Nem sorolhatom itt az összes
Magyar Nagyot
Így most előttük fejet hajtva
Alázattal mindenkit kihagyok.
Bízom megbocsájtják ezt nekem;
Hiszen példaképeink lettek az életben.

Lelkükből elvetett mag
Csírái lettünk,
Kik költeményeikben
Haza-szeretetet leltünk.
Késztetést -
A nyelvet, mint stafétatollat,
Emeljük ,visszük az ősi szózat
Dicsőségét.

Nincsen szebb és zamatosabb,
Hozzája hasonlatosabb.
Nagyjaink elme-kincse
Utódok büszke értéke!
Őrizzük!-
Az anyanyelv szent oltárának
Katedrálisában.

A gyermeknek e nyelvet add örökül,
És Kivételes lesz sokak közül!
A haza lehet változó,
De a nyelvvel összetartozó
Minden Magyar!

Idő foszlányai függnek a falon.
Múlt-töredékek, gesztusok
Fakulnak az őrzött papíron.
Tanúi naponta egy valóság
Halványuló tényfeltárásának
Személyre szabottan.

Érzést szül az emlékezet.
Átszivárog az elveszettből
A megélés jelenébe
Fénysebesen
Settenkedve,
Hogy meglegyen a kedve
Kinek tekintete
A Volt kacsintását megleste,
És varázsol mosolyt, hangulatot,
Álmot szövő pillanatot.

Tenyeremből iszom mosolyod
Harmat-cseppjének édes ízét.
Csak nekem fontos
Most
Ez az együttlét.

A papírillat felidézi
Az elmúlás tengerét,
A száguldó Idő kerekét,
Lelkünk végtelenjét,
A viszontlátás reményét.

Fotonjaid itt maradt árnyék-
Képét jövőbe repítem,
Hogy mindig,
És mindenütt
Amíg létezem
Velem legyen.

Egyszer majd
Egy fiókban hever
A megfakult üzenet,
De
Csillagfény őrzi
Örökké lelkedet.

Dicső múltnak gyökeréből
Sarjadnak még cserjék
Ó-anyának hűs árnyékát
El nem felejtették.

Sejtek szintjén szeretete
A génekbe lett táplálva
Mindegy neki milyen földből
Jön elő a hajtása.

Virágzik még sok-sok réten
Szép nyelvének zamata
A magyarrá lett hű szíveket
Ősi forrás táplálja.

Hazafiak vére gyógyír
Hősök lelke manna
A nemzetnek igaz sarja
Nyelvét el nem hagyja.

Az ószövetség pátriárkái
jól átverték egymást.
Gondoljunk csak Jákobra,
amint Ézsauval elbánt.

Aztán Lábán szúrt ki Jákobbal,
mert hét évig megdolgoztatta,
de jutalomként Jákob Lábán
bágyadt szemű lányát kapta.

Hát még hét évet verejtékezett
mire Ráhel lett a felesége,
de az ide-oda csalásnak
még régen nem lett vége.

Lábán birka nyájával
szintén lehetett bűvészkedni,
és csalafinta tenyészettel
Lábán vagyonát elvenni.

Mert Jákob birkákkal spekulált,
és önhasznára manipulált.
Az apósát úgy átverte,
hogy Lábánt a frász kitörte.

Mulatságos oly szentírás,
melyben részletezett a csalás.
Épp oly jó mint modern krimi,
melyet ma is tudunk értékelni.

Hosszú út pora ráült a cipőmre,
Sajna, nem vagyok büszke életemre.
Nagy utat bejártam, zarándokoltam,
Utóbb kiderült, semmit nem csináltam.

Ötvenkét év alatt bizony ez történt
Senki nem pártolt, sem hosszan, sem tüstént.
Így csak vergődtem, szétdobált az élet,
Nem is tudom az életem mivé lett.

Mire születni? Kínlódás az élet,
Küzdünk, birkózunk mindennel. Mi végett?
Ha becsülne család és társadalom,
Sikeres lehetnék, és ezt akarom.

Életem fanyar, furcsa sors-fintora,
Hogy nincs kezemben a siker záloga.
Ötvenkét évet már vissza nem lehet
Forgatni, mert az már történelem lett.

Tán rossz helyre születtem és nősültem,
Eleve elkárhozott a sikerem?
Már tudom, hogy így van és így is marad.
Nem számít, hogy szívem bánattól szakad.

Magamban: jobb sorsra volnék érdemes,
De életem múlik, már nem érdekes.
Jövő hónapban földönfutó leszek,
Vagyok a legpechesebb fenegyerek.

Törvény: semmivé foszlik, mihez nyúlok,
Ha újat kezdek, élettől kikapok.
Tudom: Peches ember nem kacérkodjon
Se a jégen, se sikerre áhítón.

Sose kacérkodtam, élni akartam,
De a sorsom büszke:” ezt én nem hagytam”.
A harcnak lassan vége, zaj elcsitul,
Én meg eltűnők, sikerre vágyastul.

Budapest, 2000. május 6. – Kustra Ferenc József