Öljük ki a szeretetünk,
Azt, mit eddig építettünk!
Öljetek ki az életből!
Azt mondtad én vagyok azaz angyal,
Aki mosolyt hoz, mint száraz karóra
vizet, s örülve kakukkol a falióra
majd ha a vendég fizetett.
A fizetség én vagyok?! Higgyem el?!
...
Csak ne űzz el; adj nekem teret;
a gyermekednek anyatejet...

Ha egymára talál
két szerető ember,
a szívük megtelik
boldog szerelemmel.

Nem kell nekik akkor
egyedül csak társuk,
mert együtt így lesz szebb
a közös világuk.

Egymás kezét fogva,
segítve egymáson,
könnyebb lesz az élet
ezen a világon.

És ha majd eljárnak
felettük az évek,
a közös múltjukra
sokszor emlékeznek.

Köszönik egymásnak
a sok szeretetet,
mellyel átvészelték
a nehéz életet.

Mikor a Kelet,

jön felém és szárnyal.

Várom és látnom kell

röppenő szárnyad!


Amikor a Dél,

elkábítva éget.

Csábító a vágy,

hogy elégjek érted!


Mikor a Nyugat,

leereszti szárnyát.

Látom a Kelet

árnyékos játékát.


Amikor az Észak,

közelít és támad.

Csodás élményekkel,

újra Téged várlak!

ha elveszíted mindened és nem lesz már remény,
ha elborul az ég is életed egén.
Ha sírva kell majd küzdened megtörve mindenért,
ha senki nem lesz melletted ,én ott leszek,ne félj.
Ha összeomlik mindened mint színes kártyavár
s csapongva sírva verdesel,mint megsebzett madár.
én ott leszek majd akkor is vigaszként ne félj.
Éltető nektárt ,új erőt csöpögtetek beléd,
és nem kérek érte semmi mást,csak nyújtsd kezed felém,
én ott leszek majd akkor is,ha nem lehetsz enyém.

Mint vén hold az égen
mely újra megfogyott
halványan,sárga fénnyel,
mely ismét megkopott.

Úgy fekszem én is éppen
megfogyva,törve most
hideg szobámban árván,
lelkem megfagyott.

De midőn jő az új nap
s a vén hold újra nő
úgy fogok én is lassan,
fájón ébredni föl.

Lelkem mint a szélvész
új erőre kap,
s könnyeim minden cseppje
virágot fakaszt.