Mint halk morajt a zúgó szélben
úgy hallom néha a hangodat,
mint árnyékot a sűrű hóesésben,
úgy látom néha az arcodat.

Mint puszta fák,mit zúzmarák takarnak
úgy érzem magam most nélküled,
mint hópelyhek,mik hulldogálnak némán,
olyan vagyok most én is nélküled.

Mint lágy tavasz,úgy hiányzol nékem!
De köd takarja tőlem arcodat,
mint jégcsapok,mik olvadoznak éppen,
úgy lepi el könny az arcomat.

Mint fák a fényt,úgy akarlak én is,
hogy felolvaszd jégbe zárt szívem,
jössz-e már?Hisz kiderült az ég is!
Ha nem jössz,tavasz sem lesz már nélküled.

Édes tavaszt csalogató,
lanyha szellőt táncoltató,
telet messzire kergető,
vadóc kislány vagy március.
Ébredezzél!-hangosan szólsz a természethez,
lassan megindul nálad a vérpezsdítő élet.
Március én ilyennek ismerlek,és így szeretlek,
Meghozod számomra az élethez való kedvet.

Gonosz világban élünk
hiába várunk és remélünk,
hasztalan.

Szenvedünk,rabsorban élünk,
és mégis hiába minden,
létünk céltalan.

Szeretnék hinni a jóban
a kimondott emberi szóban,
s hinni hogy van tavasz.

Szeretni,újra hinni,
remélni,újra bízni,
de nem szabad.

Lelni egy új világot
jó embert,hű barátot,
de merre van?

Segíts hogy megtaláljam
mint fényt az éjszakában,
mi rejtve van.

Széllel huncutkodó, fiatal kamasz,
ez vagy nekem tud meg tavasz.
Huncutkodó, vicces vagy ravasz?
Nem tudom, mond meg te tavasz.
Természetkedvelő, kicsit pimasz.
Tényleg,ilyen lennél te tavasz?
Veszélyes vagy számomra, mint egy nagy kuvasz.
Most már elárulom, ilyen vagy nekem te tavasz.

Nappal van,kemény,és rideg
Érzem a hiányodat,ami elég hideg.
Mindegy ha eszem,vagy iszom
Csókodra állandóan szomjazom.
Ha dolgozom,vagy ha hazajövök,
akkor azon tűnődöm
hogy zord hiányodat,
miként tükrözöm.
Alszom,te álmaiban ott vagy,
s,ha felébredek,nincs más,csak kemény fagy.
Szeretlek édes,és kellesz,
És,ha mellettem vagy,nincs más,csak tavasz és meleg.