Uram
leborulok előtted
leborulok a templomodban
leborulok a porba
leborulok a fagyos
deres földre
és könyörögve kérlek
gyógyítsd meg őt
szépséges unokámat
gyógyítsd meg aki
senkinek nem vétett
adj nekem hitet és
adj neki erőt
hogy az altatásból
felébredjen végre
küldj hozzá angyalt
hogy őrizze őt , ha bármiért félne

NE VEDD EL ŐT ! URAM !

Leborulok előtted
engem sújts ha a bűnös
én vagyok vagy ,ha
nem is de odafönt
és a szívemben már
csonkig égnek a csillagok
Segíts ! Megtérek hozzád
Fogadj vissza !
Könnyeimet : nappal ? a nappal
éjjel: az éjszaka issza
és még mindig nincs
bizonyosság csak remény
tarts meg minket !
csak a benned való
remény tart meg minket!

Uram !
Leborulok előtted !
Imádkozom hozzád !
Segíts !

Szent hit, erőt szerez, égi erőt, hiszen
erre való, s ha nem, akkor eloroz
vétlen, akár el is adhat erényesen.
Lelkileg annyira függsz, ne csalódj, hol
vétek a hűtlenek útja, bár botladozol.
Hinni lehet, szemed és füled óvjon:
ne ártsanak álltanok, érdekekért olykor
toboroznak alá, s fel, érted ugatva,

El ne halaszd, el ne habard az imát,
bűnharag, ördögi mű: 'hozadéka' nincs.
Tudd, kire várj, tele sok panasszal szád,
bízva keresd, valahogy ne remegj, bízz!
Hihetni jó szerep, nézd meg a szenteket,
Hol, ki erős, azokat követed majd.
Lelkedben jel, éteri érzület, összecseng,
árad le szívre ható nemes imádat.

Kérd meg az ég kegyes őreit, adva le
Bölcseket olykori lélek ügyekbe,
Mert ha kevés a tudás, fogy a népe,
Vén esze életet óv, vezet el hitre.
Frigyre, ha lépni akarsz, örökké tart.
Hinteni lelki varázst, papi száj avat,
Vágj ki bokros időket, közel a könyv,
szent igevers a tudás, szövegében előny.

Hosszú utamból, elindulván haza,
tűnődtem rajta,
hogyan köszöntsem az otthoniakat.

Mit mondjak majd nekik,
s kit köszöntsek előbb?
Kérdéseimre fény nem derült.

Hosszúnak tűnt az út,
bár mégis hamar eltelt,
ajtónkon belépve,
könnyes szemek lestek.

Észre sem vettem,
már vállamon voltak a karok,
ki egykor felnevet,
most újra magához szoríthatott.

Hullottak a könnyek,
mik az örömtől jöttek,
nem kellettek szavak,
mert tudtam, ez a haza.

Felnőtt ember lettem,
ki bátor, s rettenthetetlen,
mégis azok közt a karok közt,
éreztem magam védelemben.

Édes anyám szava,
elcsuklott s hangja nem maradt,
csak annyit tudott mondani :
jó hogy újra itthon vagy.

Holdvilág süt , már arcodon ég,
bőröd bársonyára ráragyog-
fáj a szívem egy igaz szép
falusi nótára... ó jöjj most,
fújad vélem, hogyha emlékszel
babám, szépen elolvadt a hó
s a virágok is bújtak aznap
és megindult én szerelemes
féltő lelkem ennyi szépre, ó
hogy volnék irántad érzéketlen
Hiszen te vagy nekem való

szendergés közben szép szemed úgy néz
aludtam, hogy veled álmodhatok;
kevés ez, mint pohárfenekén a méz
lesütött szempilládra csókot adok
nem egyet, sőt százat sóváran,
Egyedül vagyok, s elábrándoztam,
mindig várlak pedig te nem jöhetsz....

Lásd mit más nem láthat,
tárd ki szíved a világnak.
Öleld szorosan magadhoz,
ne maradj le semmilyen pillanatról.

Tárd ki szíved és nézz körül,
lásd mit más nem láthat a vak sötétből.
Fényed mindent megvilágít,
mit a világ adhat, azt nem láthatja bárki.

Szeresd az életet,
mert meghalni egyszerű,
mert nem tudhatod,
hogy mikor jön el a végső derű.

Nincs más hátra,
csak mutasd meg hogy különc vagy,
mert meghalni bárki tud,
de igazan élni, csak a különcök tudnak.