Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!

Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.

A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…

Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…

Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?

Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…

Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…

Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…

Hétköznapi pszichológia…

Csendben gondolkodok,
Érted halok,
Addig élő vagyok.

Ihletadóm vagy,
Ezen túl vagy?
Elvagy?
Megvagy?
*

Már nem fáj,
Nem muszáj.
Álomtáj.

Mért mentél el?
Hova mentél el?
Lenéztél,
Letértél.
*

Leírnám holnapot,
Törölném mai napot.
Levetettél,
Hagytál faképnél…
Mondd, szerettél?

Rúgkapáltál,
Kicsináltál…
*

Most bolond vagyok,
Szétrobbanok…
Nem szárnyalok,
Nincsenek válaszok.
Csak imádkozok.

Magány beütött,
Vagányan kiütött…
*

Untad mosolyom?
Szerelmetes harcom?

Lelkem most bezártam,
Nem erre vágytam…
Egyedül kóválygok,
Iszok,
Sóvárgok!
*

Már nincs az él’ tem,
Ettől féltem.
Kettőnket védtem,
Jó lesz véltem…
Önrészvétem.

Megéltem,
Elmeséltem…

Vecsés, 2015. február 1. - Kustra Ferenc József – íródott a múlt’ szerelemről, septolet csokorban… önéletrajzi írásként, mert elhagyattam.

A múlt-élet része is az idő…

A múló idő, folyvást tovaröppen, a pillanatban,
És én hiába futkosok utána az útszéli fasorban.
Aztán merengek a sorsom fölött, igen bánatosan.

Fáj!
Idő
Múlása…
Megfékezni?
Létezhetetlen.
*

A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél,
Olyan a hangja, mintha mammogna… beszél?
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél.

Fa
Hangja
Is jajong,
Lombját fújja,
Ényészet szele.
*

(„Zhuzchici” kínai formában)
Idő, sorsomba piszkál,
És fülembe mórikál.
Emlékeim röppennek,
Az idő, sohasem áll!

Már
Arcom
Ráncos lett.
Múló idó
Kegyetlen műve.

*
Időhatáron
Mozgok, még kissé élek.
Utána nézek…
*

Itt
Van az
Út vége?
Nem sok lehet...
Lejárt az idő?

Ez
Lenne
A határ?
A nincs tovább?
Időm végén jár?

Vecsés, 2012. október 1. – Szabadka, 2018. február 20.– Kustra Ferenc József – a verset, a 3 soros-zárttükrös -t, a „Zhuzchici” kínai versszakot, valamint a senrjút én írtam. Az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe: ’Fáj az idő múlása’

Meditált a szerzőpáros…

Ablakon kinézve,
Álmodozok…, csak szétnézek.
Erre teremtettünk?
Szakadt lelkek buja vágya,
Okoskodás iskolája,
*
Nincsen menekvésem,
Életem, néma kiáltás.
Elfoszlok… széthullok…
Moslékhordó tarisznyája,
Emberiség misztikája.
*
Égi menetrendben,
Minden, már elrendeltetett!
Minden, köve vésve…
Hontalanság gyáva fegyver,
Idegeknek gondos felcser.
*
Sodró a lendület,
Én is sodródok! De merre?
Hol fogok kikötni?
Marokból szórt adományok,
Mérhetetlen gyarlóságok.
*
A sorsom, csak döfköd,
Hab a tortán, hogy még fáj is.
Sorskönyvébe írva…
Hova, tovább, merre, meddig?
Menekülünk jövő keddig…
*
Élet ráncos keze
Simogatja, aszott arcom.
Bőr, a bőrt karcolja.
Onnan aztán majd szerdáig,
Eljutunk a ciszternákig.

Vecsés-Győr, 2016. július 7. – Kustra Ferenc József- A HIAQ - kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ”Ráncigálás”

Nyáridőben…

A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre,
Én nem ugrok el, de élvezettel vetem magamat e fűbe…
A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre.

Ott is ér a nap éltető sugára,
Arcomon mit rop… a bíborfény tánca.
Tenni eme szépség ellen nem tudok, nem akarok, rabul ejtett,
Most már a nap-közbeni napsütéses nyugalmamnak befellegzett.

Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor,
Sőt, minden alkalommal kicsi tán' meghalok ilyenkor…
Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor.

Még ne gyere fekete homály, félem, hogy korán elragadsz,
De ha túlélem, akkor majd látom, mikor reggel elhaladsz!

Vecsés, 2017. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrösben.