Új sírok, koszorúk
Virágok csokorba.
Akik köztünk éltek,
Akiket szerettünk
Elköltöznek sorba.

Őszi levélhullás
Életünk estéje.
Egyre hull a levél,
Elsiratunk egyet,
Új hull a helyébe.

Sokszor felidézzük
Emlékeink sorát,.
Hosszú körmenetben
Jönnek kedveseink:
Szülő, rokon, barát.

Szívünkre szorítjuk
Gondolatban őket,
Aztán fájó szivvel
Útjukra bocsájtjuk
A ködbe veszőket.

Telnek a temetők,
Lobognak a mécsek.
Itt a naplemente?
Körmenetben állunk,
Halkulnak a léptek.

Reggelente új hang ébreszt,
Turbékoló galambszó.
Szélnek ereszti a hangját,
Búgva, sírva hívja párját,
Házunktáján új lakó.

Rózsaszínű leánderfa
Illatozva bólogat.
Tetejébe galambfészek,
Kis gerlicék jaj de szépek
Mikor csőrük tátogat.

Galambmama körberöppen,
Kertünk mélyén otthona.
Zöld fű között magot látott,
Etetgeti a családot,
El nem menne máshova.

Párjával a fészket őrzik,
Növöget már a család.
A fiókák kirepülnek,
Barackágon csendben ülnek,
Várva várják a mamát.

Egyik reggel eső cseppen.
A kert őszbe szenderül.
Hová lett a galambcsalád?
Üres fészek, üres faág,
Elrepültek hűtlenül.

Az életben így van minden:
Ami kedves , ami szép,
Azt hisszük mienk örökké,
S eltűnik mint buborék.

Ha kézbe veszek egy könyvet,
Ugy érzem , rögtön könnyebb,
A gond is messze száll,
Kezem végig simítja,
Aztán mohón kinyitja,
Mert nem tud várni már.
A könyv lassan nyíló virág,
Színes, rejtelmes új világ.

Elém tárulhat sok titok,
A tudás, amit áhitok.
A könyv mindig megértő.
Ezerarcú az ismeret,
Meg kell ragadni míg lehet,
Tanulni sohsem késő.
A könyv egy csodás kincsesláda,
Ki mit keres azt megtalálja.

Régmúlt idő, történelem.
Elmerülni a végtelen
Időknek gyors futásán.
Néha, a téma képzelet;
Jövőben járó képeket
Hoz gondolatok szárnyán.
Betűk sorát ha olvasom,
Mint gyöngyszemek a gyöngysoron.

Szeretem a költészetet.
Megdobogtatja szívemet
A sok verses talány.
A rímek dalolnak, élnek
Táncolnak és zenélnek,
Ennél szebb nincs talán.
A vers lelkét ha megtalálom,
Elandalít mint édes álom.

Ahány könyv, annyi új varázslat.
Ha olvasol, benned szétárad
A szavak bársonya.
A könyv olyan mint jóbarát,
Szeresd, tiszteld minden sorát,
Nem csalódhatsz soha.
Megnyugvást, békét, és örömet ád.
Könyv nélkül üres lenne a világ.

A barátság egy búzatábla,
Erő, mely biztonságot ad.
Hajlong jobbra, és hajlong balra
Ha úgy hozza a pillanat.
Feléd hajol, ha bánatod van,
Egyenes, ha támaszra vársz.
Ha hibázol eltakar mindig
Az arany éltető kalász.

A búzában konkoly is terem,
Más szórja néha a magot.
Hízelgő szóval, álnok szivvel
Széjjelhintik a pipacsot.
Te majd taposol a búzában,
Hogy összegyűjtsd virágodat.
Szedhetsz pipacsot garmadával,
Érték csak a búza marad.

Aztán, ha nem lesz aratásod,
Kezed csak pipacsot talál,
Könny esővel hiába hinted,
A búza talpra már nem áll.
Ismerősöd lehet tán száz is,
De egy baráttal fel nem ér.
Olyan táplálék a barátság,
Mint éhezőnek a kenyér.

Fényév távolság ami köztünk tátong,
sohasem tudlak megérinteni,
fényév távolságból nem tudlak elérni,
de mégis próbállak megérteni.

Fényév távolság, mely távol tart tőled
eltakarva tőlem a nap sugarát,
hiába szeretlek, oly messze vagy tőlem
bármit mondanék is, úgysem hallanád.

Fényév távolság ,de mégis tőled vártam
a tavaszi égbolt szelíd sóhaját,
s most is, ,mint mindig ,magam előtt látom
arcodnak édes ,szelíd mosolyát.