Phöpö, fufú, sihuhu
Mit látott egy kis uhu?
Ásított az alagút,
S az orrából füstöt fújt.

Ahogy felszállott a felhő
Egy gőzmozdony bújt elő.
Hosszú füttyel köszönt egyet,
Hogy megremegtek a zöld hegyek.

Fújtatva jött dübörgéssel
Kattogtak a kerekek,
S a vagonban nevetgélve
Ugráltak a gyerekek.

Acél sínek párosával
Kanyarogtak előtte
Mindenféle sok rakomány
Hosszan elnyúlt mögötte.

Pöfékelt és szuszogott
Ebben a nagy iramban,
Csak tüzelője legyen elég
A mindig éhes kazánban.

Erős ez a derék mozdony
Nem fárad el sohasem,
Ha beér egy állomásra
Egy kicsit csak ott pihen.

Gyorsan szaladt a völgy alján
Vajon miért siet ennyire?
Gondolkodik nagy szemekkel
A kis bagoly csemete.

Időben kell megérkezni
A vasút állomásra
Mert ,ha késik elterelik
Egy mellék vágányra.

Hideg a tél süvít a szél
Reszketnek a verebek
Kék ujjakkal lyukat ásnak
A didergő egerek

Mezei nyúl jól meglapul
Szalma közé ha lehet
Így könnyebben átvészeli
A vicsorgó zord telet

A csiga is házába bújt
Alszik mint a medve
Süni koma a tüskéin
Álmod hanyatt fekve

Egy szikla üreg legmélyén
A mormota is horkol
Tó vizében jéggé dermedt
Zöld béka kuruttyol

A vakond is csak lustálkodik
Nem túrja a földet
Füles bagoly az odvából
Ki-ki könyökölget

Csak a varjú kárörvendez
Puhány ez a banda
Fittyet hány a zord időre
Táncot jár a lába

Szívem ritmusa a haza jajszavát visszhangozza.
Sok jó és igaz magyar elhullt a véres harcokba!
Vörös lett a vértje és fű-zöldje.
Győzött harc... az élet fejedelme.

El, ne- veszítsd tenmagadat magyar!
Onnantól neked, az élet fanyar
És nem egyenesíthető kanyar!

Szíveink ritmusa visszhangozza, a haza jajszavát!
Senki ne feledje jó és igaz, elhullt honfitársát…

Vörös lett a kardja és fű-zöldjébe törölte!
Hőstetteket... akarta, de biz' el nem törölte...
Pedig de, mindent megtett, hogy árokba döfködje...

Vecsés, 2014. október 23. – Kustra Ferenc József

Ecset szőrén megelevenedik
Tubusokba relytett massza
S új életre indul
Vászonra tapadva
Kivirágzik a kéz
S az elme akarata
A színkavalkád terében
Fogantatás pillanatától
Az anyag-rezonancia összekeveredik
Festék s alany egyé válik
Ahogy a teremtés formája
Megszületik

Egy apró tovalépés
A megformált világ
Lét-harmóniájában

Messzire hallatva hangját
Simára csiszolt kövek közt
Pancsolva siklik büszkén
A vén folyó.
Az éji fagy csillagfényes
Dermesztő karmait
Sebesen nevetve kerüli
A fakadó forrás árnyékában.
Lehellete a parthoz tapadva
Inbolyogva száll felette
Úgy követi szorosan
Az úszó levelek vándorlását.
Mély kanyarok relytekében
Elidőz csendesen
Aztán lendülettel neki iramodik
Hogy a lemaradás idejéből
S a partból valamit lefaragjon.

Aztán...
Ahogy egyre távolodik
Közelít lüktető szívéhez
Duzzad hajlékony teste
Meg a civilizáció szennye
Mi tisztaságát bekebelezte.
...