Amikor megláttalak
már elindultunk az őszbe
nap sütött még,
délben világoskék volt
az ég
és este
fénylettek a csillagok
de az utak mellett
már szétfújt levelek
hevertek szerte
mert az akácok és a nyárfák
eldobálták mind
a lombjukat

Csókjaidban mégis
minden méz volt !
az éj egy darabja
leszakadt s nevetett .
Ujjaidban száz sebesült
tigris sikoltott
a levegőnk perzselt,zihált,
remegett
s szemedben lobogó
mélységek énekeltek

Azután
elmentél
és arcomra köveket
gurítottak az árnyak
Menekültem
de megtaláltak
Bárhogy lesz
Mégis, mégis várlak !

Látnom kellene
megérinteni,mint csodatévőt
s hűs tenyeredbe rejteni
lázas arcom

így várni a végsőt !
a feloldozást !
hogy a perc örökké tartson
s maradjon velünk

csillag lánggal lobogjon felettünk
míg tékozló varázsát
kibontja szerelmünk
s egy könnycseppet a szemeden

Elmegyek messzire
s nem biztos hogy visszajövök
ki látott, s lát
remélem megjegyez egy életre

Ha visszajövök fel ismersz e?
elfelejtetted e arcom?
sok időt voltam oda
s már ismeretlen vagyok

Mágváltozok s felnövök
nem leszek már gyerekes
s belsőleg se ismersz meg
de bennem maradt akit ismertél.

Újra élek szívemben már nincs harag meg békéltem a világgal elfogadtam sorsomat.Szívemből a gyász ki költözött,újra ön magam vagyok tele reménnyel vágyakozással mit isten adhatott.Érzem újra a nap melegét testemen,érzem a szelőt fújni az arcomon,látom újra a színeket nem csak a feketét s fehéret.A remény a szívembe költözött újra élek végre megint önmagam vagyok.

Várj, ne menj el még, egy csókkal tartozol nekem.
Várj... ne menj, ne legyen itt vége, még nem lehet.
Ne törd össze a szívemet, ne kavard fel a lelkem.
Kellesz nekem, te hozzám tartozol, kedvesem.
A csókod elvesztettem, szívem most nagyon fáj.
Hibám mint dühös tenger hulláma most arcomba vág.
De higgy nekem, kellesz nekem, kell a vágy, és kell a szerelem.
Kell a csókod, lelkünk vad tánca, illatod magával ragadó bája.
Míg az álmos hajnalt nem váltja a hűvös, mély sötét, és
ringat minket nappal és éj, én szeretni foglak ,ne félj.