Mint régi tévén az oszciloszkóp
ha szétszaladt s szétesett a kép,
úgy tűnök el én, kaleidoszkóp
bont színes kockákra, és miképp
egy mocsár böffen egyet a pokol
nyel nagyot, s már nem leszek sehol.
Két kézzel szórtam szerte napjaim,
eljátszottam létem, talmi fény
volt reflektor rajtam, az álmaim
nem ébredtek, vágy vitt, a törvény
nem nekem íródott, lelkem, szívem
szabad maradt, hát én így éltem.
Nevetve búcsúztam, hittem vége,
könnyű volt, magamra maradtam,
mert éltem, talán már ezer éve,
lángolva égtem - elfáradtam,
és jöttél, Isten újat teremtett,
más lett a világ, értelme lett.
Élni akarok, érted, miattad,
szeretni, mint még soha-soha,
veled élni, látni mosolyodat,
és ölelni minden éjszaka,
vedd hát két kezedbe létezésem,
szeress - és fogadd el szerelmem.

Kőszobrok, falra festett freskók,
hallgató Jézus, Mária és a szentek,
a végtelen a falra akasztva lóg,
fáradt pillanatok arcunkon, nézlek.
Karcsú tested mint márványba vésett
szobrok sorába illesztett szépség
töri meg az áhítatot, szerelmet
hirdet, rád nézni is gyarló vétség.
Szemedben féltés - magad vagy én?
lelkedben a tegnapok szorongása,
kezed megremeg mikor imád végén
kezemért nyúlsz - könnyek csillogása.
Az idő lustul a rég-padok között,
ezer évek figyelnek álmosan ránk,
botránkozó öregasszonyok bámulnak
mikor vadul szeretkezni kezd a szánk.

Régi álmokból valóság lett.
Szívem egyszerre dobbant, s nevetett.
Te is látod, gépemet felhőn szállni?
Érzem, egy másik világban fogsz rám várni.

Van lakhelyem ott, ahol átölellek majd,
Van lakhelyem ott, ahol nem érhet baj.
Válladra borulva, karjaidban ringat a szél,
Bevallom, szerelmes vagyok beléd.

Tenyeredben születtem,
Szívedben nevelkedtem.
Imádlak, oda vagyok érted,
Ez az élet sosem érhet véget.

Ősszel sárgul, hullik a lomb,
Rövidülnek a nappalok,
Gyengül a nap ereje is,
Korábban beesteledik.

Rajtunk is múlik az idő,
Hajunk lassan deresedő,
Gyorsabban telnek az évek,
Közelgünk az öregséghez.

Van az ősznek is szépsége,
Idős kornak is öröme,
Gyermekeink, unokáink
Életünket megszépítik.

Őszre tél jön, télre tavasz,
Újra éled, újra sarjad,
Új rügyet hajt a lombos ág,
Unokákban élünk tovább.

Örök körforgás az élet,
Szeretet nem lehet véges,
El nem múlik, el sosem fogy,
Szeretetből kell nagyon sok.

Még nem adhatom fel,még nem!
Bár fejem fölött el szálltak az évek és fiatalságom a múltba veszett.
A lelkem,szívem még fiatal és szabad, nem zárhatják börtönbe vágyaimat.
Testem láncra verhetik,bármit el vehetnek gúnyolhatnak akár a pokolba küldhetnek.
De a lelkem szívem szabad, ezt nem adom ez az enyém marad.