Jó estét kedves!Hogy vagy?
Eddig minden estémet beragyogtad.
Fényesebb vagy,mint akármelyik csillag.
A legszebb ajándék vagy,amit az élet adhat.

Jó estét csillagok!Hogy vagytok?
Nem kérek tőletek sokat,csak szépen ragyogjatok.
Ejtsetek huncut táncot az égen,
bulizzatok minden este,de csak szerényen.

Jó estét Hold! Hogy vagy?
Te tudod már,hogy mit hoz a holnap?
Félek tőled,de amúgy nagyon szeretlek,
Pedig még nem is ismerlek.

Jó volna úgy szeretni egyszer
ahogyan senkit sem merek,
jó volna elmerülni benned
mielőtt végleg elmegyek.

Jó volna élvezni a békét
amiből sohasem jutott,
jó volna megtalálni egyszer
a legeslegszebb csillagot.

Jó volna vulkánként kitörni
lávát dobálva szerteszét
s az izzó lávát szertehagyni,
mielőtt hív a messzeség.

Jó volna felégetni mindent,
a napot,a holdat,a csillagot,
hogy soha többé ne láthassam
amit most végleg itt hagyok.

Hogy kitöröljek mindörökre
minden fájdalmat,haragot,
egyetlen könnyben eltemetve,
s ne tudd meg soha hol vagyok.

Ha nem vagy csordultig tele
epekedő vágyakkal,
a ami vész is, a helyébe
nem lép másik új gonddal,
Hogyha nem béklyózza lelked
szorító kötelesség,
s nem vágysz vágyni újabb vágyat,
mely csak telhetetlenség,
akkor lehetsz igazán boldog!

Hogyha társad meleg kezét
szeretettel foghatod,
s hogyha csókját, s tekintetét
szavak nélkül lophatod,
Ha szemében azt látod, hogy
fényét soha nem veszti,
Ha a lénye a lényedet
gúzsba soha nem köti,
akkor lehetsz igazán boldog!

Ha belátsz anfüggöny mögé,
a láthatatlant meglátod,
HOGYHA Isten szeretetét
nem vágyod, hanem tudod,
Ha emberbe vetett hitét
hű szívvel elfogadod,
s Ha tudod, hogy Tőle kapod
a Mennyei Világod,
csak akkor lehetsz igazán boldog!

Komoly léptelek érkezik az ősz,
a nyár szomorúan köszönti őt.
Menned kel! Szól az ősz,
a nyár baktat is,mint egy öreg csősz.

Hirtelen,és gyorsan érkezik,
és könyörtelenül intézkedik.
Szinte beleremeg a természet,
megszeppen mindenhol az élet.

Hozza magával a barátját,az esőt,
együtt vagányak és vakmerők.
Az emberek ilyenkor szomorúak,
még az állatok is búskomorak.

Én még is kedvellek,és szeretlek,
pedig még nem is nagyon ismerlek.
Mindig szívesen fogadlak,
ilyenkor nincs még a szívembe fagy.

Csak egy szó,csak egy hang,
mit tőled szeretnék
csak néhány ölelés,
mitől megremegnék.

Csak néhány simítás
fáradt arcomon
csak néma ölelés
gyönge vállamon.

Csak egyetlen hang!
Mely engem hív talán
csak egyetlen sóhaj,
mely értem kiált.

S én mennék,rohannék
tűzön-vízen át
s nem kérnék cserébe
érte semmi mást.

Csak néhány tiszta szót,
mely lelkemig hatol
melytől úgy érzem
várnak valahol.

S mint a hűs lombok közt
csörgő friss patak
úgy futnék hozzád,
némán,boldogan.