Idő 
Értékelés 
Értékelés TANQ csokorban
Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?
Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?
Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
Fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
(anaforás, 3 soros-zártükrös leoninusban, négyszeres belsőrímes, önrímes - csokor)
El kéne -végre- intézni valamit, hogy kinőhessük a háború szűkít…
El kéne -végre- intézni, hogy háború vége legyen… kinek jó, hogy szűkít…
El kéne -végre- intézni valamit, hogy kinőhessük a háború szűkít…
Itthon kén’ maradni megrohamozni az éjszakát, csókolgatni asszonykám…
Itthon kén’ maradni, nem a más háborúban meghalni, simizni asszonykám…
Itthon kén’ maradni megrohamozni az éjszakát, csókolgatni asszonykám…
Frontkatonák tömegébe, halálom egy mesterlövésznek kezébe?
Frontkatonák tömegébe, álmodozni ebbe a jó eszményképbe…
Frontkatonák tömegébe, halálom egy mesterlövésznek kezébe.
Várni nagyon az apai szóra? De ő már nem támad föl soha, holnap virradóra!
Várni nagyon az apai szóra? Gyerekként ő már elmondta, mi az élet valója…
Várni nagyon az apai szóra? De ő már nem támad föl soha, holnap virradóra.
Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek, mind? Ők intézték el, ők menjenek,
Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek? Nagyfőnökök ott legénykedjenek…
Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek, mind? Ők intézték el, ők menjenek.
Nem vagyok szamuráj, hogy elkapjam a nyílvesszőt… netán aknát, a most olyan kelendőt,
Nem vagyok szamuráj, kardot sem adnak ott elegendőt… arcomra borítsak keszkenőt…
Nem vagyok szamuráj, hogy elkapjam a nyílvesszőt… netán aknát, a most olyan kelendőt.
Térdig sár van, akkor hogyan fussak ellen elől, félnék elmenni parancsnok mellől…
Térdig sár van, a mamuszom még beleragadna… egy tüske még a talpamba állna…
Térdig sár van, akkor hogyan fussak ellen elől, félnék elmenni parancsnok mellől…
Most már év vége van, jövőre még mi lesz? Ha elbutulok, akkor már eszem sem lesz,
Most már év vége van, nem érzem harc vége szagát… inkább gyártják tovább a sok hullát…
Most már év vége van, jövőre még mi lesz? Ha elbutulok, akkor már eszem sem lesz.
Májusban az öreg-korba lépek… de ezektől kitelik, hogy jó leszek veszteségnek,
Májusban az öreg-korba lépek… ezek ölni akarnak! Ezt nevezik emberségnek…
Májusban az öreg-korba lépek… de ezektől kitelik, hogy jó leszek veszteségnek.
Apám-anyám -nekem- régen meghaltak, a nagyszüleim még régebben kihaltak…
Atomháborúról nem szóltak és meghaltak, erről nagyszüleim nem is tudtak…
Apám-anyám -nekem- régen meghaltak, a nagyszüleim még régebben kihaltak…
Már megírtam, modern ember elveszejti magát! Ezen úton haladunk… ’a hétszázát’,
Már megírtam, használd írásjeleket! Ne támadgasd a magyar kultúra veszejtőket…
Már megírtam, modern ember elveszejti magát! Ezen úton haladunk… ’a hétszázát’.
Vecsés, 2022. december 29 – Kustra Ferenc József– íródott a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről.
(anaforás, 3 soros-zártükrös leoninusban, négyszeres belsőrímes, önrímes - csokor)
El kéne -végre- intézni valamit, hogy kinőhessük a háború szűkít…
El kéne -végre- intézni, hogy háború vége legyen… kinek jó, hogy szűkít…
El kéne -végre- intézni valamit, hogy kinőhessük a háború szűkít…
Itthon kén’ maradni megrohamozni az éjszakát, csókolgatni asszonykám…
Itthon kén’ maradni, nem a más háborúban meghalni, simizni asszonykám…
Itthon kén’ maradni megrohamozni az éjszakát, csókolgatni asszonykám…
Frontkatonák tömegébe, halálom egy mesterlövésznek kezébe?
Frontkatonák tömegébe, álmodozni ebbe a jó eszményképbe…
Frontkatonák tömegébe, halálom egy mesterlövésznek kezébe.
Várni nagyon az apai szóra? De ő már nem támad föl soha, holnap virradóra!
Várni nagyon az apai szóra? Gyerekként ő már elmondta, mi az élet valója…
Várni nagyon az apai szóra? De ő már nem támad föl soha, holnap virradóra.
Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek, mind? Ők intézték el, ők menjenek,
Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek? Nagyfőnökök ott legénykedjenek…
Melyik társasalom várja, hogy a frontra menjek, mind? Ők intézték el, ők menjenek.
Nem vagyok szamuráj, hogy elkapjam a nyílvesszőt… netán aknát, a most olyan kelendőt,
Nem vagyok szamuráj, kardot sem adnak ott elegendőt… arcomra borítsak keszkenőt…
Nem vagyok szamuráj, hogy elkapjam a nyílvesszőt… netán aknát, a most olyan kelendőt.
Térdig sár van, akkor hogyan fussak ellen elől, félnék elmenni parancsnok mellől…
Térdig sár van, a mamuszom még beleragadna… egy tüske még a talpamba állna…
Térdig sár van, akkor hogyan fussak ellen elől, félnék elmenni parancsnok mellől…
Most már év vége van, jövőre még mi lesz? Ha elbutulok, akkor már eszem sem lesz,
Most már év vége van, nem érzem harc vége szagát… inkább gyártják tovább a sok hullát…
Most már év vége van, jövőre még mi lesz? Ha elbutulok, akkor már eszem sem lesz.
Májusban az öreg-korba lépek… de ezektől kitelik, hogy jó leszek veszteségnek,
Májusban az öreg-korba lépek… ezek ölni akarnak! Ezt nevezik emberségnek…
Májusban az öreg-korba lépek… de ezektől kitelik, hogy jó leszek veszteségnek.
Apám-anyám -nekem- régen meghaltak, a nagyszüleim még régebben kihaltak…
Atomháborúról nem szóltak és meghaltak, erről nagyszüleim nem is tudtak…
Apám-anyám -nekem- régen meghaltak, a nagyszüleim még régebben kihaltak…
Már megírtam, modern ember elveszejti magát! Ezen úton haladunk… ’a hétszázát’,
Már megírtam, használd írásjeleket! Ne támadgasd a magyar kultúra veszejtőket…
Már megírtam, modern ember elveszejti magát! Ezen úton haladunk… ’a hétszázát’.
Vecsés, 2022. december 29 – Kustra Ferenc József– íródott a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről.
betonfalakba zárt csendem
meg nem osztom senkivel
néha mégis szólok a falhoz
bár tudom hogy úgysem felel
magányom magam választottam
ahhoz senkinek sincs köze
miként mikor és hogyan szállt rám
a világ rettenetes összes közönye
voltam forró vérű ifjú én is
dacoltam a hétfejűekkel
azt hittem dicső a harcom
s a nap csak miattam kel fel
szerencsétlen faltörő kos én
nyitott volt előttem minden kapu
hiába intettek a felnőttek
és sírt miattam szegény anyu
konokságom lett a vesztem
a sok pofára esés fájt
meg nem hajoltam eltörtem
s most alig cipelem a mát
azt hiszem egy lesz a sorsom
a tehetetlenné vált vénekkel
feketében templomba járok
s fohászkodom gajdoló énekkel
már mindegy miként miért
utam vége közeleg
annak is ez lesz a sorsa
aki lelkében sosem volt beteg
meg nem osztom senkivel
néha mégis szólok a falhoz
bár tudom hogy úgysem felel
magányom magam választottam
ahhoz senkinek sincs köze
miként mikor és hogyan szállt rám
a világ rettenetes összes közönye
voltam forró vérű ifjú én is
dacoltam a hétfejűekkel
azt hittem dicső a harcom
s a nap csak miattam kel fel
szerencsétlen faltörő kos én
nyitott volt előttem minden kapu
hiába intettek a felnőttek
és sírt miattam szegény anyu
konokságom lett a vesztem
a sok pofára esés fájt
meg nem hajoltam eltörtem
s most alig cipelem a mát
azt hiszem egy lesz a sorsom
a tehetetlenné vált vénekkel
feketében templomba járok
s fohászkodom gajdoló énekkel
már mindegy miként miért
utam vége közeleg
annak is ez lesz a sorsa
aki lelkében sosem volt beteg
Ne sírjatok, ha nem leszek már,
hisz én ott is úgy féltelek,
ahogy egy anya karját kitárva
gyermekét védi, kit szeret.
Minden hangban, és megmozdulásban
valahol mélyen ott leszek,
mindaddig, amíg emléketekben
homályos képem feldereng.
Ne sírjatok, ha nem leszek majd,
hisz a fényképen ott leszek,
s arcomon épp úgy sugárzik majd
fényképről is a szeretet.
Tudom: az élet gonosz néha,
s fáj, hogy nem leszek veletek,
de tudnotok kell, hogy minden időben
ti voltatok a mindenem.
Ne sírjatok, ha nem leszek majd,
az élet megy tovább, nélkülem,
s gyermekeitek szemébe nézve
épp úgy sugárzik szeretet.
S addig, ameddig itt leszek még,
úgy szeretlek, és féltelek,
mindaddig, míg az idősíkon
átlépve, egyszer elveszek.
hisz én ott is úgy féltelek,
ahogy egy anya karját kitárva
gyermekét védi, kit szeret.
Minden hangban, és megmozdulásban
valahol mélyen ott leszek,
mindaddig, amíg emléketekben
homályos képem feldereng.
Ne sírjatok, ha nem leszek majd,
hisz a fényképen ott leszek,
s arcomon épp úgy sugárzik majd
fényképről is a szeretet.
Tudom: az élet gonosz néha,
s fáj, hogy nem leszek veletek,
de tudnotok kell, hogy minden időben
ti voltatok a mindenem.
Ne sírjatok, ha nem leszek majd,
az élet megy tovább, nélkülem,
s gyermekeitek szemébe nézve
épp úgy sugárzik szeretet.
S addig, ameddig itt leszek még,
úgy szeretlek, és féltelek,
mindaddig, míg az idősíkon
átlépve, egyszer elveszek.
Hideg tél volt, és hűvös este
szél süvített a fák alatt,
csupasz törzsükre havat szitálva
fehérre festve águkat.
Csillám fehérbe öltözött minden,
s áthatolva az ablakon,
hófehér csipke függönyt rajzolt
a tél, míg hirtelen átosont.
Kihűlt szobámon s vissza se nézve
a rosszul záródó ablakon,
hideg szelét az arcomba fújva
mintha mondaná: itt vagyok!
Mégsem fázom. Hisz karodba bújva
tested melege áthatol,
minden apró kis porcikámon,
halvány pírt festve arcomon.
Tudod: amikor átölelsz engem,
jöhet bármilyen vad vihar,
semmi sem árt, és nem ingat meg
sem hideg tél, sem a téli fagy.
Nem kell semmi, csak szeress engem,
s ha majd a hajnal közeleg,
együtt találjon összebújva,
s őrizze álmunk éberen.
szél süvített a fák alatt,
csupasz törzsükre havat szitálva
fehérre festve águkat.
Csillám fehérbe öltözött minden,
s áthatolva az ablakon,
hófehér csipke függönyt rajzolt
a tél, míg hirtelen átosont.
Kihűlt szobámon s vissza se nézve
a rosszul záródó ablakon,
hideg szelét az arcomba fújva
mintha mondaná: itt vagyok!
Mégsem fázom. Hisz karodba bújva
tested melege áthatol,
minden apró kis porcikámon,
halvány pírt festve arcomon.
Tudod: amikor átölelsz engem,
jöhet bármilyen vad vihar,
semmi sem árt, és nem ingat meg
sem hideg tél, sem a téli fagy.
Nem kell semmi, csak szeress engem,
s ha majd a hajnal közeleg,
együtt találjon összebújva,
s őrizze álmunk éberen.
