Zöld a mező, kék az ég,
De napfény nélkül nem elég.

Sűl a zsemlye, sűt a pék.
Sánta Sanyinak kéne szék.

Esik az eső, sűt a nap,
ki nem nősűl, legyen pap.

Barna az ág, kék a madár,
de sajnos színvak az Aladár.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

(Bokorrímes)
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

(Bokorrímes)
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

(Önrímes)
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József

Erdei tisztás,
Vadvirágok pompája.
Csábító látvány!

Óriás fák közt
Suttogva, jár-kel a szél.
Csendes ölelés.

Virág illat száll,
Langy levegő bársonyos.
Kikelet-puha.

A határ dús-zöld,
Finoman hullámzó rét.
Szellő cirógat.

Fák árnyéka ring,
Alatta avar zizeg.
Légi érintés.

Fodrot bont a víz,
Hullám taraja csillan.
Lágy simogatás.

Kócos sás legyint,
Fénnyel illan a szellő.
Bíbor pillanat.

Csend hasad este,
Mozdulatlan árny lapul.
Elalszik a táj.

Dunatőkés, 2024. március 24.

Nagy tetteket véghez sohasem vittem,
Amatőr-szürke, megkopott átlagos létem.
Amit tudtam adtam, a bajt nem kerestem,
Hogyha kellett...volt úgy, életet mentettem.

Tudásom szerint, ápoltam sok beteget,
Ünnepnap vagy éjjel, amikor épp kellett.
Ha hívtak mentem, nem néztem a percet,
Olykor vigasztaltam pár megfájdult lelket.

Vagyont nem gyűjtöttem, lelkem mint hajdan,
Szerényen élek, nemrég múltam hatvan.
Dolgom csendben végzem, most már kicsit lassan,
Arra kérem Istent, csak erősítsen bajban.

Jöhet még egynéhány szép nap, vagy akár év,
Bár a jövőtől nem látom, hogy merre van a rév.
Múlik az idő, rejtélyt tartogat...a tegnap emléket.
Feledésbe merül majd végleg, milyen volt egy élet.

A természet...dolgát jól elvégzi,
Behívónkat majdan Isten idézi.
Amikor menni kell, a lelkünket visszük,
Akkor van értelme, ha ezt el is hisszük.

Dunatőkés, 2024. május 3.

Már dereng,
Hűvös pára leng.
Csendesen hajnalodik,
Természet még békésen alszik.

Szellő édes álmát ringatja,
Süvítés nem izgatja.
Gőzölgő folyó...
Bujdosó.

Ég alján
Pislant táj tatján
Bíbor színű napsugár.
Álmot űz a gyors, pezsdülő ár.

Madarak hada ébresztőt zeng,
Harmattal illat terjeng...
Mi lesz ma a tét?
Friss, új lét?!

Torlódás,
Utcákon zúgás...
Indul a városi kas,
A siető tömeg hatalmas.

Onnan ide, innen oda lót,
A nép...van ki csak cipót
Venne; falatot...
Nem jachtot.

Naponta
Az ember dolga
Megalkuvás kenyérért,
Kényszer szolgája jólétéért.

Megtervezett a függőség-lét;
Bársonyos csapda terhét
Szabad polgár visz
Önként...hisz?!