Fénypászmák szűrődnek át a lombok között zajtalan,
Sétálunk, s nézzük fények törnek át, ezer irányban...
Fénypászmák szűrődnek át a lombok között zajtalan.

Tihanyi erdő mélyén andalogva járunk, fény és árny egymást váltja,
Hátunkon nagy zsák, benne elemózsia, tűznek gyújtós és kisbalta...
Tihanyi erdő mélyén andalogva járunk, fény és árny egymást váltja.

Délben, amikor a harang szól, tűzünk már vidáman lobban,
Körben kövek, sehol száraz a láng csókol fát, szikra pattan...
Délben, amikor a harang szól, tűzünk már vidáman lobban.

A Balaton szemébe nézünk, zöld fodrokban, felénk ring a nyugalom,
Ahogy parton csendes szélbe merül a nap, lelkünkben nő az izgalom...
A Balaton szemébe nézünk, zöld fodrokban, felénk ring a nyugalom.

A fény sugarai forognak, mint este, a nap fáradt utolsó sóhaja,
A lombok résein átdereng, mint teaszűrőn meleg folyadék sugara...
A fény sugarai forognak, mint este a nap fáradt utolsó sóhaja.

Eloltottuk a tüzet, mindjárt indulunk, hátizsákunk vállunkra kattan,
Ballagunk haza - mesébe illő volt a nap, s a szalonna is páratlan...
Eloltottuk a tüzet, mindjárt indulunk, hátizsákunk vállunkra kattan.

Siófok, 2025. május 17. - Gránicz Éva - Írtam: három soros zárttükrös versformában.

Kedvesemmel rét mellett jártunk,
Felébredt a szerelmi vágyunk.
Pipacstenger ringott,
Testünk úszni vágyott...
Szerelem vize. Jöjj csobbanjunk...!

Pipacsok közt a vágy belobban,
Testünk perzsel, a csókban lobban.
Most kell! Gyere Édes,
Szeretni mézédes...
Letépem ruhád rólad nyomban!

A napfény fehér bőrünkbe mart,
A vágy, mint egy szellő felkavart.
Szomjunk nem víz oltja,
Csakis egymás csókja...
És az idő, ott velünk megállt.

Fű hajolt ránk, nem tiltakozva,
Tűzben testünk összefonódva.
És nem volt már határ,
Csak te, én, s bűvös nyár.
Olvadt pipacsok piros csókja...

Siófok, 2025. május 10. -Gránicz Éva- Írtam: Romantikus LIMERIK-ben

Csendes éj leple,
szíved hangját kutatom.
Álmomban élsz még.
*
Telefon néma,
minden rezzenés hazug.
Te vagy a csend is.
*
Hiányod marja
lelkem minden szegletét.
Vágyom szavadra!
*
Perc pereg lassan,
várok, mint tavasz a fényt.
Jöjj, szerelmem, jöjj!
*
Kívánlak nagyon,
mint esőt a szomjas föld.
Minden sejtem hív.
*
Remény pislákol,
egy üzenet, egy sóhaj.
Jó is lenne már!

Siófok, 2025. május 9. Gránicz Éva- Írtam: Senrjú csokorban

Az égen vitéz ül dideregve,
Vállán köd-palást, csillag-seregbe.
Orion neve, Nimród híre,
Zeng messze földre, tenger fölébe.

Öve három fényes csillagból,
Mint harcos övcsat régi kardból.
Alnitak, Alnilam, Mintaka,
Égi arany szikrázik rajta.

Mutat keletet, nyugatot is,
Szélnek s hajósnak vigasz ez is,
S a vándor ég, midőn sötétlik,
Útjukat a népek tőle kérik.

Szóló költemény Gízának köve,
Piramis orma mutat feléje.
Nagy Vadász, nyulat űz télidőn.
Kutyákkal az örök csillagmezőn.

Az égi bölcsőhely méhében,
Új csillag születik, M42 ködében.
S amíg világ... ég és hold kering,
Orion őrzi, amitől idő elring.

Siófok, 2025. április 28. Gránicz Éva- írtam: csillagászati ismertetőként.

Ha Isten itt élne közöttünk, nem vennénk észre.
Nem szórna fényt, nem hordana arany palástot se.
Lehet, hogy épp a boltban sorban állna,
Mögöttünk egy kifliért várva.

Nem lenne glóriája, se komoly hangja,
Mikor kiabálunk, ő csak hallgatna.
És talán akkor is bizakodna,
Ha mi már rég nem hiszünk magunkba?.

Nem tenne csodát, de ott lenne mindenben...
Mosolyban, pillanatban, tettekben...
Egy kézfogásban, egy halk bocsánatban,
Egy padon felejtett meleg kabátban.

Egy kis házban lakna a falu végén,
És dolgozna gondosan a virágos kertjén.
Játszana a gyerekekkel mezítláb a sárban,
Egy padra szívet vésne,
halkan, titokban.

Nem szónokolna, csak lenne egyszerűen,
A mindennapokban, csendben, türelemben.
És észre sem vennénk ha elmenne innen,
Csak éreznénk, hogy valami hiányozna... mélyen, a szívünkben.

Siófok, 2025. április 21. Gránicz Éva: irtam a Húsvét hétfőre.