Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia
(senrjú)
Kérlek, adj nekem
A tudásodból csöppet.
Én jól elteszem.
*
(6 soros szakversszak)
Hatvan éves kor alatt, még egyszerűen nem is lehet bölcs az ember,
Ezért célszerű figyelni és lehetőleg megfogadni öregek tanácsát.
Persze a korral együtt -ki milyen, olyan- sem lesz mindenki bölcs ember,
Meg
A tanácsok elutasításával sem kell megsérteni a tanácsadóját.
Aki meg fiatalon csak az észt ossza, más szemében nem bölcs ember.
*
(septolet)
Sors egyenetlen,
Nehéz,
Döntés kőkemény.
Mindenkinek egy útja van
Göröngyös,
Rögös,
Éljük le tartalmasan.
Vecsés, 2020. június 10. – Budapest, 2020.07.16. - Kustra Ferenc József – íródott; 6 sorosban – a senrjú –t és a septolet –et szerző-, és poéta társam írta: Gani Zsuzsa és a címe; „Döntés”
(senrjú)
Kérlek, adj nekem
A tudásodból csöppet.
Én jól elteszem.
*
(6 soros szakversszak)
Hatvan éves kor alatt, még egyszerűen nem is lehet bölcs az ember,
Ezért célszerű figyelni és lehetőleg megfogadni öregek tanácsát.
Persze a korral együtt -ki milyen, olyan- sem lesz mindenki bölcs ember,
Meg
A tanácsok elutasításával sem kell megsérteni a tanácsadóját.
Aki meg fiatalon csak az észt ossza, más szemében nem bölcs ember.
*
(septolet)
Sors egyenetlen,
Nehéz,
Döntés kőkemény.
Mindenkinek egy útja van
Göröngyös,
Rögös,
Éljük le tartalmasan.
Vecsés, 2020. június 10. – Budapest, 2020.07.16. - Kustra Ferenc József – íródott; 6 sorosban – a senrjú –t és a septolet –et szerző-, és poéta társam írta: Gani Zsuzsa és a címe; „Döntés”
Köröttem zúgva és pörögve, nyüzsög, tolakszik mindenki.
Plakát letépők, konyhai segédek, meg a többi senki…
(Haiku)
Zsibong a tömeg,
Kavarog a hangulat,
Az est átölel.
(Apeva)
Nap
Álmos,
Menni kész,
A csend dúdol
Egy bódító dalt.
**
(Bokorrímes)
Este az alkony, hazudós… valótlan meséket mesél,
Majd reggel a napébresztő hajnalban zizzen a levél…
Nap kicsomagolja fényt, hosszú útján, lassan útra kél.
Fél a nyírfaág,
Ringatja suttogó szél,
Szuszognak a fák.
Hold
Ébredt,
Felfénylett
Ezüstösen,
Némán, boldogan.
**
Az órával, az idő is megállt, figyelek, de kutya sem ugat,
Beszóltam a süket, álló csendnek, ablakon kivitte a huzat.
Úgy tűnik, hogy ma majd jól megfeketedett este jő
Az ezt nem szeretőkben a vakrémület folyvást nő!
Lehet rajtatok betegség, vagy megfogant átok,
Ma este békét, csendet, nincs, ami hozzon rátok.
A perc csordogál,
Életek jönnek, mennek,
Sosincs változás.
Aztán
Megállt,
Megtorpant
Tátott szájjal,
Bódultan nézett.
**
Még nem volt sötét, de heves szellők kócolták a hajam,
Közben arcomat az alkony vörös vérébe mártottam.
Az éjszaka tán’ a józanság hitvilága?
Ilyen... Szembefordult fény és árnyék világa?
Ásít az este,
Rám borul a szürke éj,
Sejtelmes beste.
Egy
Szótlan
Sziluett
Még felsejlik
Széttárt karokkal.
**
(Bokorrímes)
Most már az alkony mélyült sötétje, egyre jobban a tér-betöltésre vágyakozik,
Hogy ő legyen látótérben az urak ura, már mély sötétülésbe kívánkozik.
Végtelen feletti kívánalma, hogy teljesüljön... fokozatosan nyújtózkodik.
Vecsés, 2014. július 3. – Érd., 2020. július 14. - Kustra Ferenc József – a verset én írtam, hozzájuk a haiku -t és az apevát, szerző-, és poéta társam Gani Zsuzsanna.
Plakát letépők, konyhai segédek, meg a többi senki…
(Haiku)
Zsibong a tömeg,
Kavarog a hangulat,
Az est átölel.
(Apeva)
Nap
Álmos,
Menni kész,
A csend dúdol
Egy bódító dalt.
**
(Bokorrímes)
Este az alkony, hazudós… valótlan meséket mesél,
Majd reggel a napébresztő hajnalban zizzen a levél…
Nap kicsomagolja fényt, hosszú útján, lassan útra kél.
Fél a nyírfaág,
Ringatja suttogó szél,
Szuszognak a fák.
Hold
Ébredt,
Felfénylett
Ezüstösen,
Némán, boldogan.
**
Az órával, az idő is megállt, figyelek, de kutya sem ugat,
Beszóltam a süket, álló csendnek, ablakon kivitte a huzat.
Úgy tűnik, hogy ma majd jól megfeketedett este jő
Az ezt nem szeretőkben a vakrémület folyvást nő!
Lehet rajtatok betegség, vagy megfogant átok,
Ma este békét, csendet, nincs, ami hozzon rátok.
A perc csordogál,
Életek jönnek, mennek,
Sosincs változás.
Aztán
Megállt,
Megtorpant
Tátott szájjal,
Bódultan nézett.
**
Még nem volt sötét, de heves szellők kócolták a hajam,
Közben arcomat az alkony vörös vérébe mártottam.
Az éjszaka tán’ a józanság hitvilága?
Ilyen... Szembefordult fény és árnyék világa?
Ásít az este,
Rám borul a szürke éj,
Sejtelmes beste.
Egy
Szótlan
Sziluett
Még felsejlik
Széttárt karokkal.
**
(Bokorrímes)
Most már az alkony mélyült sötétje, egyre jobban a tér-betöltésre vágyakozik,
Hogy ő legyen látótérben az urak ura, már mély sötétülésbe kívánkozik.
Végtelen feletti kívánalma, hogy teljesüljön... fokozatosan nyújtózkodik.
Vecsés, 2014. július 3. – Érd., 2020. július 14. - Kustra Ferenc József – a verset én írtam, hozzájuk a haiku -t és az apevát, szerző-, és poéta társam Gani Zsuzsanna.
Verset írok monotonon,
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk, és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.
Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.
Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.
Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.
Budapest, 1998. július 29. ? Kustra Ferenc József
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk, és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.
Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.
Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.
Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.
Budapest, 1998. július 29. ? Kustra Ferenc József
A villám, váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe,
Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe!
Füstdrapériák lógtak, de eső lemosta őket a földbe…
Aludtam a csendes eső, halk, motoszkáló neszezésébe,
Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe.
Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe.
Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem... létezésben,
Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben.
Villám, több nem jött, elment az eső, feloldódott semmiségben.
Ekkora villámcsapástól vegyes érzéssel lehet ébredni,
És emberben, ijedtében, gyorsan, félelem kezd gyülemleni.
Fokozatos ébredés híján, kell oly' terebélyesen kelni.
Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József
Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe!
Füstdrapériák lógtak, de eső lemosta őket a földbe…
Aludtam a csendes eső, halk, motoszkáló neszezésébe,
Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe.
Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe.
Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem... létezésben,
Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben.
Villám, több nem jött, elment az eső, feloldódott semmiségben.
Ekkora villámcsapástól vegyes érzéssel lehet ébredni,
És emberben, ijedtében, gyorsan, félelem kezd gyülemleni.
Fokozatos ébredés híján, kell oly' terebélyesen kelni.
Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József
Úgy múlik el felettünk az élet,
mint a gyorsan száguldó idő,
oly sebesen suhannak a percek,
visszanézni soha sincs idő.
Keresnénk az elmúlt órát, percet,
átlépve, az idő kapuján,
Ám hiába. Nem találunk semmit,
por lepte be lépteink nyomát.
Elmúltak a nagyreményű álmok,
dús hajamra szürke köd szitál,
bár takarnám, egyre jobban látszik,
s köröttem már zúzmarás a táj.
Ott csillognak kristályos fehéren
a tar ágak. Hófehér világ
tárul elém vakító fehérben,
oly hideg van. Mégis oly csodás.
Milyen furcsa: régen is fehér volt,
épp úgy öltött gyöngyházszín ruhát,
mégsem láttam olyan szép fehérnek
csak most, mikor vén fejemre száll
a dér. És most mindent másképp látok,
pezsgő vérem csendesebbre vált,
mégis vágyom még sokáig látni
akkor is, ha dús hajamra száll.
mint a gyorsan száguldó idő,
oly sebesen suhannak a percek,
visszanézni soha sincs idő.
Keresnénk az elmúlt órát, percet,
átlépve, az idő kapuján,
Ám hiába. Nem találunk semmit,
por lepte be lépteink nyomát.
Elmúltak a nagyreményű álmok,
dús hajamra szürke köd szitál,
bár takarnám, egyre jobban látszik,
s köröttem már zúzmarás a táj.
Ott csillognak kristályos fehéren
a tar ágak. Hófehér világ
tárul elém vakító fehérben,
oly hideg van. Mégis oly csodás.
Milyen furcsa: régen is fehér volt,
épp úgy öltött gyöngyházszín ruhát,
mégsem láttam olyan szép fehérnek
csak most, mikor vén fejemre száll
a dér. És most mindent másképp látok,
pezsgő vérem csendesebbre vált,
mégis vágyom még sokáig látni
akkor is, ha dús hajamra száll.
