Idő 
Értékelés 
Értékelés Filozofálgatás a jövőről
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
(bokorrímes trió)
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.
Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.
Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
Forrongnak a létkérdések…
Senkit nem érdekel, hogy mit írok,
Írok így hát, magamnak.
Senkit nem érdekel, mit gondolok,
Gondolok hát, magamnak.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Magamban gondolkodok, írni is magamnak fogok! Gyógyítja lelkemet.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Önmagam vagyok.
Az egész világ bennem,
Bennem, lelkemben ragyog.
Lélekben vagyok -
Önmagamtól ragyogok.
A világ bennem éled.
*
Senkit nem érdekel, hogy mit érzek,
Érzek hát magamnak.
Senkit nem érdekel, mit, hogy nézek,
Nézek hát magamnak.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Nem számít! Szeretem önmagamat s nem őket. Kedvem szerint teszek.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Ismertlen’ vagyok.
A világnak darabja,
Vagyok láthatatlan én.
Láthatatlanság,
Világ nem érezhet meg,
Pedig benne élek még.
*
Senkit nem érdekel, hogy hogyan élek,
Élek én magamnak.
Senkit nem érdekel, hogy rosszul élek,
Élek hát magamnak.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Élem életem, ahogy tudom, vigasztalom megsebzett lelkemet.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Furcsa látomás,
A világ ilyen rút s szép.
Magam által ismerem.
A világ, csodás.
És kevésbé egyszerre...
Én vagyok varázstükre.
Vecsés, 2004. augusztus 7. – Szabadka, 2018. július 21. - Mórahalom, 2018. augusztus 18. - Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a 3 soros-zárttükrös –t Jurisin Szőke Margit, címük: „Élek vagy halok...” A sedoka –k Farkas Tekla munkája.
Senkit nem érdekel, hogy mit írok,
Írok így hát, magamnak.
Senkit nem érdekel, mit gondolok,
Gondolok hát, magamnak.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Magamban gondolkodok, írni is magamnak fogok! Gyógyítja lelkemet.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Önmagam vagyok.
Az egész világ bennem,
Bennem, lelkemben ragyog.
Lélekben vagyok -
Önmagamtól ragyogok.
A világ bennem éled.
*
Senkit nem érdekel, hogy mit érzek,
Érzek hát magamnak.
Senkit nem érdekel, mit, hogy nézek,
Nézek hát magamnak.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Nem számít! Szeretem önmagamat s nem őket. Kedvem szerint teszek.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Ismertlen’ vagyok.
A világnak darabja,
Vagyok láthatatlan én.
Láthatatlanság,
Világ nem érezhet meg,
Pedig benne élek még.
*
Senkit nem érdekel, hogy hogyan élek,
Élek én magamnak.
Senkit nem érdekel, hogy rosszul élek,
Élek hát magamnak.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Élem életem, ahogy tudom, vigasztalom megsebzett lelkemet.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Furcsa látomás,
A világ ilyen rút s szép.
Magam által ismerem.
A világ, csodás.
És kevésbé egyszerre...
Én vagyok varázstükre.
Vecsés, 2004. augusztus 7. – Szabadka, 2018. július 21. - Mórahalom, 2018. augusztus 18. - Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a 3 soros-zárttükrös –t Jurisin Szőke Margit, címük: „Élek vagy halok...” A sedoka –k Farkas Tekla munkája.
Ezeregy mese,
De mind, lélekámítás.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Én Seherezádét felismertem.
Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
Hah! Saját életem csak kábít.
De! Vajon, milyen okból ámít?
Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
*
Ezeregy mese,
Célja, lélektaposás.
Jó volt hallgatni…?!
*
Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
*
Ezeregy mese
Kitalálása, nem ügy.
Jó volt hallgatni…?!
*
Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
*
Ezeregy mese
Cél: gondolatterelés.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…
Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.
Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
*
Ezeregy mese,
Megfogant életemben.
Jó volt hallgatni…?!
*
Ezeregy mese,
Félrevitte életem…
Én ezt hallgattam!
*
Ezeregy mese,
Kicsorbította éltem…
Ily’ mese jutott…
Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.
De mind, lélekámítás.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Én Seherezádét felismertem.
Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
Hah! Saját életem csak kábít.
De! Vajon, milyen okból ámít?
Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
*
Ezeregy mese,
Célja, lélektaposás.
Jó volt hallgatni…?!
*
Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
*
Ezeregy mese
Kitalálása, nem ügy.
Jó volt hallgatni…?!
*
Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
*
Ezeregy mese
Cél: gondolatterelés.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…
Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.
Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
*
Ezeregy mese,
Megfogant életemben.
Jó volt hallgatni…?!
*
Ezeregy mese,
Félrevitte életem…
Én ezt hallgattam!
*
Ezeregy mese,
Kicsorbította éltem…
Ily’ mese jutott…
Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.
