A hegyi csermely csobogó,
Hangja csilingelve zeng.
Szurdokban zúgó zuhatag,
Morcos moraja reng.

Virág-erdő hegy oldalán,
Erdő alján szétterül,
A kis patak völgy aljáról
Nagy folyóba menekül.

Kicsi csermely összeolvad
A dús áradat vizével,
Dicsekszik majd sós tengernek
Forrásának ízével.

Dunatőkés, 2024.március 3.-Ostrozánsky Gellért - írodott: félrím formában.

Sorsom, mint kiszáradt folyó medre,
Száraz, köves, és a por tengere.
Szomjan veszett, elhullottak csontja
Övezi partot, mint keblek halma.

A sivárság olyan szembetűnő,
Hogy ettől már majd’ megolvad a kő.
Éltet adó folyadék itt nincsen,
Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen.

Szárnyalni kellene, mint Ikarosz,
Mit számítana, hogy az lenne rossz.
Félnem nem kell, hogy majd megolvadok,
Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok.

Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.

Idő foszlányai függnek a falon.
Múlt-töredékek, gesztusok
Fakulnak az őrzött papíron.
Tanúi naponta egy valóság
Halványuló tényfeltárásának
Személyre szabottan.

Érzést szül az emlékezet.
Átszivárog az elveszettből
A megélés jelenébe
Fénysebesen
Settenkedve,
Hogy meglegyen a kedve
Kinek tekintete
A Volt kacsintását megleste,
És varázsol mosolyt, hangulatot,
Álmot szövő pillanatot.

Tenyeremből iszom mosolyod
Harmat-cseppjének édes ízét.
Csak nekem fontos
Most
Ez az együttlét.

A papírillat felidézi
Az elmúlás tengerét,
A száguldó Idő kerekét,
Lelkünk végtelenjét,
A viszontlátás reményét.

Fotonjaid itt maradt árnyék-
Képét jövőbe repítem,
Hogy mindig,
És mindenütt
Amíg létezem
Velem legyen.

Egyszer majd
Egy fiókban hever
A megfakult üzenet,
De
Csillagfény őrzi
Örökké lelkedet.

Egy villódzó nyári napon
Keblére ölelt a Balaton.
Magyar földnek tengerszeme;
Örömöknek szép kedvese.

Lágyan duzzadt a vitorla,
Siklott hajónk partot hagyva.
Üde szellő beszélt hozzánk -
Húzzuk fel az orrvitorlánk.

Egy-két fufu meglendített,
Vizet pancsolt, felfrissített.
Lelkem duzzadt,mint vitorla
Ölelt a fény, s a táj mámora.

Élvezettel ringatóztunk,
De parancsokat betartottunk,
Mert komoly dolog matrózkodni,
Cikk-cakkozva vissza jutni
A kikötőbe.

Több szólamban suhog a szél
Ahogy a fák koronái közt mesél
Bogárnak madárnak,
És minden élő paránynak.
Távolból hozza a híreket
Ahonnan ered,
S az útról,
Amint ereje gyülemlett
Azúros ég alatt surran
Simogatón vagy vad erővel.
Az életről szól szépeket.
Manapság
Ki hallgatja ezeket?
Hűsít
Perzselően forró nap alatt.
Szétszórja az érett magvakat,
Mint jó gazda a vetnivalót.
Gondnok ő a felszín felett
Ahonnan belátja az egész teret.
Épít alkot fáradatlan.
Formát rendez akaratlan,
S bár olykor
Kíméletlennek tűnik tette,
Csak mesél,
És tanít a rendre.
Meghajol előtte tisztelettel
Fa , hegy , tenger.
A lég hajtóereje teli élettel.
A mozgás alapfeltétele
Létünk elementáris része.