Szent hit, erőt szerez, égi erőt, hiszen
erre való, s ha nem, akkor eloroz
vétlen, akár el is adhat erényesen.
Lelkileg annyira függsz, ne csalódj, hol
vétek a hűtlenek útja, bár botladozol.
Hinni lehet, szemed és füled óvjon:
ne ártsanak álltanok, érdekekért olykor
toboroznak alá, s fel, érted ugatva,

El ne halaszd, el ne habard az imát,
bűnharag, ördögi mű: 'hozadéka' nincs.
Tudd, kire várj, tele sok panasszal szád,
bízva keresd, valahogy ne remegj, bízz!
Hihetni jó szerep, nézd meg a szenteket,
Hol, ki erős, azokat követed majd.
Lelkedben jel, éteri érzület, összecseng,
árad le szívre ható nemes imádat.

Kérd meg az ég kegyes őreit, adva le
Bölcseket olykori lélek ügyekbe,
Mert ha kevés a tudás, fogy a népe,
Vén esze életet óv, vezet el hitre.
Frigyre, ha lépni akarsz, örökké tart.
Hinteni lelki varázst, papi száj avat,
Vágj ki bokros időket, közel a könyv,
szent igevers a tudás, szövegében előny.

Az éjszakák kivéreztetett sziluettjei közt,
a mímelt időtlenség szép ívű szerveivel,
varázsló szád kenyér-meleg leheletében,
csókszobor, orális bálvány áll keményen.
Kék sodrású erek vérétől felajzott húsom
szemérmetlen szemlét tart, örökmozgón,
hol feszesen áll, hol torzón rózsállik feje.
Nyelved foncsortalan tükre előtt ki-kihajt
e
sikolyrengetegben rejtjelezett táj, megint
mély bíbort érzek, ölelt gyönyörök kitárt
testét-húsát, minden igazi szerelem örök
telhetetlenségét holtponttól holtpontig.

A padlóra szédített ruhák hanyag hatalmában
egymásba átköltözött mozdulatainkkal jelzett
határ s haza: a testtől-testig érő mezítelenség;
színpadán az elvárt ?szeretlek? szavak lábaid
elé hullanak, úgy, ahogyan kérted, ahogyan te
akartad, behunyt szemmel, hogy hassanak rád;
mint férgek befúrják magukat forró húsodba,
bőröd alá, miközben átlényegülünk, akár a táj.
A
mindent átértelmező amorf-éjszakát a gyilkos.
hajnal felhasítja, sebzett égből folyik a bíbor.
Izzadt testünkön fennakadt csillagokat felfalja
az éhes fény. Várhatóan, de mégis hirtelenül
átfut gyúlékony zsigereinken a múlékony kéj;
képlékeny tükörlabirintusában pucéran-pőrén,
egymás testéből kiszakítjuk, kitépjük már-már
hihető egyszemélyes ikerségünk tükörképéből
szívek, szívmaskarák álarcát-bűbáját, minden
szerelem örök tehetetlenségét,
holtponttól holtpontig.

Jön veled szemben,
Te elfordítod fejed.
Szempillád rebben,
De a megvetés vezet.
Látod, megszeppen,
S te nem fogod a jelet,
Mész görnyedtebben,
És nem nyújtod a kezed.

Félted gyermeked,
És rászólsz, ne nézz oda!
Éled életed,
Nem érzed, ez egy csoda,
Ahogy küzd, szeret,
Bár nem ő választotta,
Mégis megveted.
Isten rá ezt osztotta.

Ne tedd, ne bántsd őt,
Segítsd, könnyítsd meg létét.
Érezze erőd,
Hozz el lelkébe békét,
Adj neki erőt,
Feledje mások vétkét,
Legyen éltetőd,
Hogy megérted reményét.

Csöppnyi szeretet
Gyógyír a betegségben,
Gőgöd leveted,
Így időben és térben
Kitágul szemed.
Őt látod, teljességben,
Az embert... veled...
És nem kerekesszékben.

2015. július 8.

1.-20
Preambulum

Drágám
Felettem nagy a Te Hatalmad
széttárt karjaidból lüktet felém
bárhol is járj
ha látlak száz vad csődör
dübörög fel bennem
hogy úgy imádjon
hogy a gyönyörűségtől felkiálts!

2.-20
Fehér ruhádban szeretnélek

Drágám !
Fehér ruhádban szeretnélek !
Fehér ruhádból kibontanálak
hogy elhomályosulnának a fények
s szanaszét hullanának a selymek
a háttérben a zöldellő hegyek
csodálnának, innák a látványt
gyönyörű-szép asszonytestedet
a forróságban a kínai nagy fal is
ledőlne, itt pedig
megolvadnának a kövek !
Én várnám, hogy elkapj !
hogy ujjaidba zárj !
míg száz vad csődör dübörögne
bennem hogy imádjon !
hogy a gyönyörűségtől felkiálts !

3. -20
A tenger és a végtelen

A tenger, a hajók , a kék ég
és a végtelen
a válladra a kalap finom
árnyékot vetít ,
karodon a nap fénye csillan
s forró lázam támad ahogy feszülnek
felém imádni való melleid
bimbójuk kemény, átüt a vásznon
lázas tekintetem őket vetkőzteti
hogy cirógatnám őket !
hogy falnám őket ! ájulásig !
egy álombéli regényes tájon
fuldokolva addig, amíg
várnám hogy elkapj !
hogy ujjaidba zárj !
míg száz vad csődör dübörög
bennem , hogy imádjon !
hogy a gyönyörűségtől felkiálts !

Oly távol vagy tőlem
és oly elérhetetlen
mint életem messzi csillagai
Csak a képzelet vetít ki falaim
négyszögére hol szabályosan
s józanul fut a festékcsík
a mennyezet alatt
De lobogó láz jár át ahányszor
képzeletemben hozzád érek ,
vad akarások zúgnak fel bennem!
szelíd és vad ölelések
Szeretném, hogy úgy gondolj rám,
ahogy én is !
ahogy forró számmal kényeztetnélek !