Nem láttalak rég, kedvesem, nagyon hiányzol,
Édes ajkad régen csókolt, olyan derűs volt,
Gyönyörű szép szemeddel néztél énfelém,
Rabbá tetted a szívemet, érzem mélyen én.

Mindig együtt sétáltunk a boldogság felé,
A te szíved enyém volt, s az enyém tiéd,
Halkan súgtad fülembe, hogy boldog vagyok én,
Nem akarok senki mást, csak te maradj enyém.

A mi szerelmünk nem az érzelmek játéka,
És nem csupán a pillanatnyi örömök vágya,
Hanem életünk legdrágább ajándéka,
Földi Mennyországunk varázslatos tündérálma.

Fájt nekünk a búcsúzás szomorú pillanata,
Egy évi szolgálatot kér a haza szava.
Nem láttam mosolyod tündöklő báját,
Nehéz könnyem hullt, és a szívem árván.

De visszatérek hozzád egy októberi éjszakán,
Újra egymást csókoljuk, drága, szép Violám.
Gyönyörű szemeiddel majd nézel énfelém,
Tiszta szívünk újra együtt, mint a hajnal és a fény.

Búcsúzom, Kedvesem!


Csoda volt az élet veled,
Az a csodálatos kék szemed,
Első látásra szerelem,
Boldogságot hoztál nekem.

A magány hosszú órái,
Fájdalmas percek búskomor formái.
Te jöttél az ismeretlenből,
Megmentettél a végtelentől.

Szakadék szélén állva,
Te megfogtad a vállam,
Nem engedted a zuhanást,
Fülembe súgtad: 'Én vigyázok Rád!'

S mikor ajkad ajkamhoz ért,
Felcsillant a fény, s a remény.
Elfeledtem minden rosszat,
Te lettél szívem fogja.

Kis gond - nagy gond.
Erre mondtuk:
Együtt majd megoldjuk!

Az a sok elhullatott könny,
Démon, sátán, és szörny.
Veszekedések által szívbe szúrt tőr,
A végtelenségig hajszol, majd megöl.

Férfiként a léted képtelen,
Női lelkem szárnyal, s féktelen.
Neked adtam mindenem,
Szívem, lelkem, s az életem.

Fájdalmas napok vették kezdetét,
Elhanyagoltál, s eltűnt a fény.
Hiába minden, már nincs esély,
A búcsúzás veszi most kezdetét.

Búcsúzom Tőled Kedvesem,
Nagy az ár, de én titkon mégis Szeretlek.
Fáj a szív, s a búcsúszó,
Ezt csak elfeledni volna jó.

Véget ért, mert nem volt más esély,
De Veled bármikor újra kezdeném.
Te gyűlölsz már, mert kimondtam,
S szívem felemészti a sok fájó gondolat.

Másfél év, nem kevés idő,
Visszaforgatni már túl késő.
A szívem Téged akar, az eszem viszont taszít.
S többé már a jelenléted sem boldogít.

S hogy mi a helyes döntés?
Nem zárkózhatom el örökké.
Az emlékek már csak foszlányok,
A hitem majd kárpótol.

Vessünk hát véget ennek az egésznek,
Én emlékezni fogok Rád, míg csak élek.
Bocsáss meg nekem, kérlek!

Hajad mint a sötét éj, melyen megcsillan a késő esti városi fény. Szemed mi vágyakozva tűzben ég, csak azt súgja jöjj, légy enyém! Ajkad mely forrón, s gondoskodva csókol. Kezeid, melyekkel szeretőn magadhoz húzol. Lábaid, melyekkel hozzám sietsz, tudatják velem mennyire szeretsz! Te vagy nekem a levegő, mi nélkük élet nem elképzelhető! Te vagy nekem a napsugár, mi megvilágítja az élet boldog oldalát! Immár te jelentesz nekem mindent, s ha te nem vagy, nincs miért tovább élnem!

Legutóbb amikor megláttalak
feltámadt érted újra a
vágyam

melleid csodái hódítanak
és száz csókkal
csókolnám a szádat

vad harapásokkal
és puha érintésekkel
csípődet magamhoz vonva

otromba szerszámom
ezt a meredt forróságot
finom tenyeredbe adva

csókolnám selymes
csodádat dús
bozontjaidat

amíg kéjes sóhajaid
betöltenék a szobánkat

kitárt tenyerembe fogva
egész számmal

enném nedvesedő
bársonyos ajkaidat

és ha rázuhannánk
összefonódva az ágyra

az ágyon
átringatnálak téged

egy másik világra
ahol

meztelen szép tested
fölém magasodna

s te lovasom
lennél újra és újra

s amíg lovagolnál
le és föl rajtam

gyönyöröd sóhajait
suttogná az ajkad

én alattad feküdve
ágaskodnék benned

míg te a gyönyörtől
ujjonganál és a
kibuggyanna a könnyed

s ha forró tested
valahogy
fölém keveredne

zsarátnok nyelvem
öledben
vad vágyat verne

nagy melleid gyönyörét
szolgálnám markommal
a számmal

ha eljönne az este
szelíd csillagfénnyekkel
betakarnálak

még nem tudom
hogy ez valóság lesz -e
vagy csak álom

százfokos láz jár át érted
térdrehullva vágyom

a te megváltó ölelésed
a amíg lesz holnap

szeretni szeretnélek

Első Ecloga

KÖLTŐ

Mikor születtem,
Az égen ezernyi csillag mosolygott.
Édesanyám szíve, nevetve dobogott.
S szemében öröm könny ragyogott.

A JÓ PÁSZTOR

Igen! A csillagok énekeltek,
S angyalok táncoltak a mennyben,
Születésed napján.
S úgy növekedtél, mint mezőn
Az árva kis virág.

KÖLTŐ

Kézen fogva vezettél,
mikor az első lépéseket tettem.
S mint a természet, tavasz idején,
Ajkadról gyönyörű mesék,
Hangzottak felém.

A JÓ PÁSZTOR

Emlékezzél kérlek,
A természet tavaszi meséire.
Zárd szívedbe, őrizd,
Mint féltett kincseket!

KÖLTŐ

Ó, milyen csodás ajándék,
Bár oly megfoghatatlan.
Langyos szellőként,
Fuvall át rajtam.

A JÓ PÁSZTOR

Szeretlek!
Írj hát, ifjú költő!
Írj tovább!
Vésd kőtáblákra,
az örök szeretet szavát!