Idő 
Értékelés 
Értékelés Volt idén is, meghalt a jó meleg nyár az őszben,
Jégtorlódás alakult ki a hajnali ködben.
Lépteim alatt a tócsa jege reccsen,
Kellene, de biz' meleg kabátom nincsen.
Fohászkodok, de nem jelennek meg csak, hamis árnyak,
Mint hajléktalan, nem vagyok senki, engem nem várnak.
Elmém csak vágyódik, vágytól nagyon megrészegült,
És ez az állapot nálam már réges-rég idült.
Örömöm annyi, hogy nézem a Dunán a sok szép, fehér táblát,
A természet úgy alkotta meg, mintha látnék, sok fehér márványt.
Ez a hideg és a szép látvány, fázósan nincsen szinkronban,
De nekem csak ez, és ennyi jutott a rám rótt, rossz sorsomban.
Vecsés, 2015. március 18. – Kustra Ferenc József – [Pályázati anyagnak készült.]
Jégtorlódás alakult ki a hajnali ködben.
Lépteim alatt a tócsa jege reccsen,
Kellene, de biz' meleg kabátom nincsen.
Fohászkodok, de nem jelennek meg csak, hamis árnyak,
Mint hajléktalan, nem vagyok senki, engem nem várnak.
Elmém csak vágyódik, vágytól nagyon megrészegült,
És ez az állapot nálam már réges-rég idült.
Örömöm annyi, hogy nézem a Dunán a sok szép, fehér táblát,
A természet úgy alkotta meg, mintha látnék, sok fehér márványt.
Ez a hideg és a szép látvány, fázósan nincsen szinkronban,
De nekem csak ez, és ennyi jutott a rám rótt, rossz sorsomban.
Vecsés, 2015. március 18. – Kustra Ferenc József – [Pályázati anyagnak készült.]
Hétköznapi pszichológia
(6 sorosban)
A közmondás is jelentős az egyéni és közidentitás képzésében,
Ugyanis, erre is szükség van az útkeresés, haladás szükségében.
A közmondás közösséget formáló, sőt teljes nyelvi kifejezésében
Ugyan azt
A tudást, ismeretanyagot adja tovább, őrzi nyelvet egészében.
Emberi evolúció, a tudat, a psziché jelensége lényegében.
***
Több ezer éves, írott szövegekben is vannak közmondások,
Amiket szinte mi is jól ismerünk és nem ellentmondások.
Görög és a római kultúrákban is volt már olyan megfigyelés, mint manapság
És az akkor szerzők is tudták, hogy ezeket megörökíteni egy nagy mulatság.
Vannak ó-régi közmondások, amiket még mi is megértünk
És vannak olyanok, amiket alig, már más lett az életünk.
Van csoport, amiben emberi tulajdonság vagy jelenség, mit leírtak
És ez bizonyítása, hogy az emberi lelkek régóta azonosak.
Másik csoport, ami tevékenységhez, foglalkozáshoz kapcsolódó,
Sőt, életmódhoz is, de ma már ezeket értékelni: múltba látó...
(3 soros-zárttükrös)
A társadalom és kultúra változik, ez teheti ezeket régmúlttá,
Mert az üzenetük a mai léten, már nem tehető kompatibilissá...
A társadalom és kultúra változik, ez teheti ezeket régmúlttá.
*
(Bokorrímes)
A pozitív pszichológiát követők, sok közmondást elutasítanak,
Mert ők nem értik: azzal, hogy az hátrányos voltú, így vitát nyitnak a múltnak.
Ők az új hullámosok, akik rossz értelmezői a réginek, a múltnak...
*
(Senrjú)
Micsoda nagy dőreség,
Összevetni évezredeket.
Kultúra őrző.
*
(Septolet)
Kritikai észrevételek,
Érkezettek,
Múltkor készletek...
Közösséghez tartozás,
Összetartozás.
Nyelvi-kulturális identitásunk
Teszi érthetővé, amit mondunk.
*
(Senrjon csokor)
Közösséghez tartozás
Élménye, nagy biztonságot ad.
Szorongást csökkent.
A biztonság szükséges,
Öntudatlanul ragaszkodunk.
Érzelmi kötés.
Közmondás üzenete...
Elvetés, elfogadás morál.
Ragaszkodásunk.
*
(3 soros-zárttükrös)
A közmondásokkal deklaráljuk, hogy mely nyelvi-kulturális közösséghez tartozunk,
Ami fontos, mert kifejezi egész pontosan, hogy mely -saját- közösséghez tartozunk...
A közmondásokkal deklaráljuk, hogy mely nyelvi-kulturális közösséghez tartozunk.
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József -íródott: 6 sorosban és alloiostrofikus versformában.
(6 sorosban)
A közmondás is jelentős az egyéni és közidentitás képzésében,
Ugyanis, erre is szükség van az útkeresés, haladás szükségében.
A közmondás közösséget formáló, sőt teljes nyelvi kifejezésében
Ugyan azt
A tudást, ismeretanyagot adja tovább, őrzi nyelvet egészében.
Emberi evolúció, a tudat, a psziché jelensége lényegében.
***
Több ezer éves, írott szövegekben is vannak közmondások,
Amiket szinte mi is jól ismerünk és nem ellentmondások.
Görög és a római kultúrákban is volt már olyan megfigyelés, mint manapság
És az akkor szerzők is tudták, hogy ezeket megörökíteni egy nagy mulatság.
Vannak ó-régi közmondások, amiket még mi is megértünk
És vannak olyanok, amiket alig, már más lett az életünk.
Van csoport, amiben emberi tulajdonság vagy jelenség, mit leírtak
És ez bizonyítása, hogy az emberi lelkek régóta azonosak.
Másik csoport, ami tevékenységhez, foglalkozáshoz kapcsolódó,
Sőt, életmódhoz is, de ma már ezeket értékelni: múltba látó...
(3 soros-zárttükrös)
A társadalom és kultúra változik, ez teheti ezeket régmúlttá,
Mert az üzenetük a mai léten, már nem tehető kompatibilissá...
A társadalom és kultúra változik, ez teheti ezeket régmúlttá.
*
(Bokorrímes)
A pozitív pszichológiát követők, sok közmondást elutasítanak,
Mert ők nem értik: azzal, hogy az hátrányos voltú, így vitát nyitnak a múltnak.
Ők az új hullámosok, akik rossz értelmezői a réginek, a múltnak...
*
(Senrjú)
Micsoda nagy dőreség,
Összevetni évezredeket.
Kultúra őrző.
*
(Septolet)
Kritikai észrevételek,
Érkezettek,
Múltkor készletek...
Közösséghez tartozás,
Összetartozás.
Nyelvi-kulturális identitásunk
Teszi érthetővé, amit mondunk.
*
(Senrjon csokor)
Közösséghez tartozás
Élménye, nagy biztonságot ad.
Szorongást csökkent.
A biztonság szükséges,
Öntudatlanul ragaszkodunk.
Érzelmi kötés.
Közmondás üzenete...
Elvetés, elfogadás morál.
Ragaszkodásunk.
*
(3 soros-zárttükrös)
A közmondásokkal deklaráljuk, hogy mely nyelvi-kulturális közösséghez tartozunk,
Ami fontos, mert kifejezi egész pontosan, hogy mely -saját- közösséghez tartozunk...
A közmondásokkal deklaráljuk, hogy mely nyelvi-kulturális közösséghez tartozunk.
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József -íródott: 6 sorosban és alloiostrofikus versformában.
1943. január 12. –e 9 órakor… TÁMADÁS!
Figyelő tekintetek, fárad arcok, guvadt szemek,
A túloldalon távcsövekben, minket úgy figyelnek!
Lehet, hogy már elvesztünk, halál, valahol köztetek…
A jeges hajnalok köd-gomolyában reszket még a reggel,
Te meg csak ülsz hókupacon és bambulsz, sehová... merengel.
De ha meghallod az első aknarobbanást… fel derengel.
*
(Senrjú)
Lomb nélküli fák,
Dermesztőn hideg kórók!
Gondolat fagyott.
*
Kopasz ágakon,
Hóréteg is csak gubbaszt.
Jéghideg lélek.
*
Nézem ezt a szépséges hómezőt, nekem ez a táj mit jelent?
Semmit! Nincs itt otthon, nincs itt család, nincsen jó meleg szeretet.
Még az éj palástja sem takarja előlünk a halálos rettegést,
Nagyon nem lehet megszokni az elmúlást, itt a napi több temetést…
Időm van, hosszasan gondolkozok, nem titkolom a saját hibákat,
Megbocsájtásért, túlélésért, fagyott ajakkal dünnyögők imákat.
*
Szemek csillognak,
Nem örömtől… hidegtől.
Front, jégbefagyott.
*
Ezen a vidéken, rettenetesen hideg zord a tél,
Szinte mindig vihar tombol, tép minket a viharos szél,
A katona nyári egyenruhában jót nem is remél…
*
Szánkó, erre jár,
Ebéd, jeges szalonna!
Kés is kicsorbul.
*
Sorsok istrángját,
Egy közös kéz rángatja.
Ellen, beleszól.
*
A honvéd harminchét mínuszban áll a vártán,
A még meg nem fagyott gondolat, hazaszáll tán’…
Olyan itt mint, amikor otthon barátokkal huszonegyeztünk.
Lapot kellett kérni, de lehet, hogy célon, nagyon is túllőttünk.
Mit tegyen a játékpartner, ha már tizennyolca van,
Kérjen lapot, vagy várja, hátha már győzelemben van?
Tizenkilenc még kínosabb, döntést egyedül kell hozni,
Többiek meg csak nézik, sorból ki fog-e már hullani…
Itt a hóförgetegben meg a halálos fagyás a tét,
Orosz golyó bármikor elveheti ember életét.
Huszra húzni, már maga... veszett fejsze nyele,
A huszonegy már ott van, de mi lesz a vége?
Itt a fronton mese nincsen, túlmérlegelni semmit nemigen lehet,
Lehet, mire meditált a katona, akna elvette az életet.
De itt is vannak szerencsések, rájuk ezt rótta a sors,
Ha húszra is húznak, talán élet lesz a katona-sors!
Nem értem te harctér, hogy még mit is szeretnél?
Nem értem te harctér, hogy miért ne felednél?
Nem értem, harctér, hogy ide, miért is vártál…
Nem értem harctér, hogy én reám, hogy találtál…
Nem érted, hogy miért nem szeretlek?
Nem érted, hogy meg úgyse kedvellek?
Ez egy olyasfajta világ, hol harcolnak a katonák,
Parancsra cselekvő és mindent meg is tevő katonák,
Ahol vannak tényszerű, valós és vezénylő szónoklatok,
Elhangzanak és a vége, hús-vér emberekből… cafatok.
Ez egy olyasfajta világ, hol hallani haldokló szavát,
Ahol sűrűn hallod még életben lévő esdő, pár szavát.
Nyakán nézed és még érzed szívének dobogását,
De tudod, nincsen segítség őt már várják odaát.
Minden reggeli ébredés nagy áldás, sőt esély,
Hogy hazajutsz, és esténként, a családnak mesélj.
Jöhet persze egy golyó, vannak erős orosz emberek,
De bízok abban, hogy Isten velem van, és így nem félek!
Sötét hófelhők között zúdul, tör rám a remény,
Hogy a következő bomba sem lesz még az enyém…
Sors! Ne büntess olyan nagy nyugalommal, gondold át nem vagyok a szolgád,
De ha kéred térdelve, mint egy kolduló barát, úgy elmegyek hozzád…
Ha engeded, könyörgőn, csókolni fogom talpad nyomát, kezed, orcád.
*
(HIAQ)
Sors! Miért is bántasz?
Miért vennéd el életem?
Családom, vár engem…
*
Itt a Don-kanyarban rendszeresen, borzasztón heves hóvihar tombol,
Fránya egy időjárás, jeges és mindent, amit elér, földig rombol.
Még azt a kis meleget is kisöpri a sisak alól, a hajamból…
Éjszakai sötét itt bizony nagy és hosszúra nyúlik,
Hajnalnak homályában a szürke ködfátyol is úszik.
Mint vihar tombol, messziről jött és ereje… nem múlik.
Kegyetlen, a megvadult, jeges hóvihar, gödörbe rántó,
Katonákat megsebezi, a lelkének, testének ártó.
A katona, fázós álmokat kerget a jeges lövészárokba,
Áttetsző ködben nem látni, mögötte vajon, biztos ott a csoda?
A nap nem lát le, az éji jéghideg még uralkodik,
A lélek kíván tovább élni, kesztyűben kapaszkodik…
Dideregve éled a vágy, egy kisebb békességre,
De az orosz már lő is az ellenség népességre…
A keleti fronton, a hajnalok füstje is kemény,
És hogy itt lesz tavasz az még csak egy távoli remény.
Egyedül sétálok őrségben, a havasban, jegesben…
Felhős égre bánatom, könnyes szemmel, csak úgy felfestem.
Riadó! Jön egy szovjet század, csak vaktában lövöldöznek,
Ennyien mit akarnak elfoglalni? Mieink, röhögnek!
Január tizenkettedike van, a hajnali sötétben,
Még alszanak az ágyúk, a hómező-táj alszik békében…
De mi lesz itt, reggel később... a reggel első napfényében?
Félúton vagyunk itt a fronton, az elejébe…
Vagy visszamegy az ember a saját életébe…
Vagy előre megyünk tán’ örökre… halálrévbe…
Vajon hol leszünk, amikor a tavasz itt is beköszönt,
Vagy egyáltalán élünk-e, ha a tél végleg leköszönt...
Ágyúlövések hallatszanak ébredős a reggel… sietség,
A hang benyomul az agyba le is húzódunk… ez a békesség?
Itt bizony, könnyen megreped az életváza máza,
És oly’ törékeny az élet, mint egy kínai váza…
Nagyon sűrűn lőnek, érzem, hogy érték-vesztett a nincs öröm…
Ha hazaindulnánk, gyorsan érték-vesztett lenne az üröm…
Vecsés, 2016. november 1. – Kustra Ferenc József - a valósan nagy henger 17 órakor indult be!
Figyelő tekintetek, fárad arcok, guvadt szemek,
A túloldalon távcsövekben, minket úgy figyelnek!
Lehet, hogy már elvesztünk, halál, valahol köztetek…
A jeges hajnalok köd-gomolyában reszket még a reggel,
Te meg csak ülsz hókupacon és bambulsz, sehová... merengel.
De ha meghallod az első aknarobbanást… fel derengel.
*
(Senrjú)
Lomb nélküli fák,
Dermesztőn hideg kórók!
Gondolat fagyott.
*
Kopasz ágakon,
Hóréteg is csak gubbaszt.
Jéghideg lélek.
*
Nézem ezt a szépséges hómezőt, nekem ez a táj mit jelent?
Semmit! Nincs itt otthon, nincs itt család, nincsen jó meleg szeretet.
Még az éj palástja sem takarja előlünk a halálos rettegést,
Nagyon nem lehet megszokni az elmúlást, itt a napi több temetést…
Időm van, hosszasan gondolkozok, nem titkolom a saját hibákat,
Megbocsájtásért, túlélésért, fagyott ajakkal dünnyögők imákat.
*
Szemek csillognak,
Nem örömtől… hidegtől.
Front, jégbefagyott.
*
Ezen a vidéken, rettenetesen hideg zord a tél,
Szinte mindig vihar tombol, tép minket a viharos szél,
A katona nyári egyenruhában jót nem is remél…
*
Szánkó, erre jár,
Ebéd, jeges szalonna!
Kés is kicsorbul.
*
Sorsok istrángját,
Egy közös kéz rángatja.
Ellen, beleszól.
*
A honvéd harminchét mínuszban áll a vártán,
A még meg nem fagyott gondolat, hazaszáll tán’…
Olyan itt mint, amikor otthon barátokkal huszonegyeztünk.
Lapot kellett kérni, de lehet, hogy célon, nagyon is túllőttünk.
Mit tegyen a játékpartner, ha már tizennyolca van,
Kérjen lapot, vagy várja, hátha már győzelemben van?
Tizenkilenc még kínosabb, döntést egyedül kell hozni,
Többiek meg csak nézik, sorból ki fog-e már hullani…
Itt a hóförgetegben meg a halálos fagyás a tét,
Orosz golyó bármikor elveheti ember életét.
Huszra húzni, már maga... veszett fejsze nyele,
A huszonegy már ott van, de mi lesz a vége?
Itt a fronton mese nincsen, túlmérlegelni semmit nemigen lehet,
Lehet, mire meditált a katona, akna elvette az életet.
De itt is vannak szerencsések, rájuk ezt rótta a sors,
Ha húszra is húznak, talán élet lesz a katona-sors!
Nem értem te harctér, hogy még mit is szeretnél?
Nem értem te harctér, hogy miért ne felednél?
Nem értem, harctér, hogy ide, miért is vártál…
Nem értem harctér, hogy én reám, hogy találtál…
Nem érted, hogy miért nem szeretlek?
Nem érted, hogy meg úgyse kedvellek?
Ez egy olyasfajta világ, hol harcolnak a katonák,
Parancsra cselekvő és mindent meg is tevő katonák,
Ahol vannak tényszerű, valós és vezénylő szónoklatok,
Elhangzanak és a vége, hús-vér emberekből… cafatok.
Ez egy olyasfajta világ, hol hallani haldokló szavát,
Ahol sűrűn hallod még életben lévő esdő, pár szavát.
Nyakán nézed és még érzed szívének dobogását,
De tudod, nincsen segítség őt már várják odaát.
Minden reggeli ébredés nagy áldás, sőt esély,
Hogy hazajutsz, és esténként, a családnak mesélj.
Jöhet persze egy golyó, vannak erős orosz emberek,
De bízok abban, hogy Isten velem van, és így nem félek!
Sötét hófelhők között zúdul, tör rám a remény,
Hogy a következő bomba sem lesz még az enyém…
Sors! Ne büntess olyan nagy nyugalommal, gondold át nem vagyok a szolgád,
De ha kéred térdelve, mint egy kolduló barát, úgy elmegyek hozzád…
Ha engeded, könyörgőn, csókolni fogom talpad nyomát, kezed, orcád.
*
(HIAQ)
Sors! Miért is bántasz?
Miért vennéd el életem?
Családom, vár engem…
*
Itt a Don-kanyarban rendszeresen, borzasztón heves hóvihar tombol,
Fránya egy időjárás, jeges és mindent, amit elér, földig rombol.
Még azt a kis meleget is kisöpri a sisak alól, a hajamból…
Éjszakai sötét itt bizony nagy és hosszúra nyúlik,
Hajnalnak homályában a szürke ködfátyol is úszik.
Mint vihar tombol, messziről jött és ereje… nem múlik.
Kegyetlen, a megvadult, jeges hóvihar, gödörbe rántó,
Katonákat megsebezi, a lelkének, testének ártó.
A katona, fázós álmokat kerget a jeges lövészárokba,
Áttetsző ködben nem látni, mögötte vajon, biztos ott a csoda?
A nap nem lát le, az éji jéghideg még uralkodik,
A lélek kíván tovább élni, kesztyűben kapaszkodik…
Dideregve éled a vágy, egy kisebb békességre,
De az orosz már lő is az ellenség népességre…
A keleti fronton, a hajnalok füstje is kemény,
És hogy itt lesz tavasz az még csak egy távoli remény.
Egyedül sétálok őrségben, a havasban, jegesben…
Felhős égre bánatom, könnyes szemmel, csak úgy felfestem.
Riadó! Jön egy szovjet század, csak vaktában lövöldöznek,
Ennyien mit akarnak elfoglalni? Mieink, röhögnek!
Január tizenkettedike van, a hajnali sötétben,
Még alszanak az ágyúk, a hómező-táj alszik békében…
De mi lesz itt, reggel később... a reggel első napfényében?
Félúton vagyunk itt a fronton, az elejébe…
Vagy visszamegy az ember a saját életébe…
Vagy előre megyünk tán’ örökre… halálrévbe…
Vajon hol leszünk, amikor a tavasz itt is beköszönt,
Vagy egyáltalán élünk-e, ha a tél végleg leköszönt...
Ágyúlövések hallatszanak ébredős a reggel… sietség,
A hang benyomul az agyba le is húzódunk… ez a békesség?
Itt bizony, könnyen megreped az életváza máza,
És oly’ törékeny az élet, mint egy kínai váza…
Nagyon sűrűn lőnek, érzem, hogy érték-vesztett a nincs öröm…
Ha hazaindulnánk, gyorsan érték-vesztett lenne az üröm…
Vecsés, 2016. november 1. – Kustra Ferenc József - a valósan nagy henger 17 órakor indult be!
Hős katonáink csak meneteltek
És Don kanyarban halálra leltek.
Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.
Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
A hős katonák a parancsnak eleget tettek.
Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
Közben a hó betemette őket állig.
Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.
Borzalmak borzalmát állták ki,
Mindenki csak parancsra ment ki.
Irtották katonát és munkaszolgálatost,
Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!
Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.
Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.
Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
Győzött a tél és amerikai fegyver,
Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.
Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
A végső enyészet átment az elmúlásba,
Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.
Akik életben maradtak helytálltak,
Eleget tettek a magyar virtusnak.
Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.
Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József
És Don kanyarban halálra leltek.
Ezerkilencszáznegyvenhárom-januárba
Katonát, munkaszolgálatost halál kaszálta.
Nem állt mellettük a magyar Hadisten,
Nem volt esély… semmi győzelemre itten.
Nélkülöztek, éhesen elcsigázva küzdöttek,
A hős katonák a parancsnak eleget tettek.
Kitartás (!) volt a parancs mindhalálig
Közben a hó betemette őket állig.
Nem volt mit enniük, és nem volt meleg ruha,
Katona, munkaszolgálatos így sem volt puha.
Borzalmak borzalmát állták ki,
Mindenki csak parancsra ment ki.
Irtották katonát és munkaszolgálatost,
Akkor volt a módi; haza ezt kívánja most!
Az oroszok által lelőtt lovat ettek,
Latrinára, jeges hóba kúszva mentek…
Kínjukba havat ettek nagy-kanállal,
Dacoltak hideggel, gránáttal, halállal.
Parancs vitte őket, el a családtól; csatába.
Tél tábornok meg átküldte őket a halálba.
Az orosz téltől, fegyverektől odavesztek,
Fülsértő hangon, halálosan dörögtek.
Kínhalált szórtak, a katyusák, a lövegek,
Aknatűzben bújtak bele… földbe emberek.
Győzött a tél és amerikai fegyver,
Nekünk, nem volt ruhánk és kevés a fegyver.
Lánctalpakkal agyon taposták embereket,
Megalkották a Don-kanyari mészárszéket.
A végső enyészet átment az elmúlásba,
Sokakat csak elástak egy fagyott árokba.
Akik életben maradtak helytálltak,
Eleget tettek a magyar virtusnak.
Örökre emlékezzünk rájuk szeretettel, hálával,
A kezünkben egy gyertya meleg lángjával és imával.
Vecsés, 2011. január 19. – Kustra Ferenc József
Pirkadatkor a hegyfokon
honnan látszik a tenger,
borús arccal távolba néz
egy apró, szürke ember.
Felmászva a hegytetőre
felvíve bút, bánatot,
kitárt karral könnyes szemmel
köszöntve kelő napot.
Összetört szíve azt érzi
elveszett már a remény,
itt hagyta őt a szerelme
tengerbe veszett szegény.
Arra gondol összetörve
utána vetem magam,
nincsen nekem miért élni
bocsáss hát meg én Uram.
Égi hang szól – Nem vagy magad,
fordítsd meg a léptedet,
az ő emlékével élve
még életed szép lehet.
Menj haza most jó anyádhoz
ne hagyd életkedvedet,
gondolj a szép családodra
téged itt más is szeret.
honnan látszik a tenger,
borús arccal távolba néz
egy apró, szürke ember.
Felmászva a hegytetőre
felvíve bút, bánatot,
kitárt karral könnyes szemmel
köszöntve kelő napot.
Összetört szíve azt érzi
elveszett már a remény,
itt hagyta őt a szerelme
tengerbe veszett szegény.
Arra gondol összetörve
utána vetem magam,
nincsen nekem miért élni
bocsáss hát meg én Uram.
Égi hang szól – Nem vagy magad,
fordítsd meg a léptedet,
az ő emlékével élve
még életed szép lehet.
Menj haza most jó anyádhoz
ne hagyd életkedvedet,
gondolj a szép családodra
téged itt más is szeret.
