Nézzétek a napot - Rá
Hasonlatos vagyok.
Nektek
Én vagyok a fény - Rá
Hasonlítassatok,
Tiszteljetek.
Ezért én Rá
Hasonlóképpen
A jövőben
Adok eképpen-
Maradandót az emberiségnek,
Kőpirasmist Rá dicsőségének.

Szárnyak nélkül szállnak
Színes, lufi-lelkű lények;
Már nem is sejtik odafentről
Milyen lent az élet.

Csak önmagukat látják
A nagy ürességben,
De a lufi biz kidurran
Fen a magas égben.

Darabokra hull az álom;
Lent lesz majd ravatalon,
De kik soha nem repültek
Kárörvendők mégse lesznek.

Lekerül így minden szálló,
Mert ide lent van a megváltó.
Végül - lufilelkük epekedve
Kapaszkodik a kilincsbe;

Szent Péterünk eresszél be!

A gőgös emberben
A lélek irigysége
Keserű száj-ízzel,
Csak dekorációval
Leplezve
Mosolyog az Életre.
Csörtetve tapos
Felszegezett fejjel,
Sosem találkozott
Magánál különbekkel.

A jókedved láncra verné
Amennyiben megtehetné.
Melegen mosolygó szívedet,
Melyben bugyog,
Forr a szeretet,
A lelked mely édes,
És lágy mint a méz
Cselszövéssel lopná el
A ragacsos rideg kéz!
Sejtelme sincs
Milyen az emberség.

Lapos lápos vidéken
Pöfög a gáz.
Irama lassul,
Megáll a ló;
Eltűnt e vidéken
A jól ismert gázló.

Magasztos látomások jövendölése
Csak a képzelet szüleménye.

Krónikákra hivatkozott fényes lét
Hirdeti a szakrális készenlét
Dicsőségbe burkolt jövőjét.

Mihaszna megannyi filozofikus eszme-
Már nem jön aranykor az emberre.

Az első megalkotott állam láthatatlan lánca-
Maszkok alá rejtőzött a próféták ránca.
A szabadság bilincsben, a jólét csak álca.

Tán tízezer éve még volt egy-kis élet-béke ,
De a büszke lét az aranykort pusztulásnak ítélte.

Föld-anyánk méhéből megszületett az élet,
De visszaveszi egykoron az Isteni természet,
És az emberi gőgöt önkezével lesújtja a végzet.

Csak apokaliptikus lehet az utolsó Idő,
De nem félhet az ki lelkében, Istenben hívő.