra Ferenc – Romantikus LIMERIK csokor

Laura! Mi lesz, úgy izgulok…
Már lázálom-mámorban úszok!
Jöjjünk kicsit össze
Nullára, mindössze!
Gondolatomban csak rád bukok!

Jobban izgi, mint fiatalon,
Laura! Ölelnélek vakon…
Csak kicsit… derekad,
Közben lógna hajad.
Laura! Engedd már, tékozlón…

Legalább baráti ölelést,
Ezzel, elvennéd a torok-kést.
Lágy-szerű karolást,
Nem kérek, semmi mást.
Tested, közelségi ölelést!

Vecsés, 2018. december 17. – Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor

Az életórám ketyeg, én csak hallgatom a csöndjét,
Szívem néha összeszorul, de nem lelem a fékjét…
Fáj a jelenem és fáj a múltam is,
Másra nem is gondolok, erre csakis.

(Bokorrímes)
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam,
Ez saját őszöm és lassan már tél lesz! Miből okultam?
Remény létezik, hogy újrakezdjem? Már hetven elmúltam

Nincs, ami összeköt az élettel, legföljebb az örök bánatom,
Életemben szerencsés sohasem, de peches az voltam. Fájlalom.
Az élet maga a mosolygó hazug! Folyvást csak jól becsapott!
Mikor valami jó nézett ki, akkor szemétséggel lecsapott!

(Senrjon)
Jövő felé lépkedni?
Nincs mit keresni, van pech halmaz!
Élet, maga pech…
*
Vicsorogva vigyorit,
Tán’ nincs benne engedékenység…
Ez nekem barát?
*
Vicsorog, látszik rajta!
Mosolyt erőltetve hazudik!
Ezt érdemlem meg?
*

(3 soros-zárttükrös)
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat,
Igyekszem tartani magamat, így aztán felemelem államat!
Éveim súlya már nagyon is nyomja gyengülő, öreg vállamat.

(Septolet)
Élet hazugsága,
Visszássága,
Lelkem kínlódása

Tűrjek mindent?
Hazugsága cement?
Nem gyűjtőm lehetetlent,
A fékezhetetlent…
*

(Senrjú)
Életpatak vágy,
Partjai közt kordában.
Be is fog fagyni.

(3 soros-zárttükrös)
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem,
Már mosolya, előre is gúnyos, nem tévedek, vélem…
Életem védőszárnyai közt nekem nincsen is helyem.

Fáj nekem ez a mosolygó élethazugság, nem győzőm észlelni,
Ő meg vicsorogva, de közben röhögve néz rám, hogy nem kell félni…
Az én életem maga a röhejes hazugság, nincs mit tenni,
Hetven elmúltam, ki tudja, meddig kell még ezt nekem eltűrni?

Vecsés, 2018. június 5. – Kustra Ferenc – íródott; Alloiostrofikus versformában.

A pletykákat az irigyek generálják,
Hülyék elhiszik, az ostobák; továbbadják.

Rettenetesen nagy a tanulság:
Ócsárolni a másikat, miért nagy mulatság?

Micsoda baromság, fölöslegesen dühöngeni?
Mikor fölajánlják akkor kéne hosszan beszélgetni…

Elöntött miattad a mérgem nagyon,
Kicsit belekapartam a tapétába nagyon…

Vannak, kik rögtön megütik másikat,
Ők, ezzel nyomatékolják a vágyaikat.

Csókod tenger, egy nagy lélegzettel,
Erőszakodban keresem levegőt, mély lélegzettel!

Aprócska a bökkenő,
Heveskedő a rémhírterjesztő…
Álhír, gyorsan szárba szökkenő!

Szeretettel törölni rosszt, megtörténtet?
És képmutatásból, el kell dugni emléket?

Változó a világ, egyre romlik,
Tömeg, nem érti… mélyen belealszik…

A pletyka táplálja a gyűlöletet, terjedésben
Mint láng, esőben, fenyőerdőben.

Remegve, még ég a mécses lángja,
Lakást, hideg huzat járja…

Egybevág minden szavunk áhított jövőről,
Eltér szánakozásunk az utcán szenvedőről.

Vecsés, 2019. május 9. – Kustra Ferenc – íródott: oximoronos 10 szavasokban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.

Az író

Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.

A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.

A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.

A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.

A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!

Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.

Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.

A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...

A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…

Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…

Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.

A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.