Nők nélkül a világ elképzelhetetlen.
Kolostori létet, jaj, ne is említsem!
Már Ádám is tudta: Éva csodálatos,
S Édenkert árán is nagyon ajánlatos.

Gondoljunk Heléna bűvös szépségére -
Visszanyerésének Trója lett a bére.
Hősök ontott vére fűződik nevéhez.
Költői ihletet ma is engedélyez.

A szebbik nemnek is adatott hatalma.
Nagy Katalinnak így híres volt uralma.
Saloménak tánca fejjel lett fizetve.
Antonius veszte Kleopátra tette.

Minden értelemben nő a férfi mása,
Akár a győzelme, akár mint bukása.
Mindezt én őszintén, nyíltan híresztelem,
S nőknek csodálatát íly mód ünnepelem.

Minden nap egy fénylő ünnep,
mikor látom mosolyod.
Világ összes szeretetét
a szívedben hordozod.

Hoztam volna virágot is,
de sajnálom letépni.
Adom inkább szerelmemet,
sokkal inkább megéri.

Mára már a mátkám lettél,
gyűrűm csillan ujjadon,
úgy szeretlek én, mint a sót
köszöntelek nőnapon!

Nők nélkül a világ elképzelhetetlen.
Kolostori létet, jaj, ne is említsem!
Már Ádám is tudta: Éva csodálatos,
S Édenkert árán is nagyon ajánlatos.

Gondoljunk Heléna bűvös szépségére -
Visszanyerésének Trója lett a bére.
Hősök ontott vére fűződik nevéhez.
Költői ihletet ma is engedélyez.

A szebbik nemnek is adatott hatalma.
Nagy Katalinnak így híres volt uralma.
Saloménak tánca fejjel lett fizetve.
Antonius veszte Kleopátra tette.

Minden értelemben nő a férfi mása,
Akár a győzelme, akár mint bukása.
Mindezt én őszintén, nyíltan híresztelem,
S nőknek csodálatát íly mód ünnepelem.

Nyitott ajtón át bámul ki a váróterem,
Vagány vágányon át lüktet be az érzelem.
Antikolt hatású bőröndbe csomagolt a nyár,
Útra készen áll, megállt a fáradó mozdonynál.

Én bolond meg eléd jöttem, kereslek,
Imádlak a peronon.
Felszállok, füst vagyok a kubai szivaron.
Jegyem sincs, csak elégséges osztályzatom…
Másod osztályon helyet szorítanak a vonaton.

Műbőrbe süppedő jövő a gondolat,
Sötét van, le sem mosták az ablakomat.
Karvalymású kalauz kezeli kezem,
Sokszor jártam itt, jól ismerem.

Ne szólj most durván. Szeress lágyan, türelmesen,
ne nézz rám vádló tekintettel, én sem teszem.
Ölelj magadhoz, mint a vén fűz, mely fölém hajol,
s halkan suhogva, suttogó hangon rebegve szól.

Ne bánts meg. Szeress gyöngéd szavakkal, oly szelíden,
hogy minden érintés, minden sóhaj finom legyen.
Hisz úgy szeretlek, akár a tiszta, áttetsző forrásvizet,
melynek hűs cseppje ajkamon lágyan végig pereg.

Látod? Most nem kell semmi csak szelíd szavak,
mely lelkem mélyében mélyen reményt fakaszt.
Tudod, most úgy fáj a lelkem, de érted sajog,
szeress, s én mindörökké tiéd vagyok.