Nagyasszonyunk napján törvényt tartasz.
Jövőt, reményt adsz minden magyarnak.
Áldja neved a jövő gyermeke.
István király. Áldassék a neve!

Ma is szent a te neved a népnek.
A jó reménynek, és minden szépnek.
Kérlek jó Istenünk add meg nékünk.
Emlékezzen rá örökké népünk!

a mulandóság padlóján táncolunk,
még akkor is ha a csontvázat említjük
(a halál üregszemű jelképe),
amely idővel szintén földé válik

még a halál is elvérzik,
és mának virágai a holnap
gyomnövényei lesznek
a jelen egy nád szál
mely a holnap szelében inog

az évszakok
megkeverik napjainkat
mint várakozó
nyugtalan kérdések

öregedésünk során rájövünk,
hogy a lebegő őszi levelek
a szélben valóban egy új
menyasszonyi táncot gyakorolnak

A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros

Hajnali fénysugár,
Ablakomon bekandikál.
Derűs nap ránk virrad.
Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!
*
Meztelen ágakon
Napsugár rügyet csalogat.
Csodaszép kikelet!
Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!
*
Zöldbe borult határ,
Zsenge búzát szellő ringat.
Éneklő madarak.
Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.
*
Nem kék, mégis tenger,
Búzatábla határtalan.
Ölelkezzünk benne!
Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!
*
Tarka-barka mező
Szivárványszínbe pompázik.
Csupa gyönyörűség.
Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!
*
Sokszínű lepkeraj,
Hűs harmatcseppen felfrissül.
Tovatűnő szépség.
Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.
*
Szorgalmas méhecskék,
Zümmögve nektárt gyűjtenek.
Méz csordul ajkakon!
Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.
*
Fácántyúk s kakasok
Szaporáznak zöld legelőn.
Készül a viadal.
Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!
*
Szárnyaló fecskepár
Fényes tolla csillog-villog,
Nap fénye tündököl.
Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!
*
Villás farkú fecskék
Eresz alatt csicseregnek.
Készítik a fészket.
Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.
*
Virágzó gyümölcsfák,
Virágfürtök, hófehérek.
Menyasszonykoszorú.
Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.
*
Sárga korong hinti
Gyógyító, éltető fényét.
Ébredj univerzum!
Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!

Háborúból hazafelé,éhezett a katona.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.

El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.

Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.

Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.

Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.

Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.

Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.

Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.

Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.

Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.

Csilingelő a hajnal húsvét hétfőn,
Nyuszika a tojásait eldugta!
Rosszul jár, aki felkel, de már későn,
Addigra nyuszika talán elfutna…

Közben a lányokhoz, az asszonyokhoz
A locsolók tömegesen megjönnek,
Odamennek nyuszika kosarához,
Hogy szőrőst megsimítsák, ha már jöttek.

Nyuszika örül és még puszit is kér,
Meg ragaszkodik a locsoláshoz is!
Lesz is ebből zsivaj, sok a gavallér.
Évente egyszer van húsvét... reális.

Nyuszika, ha már megsimogattalak,
Puszit kaptál, hol van a piros tojás?
Vedd elő, én parlagon nem hagytalak,
Tudod… nem ingyé volt a barátkozás!

Nos, ha már így minden megvolt, akkor kérdem én,
Lehet locsolni? Szilaj vagyok már, mint egy mén…

Vecsés, 2016. február 1. – Kustra Ferenc József