Idő 
Értékelés 
Értékelés Latin szólás fordítása…
(leoninus)
Már biz’ majd’ itt az újév, de az emberek nem változnak, erre nem jó… újév.
Mindig is voltak bölcsek, bár manapság is vannak sokak, ki hiszik, hogy bölcsek.
Éjjelt váltakozó nappal hogyan befolyásolja? Sehogy, rúgja meg a macska…
*
Új év jön, de régi az ember lelke, változás nincs, csak fordul az év kereke.
Voltak bölcsek, most is van ki úgy él, mintha tudásuk nagyobb volna az ősöknél.
Éj múlik, nappal jön, a sors nem enged ekképpen, hajnal ragyog, marad helyén minden.
*
(HIQ duó)
Az idő
Óh… állhatatos.
Ketyeghet…
Az idő
Rohanva… hová?
Csak úgy búj
(Apeva)
Az
Idő
tiktakol,
át a testen,
némán hagy nyomot.
Az
idő
elillan,
csendben elmész
mégis minden fáj.
*
(senrjon)
Szilveszterkor lépést tarts!
Időnek is kell, hogy rend legyen.
Múlttal együtt megy.
(tíz szavas)
Szilveszterkor lépj, ha hív az idő,
Múlttal táncol a jövő.
*
(senrjú)
Ősök lóháton
Vágtattak az idővel…
Oda kell érni!
Léptek porában,
szél hordja a régi dalt.
Nincs menni hova.
*
(Tíz szavas)
Idővel tartjuk kordában tevékenységeinket,
A lóápolást, zaboltatást, kutya sétát, videó-nézéseket.
(katauta)
Idővel tartjuk.
Lóápolást, zaboltatást,
Kutya sétát, filmnézést.
*
(Kétsoros-bokorrímes)
Szilveszter-hajnal… reggelig,
Félrészeg-álomnap estig…
(senrjú)
Szilveszter hajnal,
Félrészeg álom kísér.
Megáll az este.
*
(leoninus)
Meghalásig időszámítás s utána végtelen – örök múlás.
Időt vekker mutatja és ha beledöglik is… tulajt bosszantja.
(Kínai csi-csüe: 4×7 szótag. Versképlet: a a x a)
Nap örök, mégis múlik,
Végtelenbe lehullik.
Létünk csak rezdülésünk,
Pillanatban elbújik.
*
(Tízszavas)
Az öregség magában is bajjal jár,
Lét: barna medve… brumgár.
Az öregség mosolya sárga,
Ha jön, brummogva távozik az ára.
Vecsés, 2021. december 27. – Siófok, 2025. július 29. -Kustra Ferenc József- írtuk: alloiostrofikus versformában, kétszerzősként, Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal.
(leoninus)
Már biz’ majd’ itt az újév, de az emberek nem változnak, erre nem jó… újév.
Mindig is voltak bölcsek, bár manapság is vannak sokak, ki hiszik, hogy bölcsek.
Éjjelt váltakozó nappal hogyan befolyásolja? Sehogy, rúgja meg a macska…
*
Új év jön, de régi az ember lelke, változás nincs, csak fordul az év kereke.
Voltak bölcsek, most is van ki úgy él, mintha tudásuk nagyobb volna az ősöknél.
Éj múlik, nappal jön, a sors nem enged ekképpen, hajnal ragyog, marad helyén minden.
*
(HIQ duó)
Az idő
Óh… állhatatos.
Ketyeghet…
Az idő
Rohanva… hová?
Csak úgy búj
(Apeva)
Az
Idő
tiktakol,
át a testen,
némán hagy nyomot.
Az
idő
elillan,
csendben elmész
mégis minden fáj.
*
(senrjon)
Szilveszterkor lépést tarts!
Időnek is kell, hogy rend legyen.
Múlttal együtt megy.
(tíz szavas)
Szilveszterkor lépj, ha hív az idő,
Múlttal táncol a jövő.
*
(senrjú)
Ősök lóháton
Vágtattak az idővel…
Oda kell érni!
Léptek porában,
szél hordja a régi dalt.
Nincs menni hova.
*
(Tíz szavas)
Idővel tartjuk kordában tevékenységeinket,
A lóápolást, zaboltatást, kutya sétát, videó-nézéseket.
(katauta)
Idővel tartjuk.
Lóápolást, zaboltatást,
Kutya sétát, filmnézést.
*
(Kétsoros-bokorrímes)
Szilveszter-hajnal… reggelig,
Félrészeg-álomnap estig…
(senrjú)
Szilveszter hajnal,
Félrészeg álom kísér.
Megáll az este.
*
(leoninus)
Meghalásig időszámítás s utána végtelen – örök múlás.
Időt vekker mutatja és ha beledöglik is… tulajt bosszantja.
(Kínai csi-csüe: 4×7 szótag. Versképlet: a a x a)
Nap örök, mégis múlik,
Végtelenbe lehullik.
Létünk csak rezdülésünk,
Pillanatban elbújik.
*
(Tízszavas)
Az öregség magában is bajjal jár,
Lét: barna medve… brumgár.
Az öregség mosolya sárga,
Ha jön, brummogva távozik az ára.
Vecsés, 2021. december 27. – Siófok, 2025. július 29. -Kustra Ferenc József- írtuk: alloiostrofikus versformában, kétszerzősként, Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal.
Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva
Hangod zenéje kísért minden álomba’,
Suttogó szavaid bársonyát kutatva.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Pillantásod fénye bennem lobog,
Mint csillag, mely csak nekem ragyog.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Illatod elringat, bódít, felemel,
Veled lélegeznék minden éjjel.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Érintésed ösvényét követném,
Bőröd melegében otthonom lelném.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Szívdobbanásod lüktet bennem,
Te vagy a végzetem, menedékem...
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Siófok, 2025. április 26.
Hangod zenéje kísért minden álomba’,
Suttogó szavaid bársonyát kutatva.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Pillantásod fénye bennem lobog,
Mint csillag, mely csak nekem ragyog.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Illatod elringat, bódít, felemel,
Veled lélegeznék minden éjjel.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Érintésed ösvényét követném,
Bőröd melegében otthonom lelném.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Szívdobbanásod lüktet bennem,
Te vagy a végzetem, menedékem...
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.
Siófok, 2025. április 26.
A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Az utolsó emlék...
Az utolsó emlék, libbenő kabát,
az eltűnt bársonycsók ajkamon
ízlelt mámor, parázslik, hagyom,
míg lelked selymét kibontanád.
Kibontanád, ahogy szemem árnyait,
borítaná halkan suttogó szíved,
félve dobbanó, vérzik, engedem,
míg semmibe zuhannak álmaim.
Az utolsó emlék, libbenő kabát,
az eltűnt bársonycsók ajkamon
ízlelt mámor, parázslik, hagyom,
míg lelked selymét kibontanád.
Kibontanád, ahogy szemem árnyait,
borítaná halkan suttogó szíved,
félve dobbanó, vérzik, engedem,
míg semmibe zuhannak álmaim.
