Idő 
Értékelés 
Értékelés Ahogy sétálva lassan beértem erdőbe, a szépség, szinte megdermesztett!
Ahogy körülnéztem, ugyanazt láttam, mint tavaly. Meglepetés lebegtetett!
Ahogy fölnéztem, a tavaszi lombkoronát erdő hordta! Gyönyörködtetett!
A nap is sütött már, tavasziasan erősen, kezdett jól melegíteni,
De, az erdő lombjaik között, csapdába esett… nem lehetett segíteni!
Itt buzgón dúlt kora-nappali estve, mit nem lehetett kivilágítani.
Hogy a szépség eme mesés csendjét kiélvezzem,
Egy picike füves dombra ültem, majd eldőltem.
Ezt felemésztő buzgalommal, szundikálássá fejlesztettem.
Jólesett, tán' még horkantottam is, így semmire nem figyeltem!
(3 soros-zárttükrös csokor)
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem,
Aztán már csak azt éreztem, hogy lélekben éltem…
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem.
*
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól,
De rosszul esett, nagyon is féltem a sok villámlástól…
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól.
*
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
Nem voltam messze, a fa kigyulladt, gyorsan lángra kapott…
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
*
Nyakam közé kaptam a lábam, hogy futásnak induljak,
De, azonnal fának mentem, jaj, miként, hogy szabaduljak?
Kábán néztem, megjött több villám, közöttük a testvére is,
Ugyanoda csapott le, közelembe… Szabadulnék, hogy is?
A tűz átterjed a szomszédos fákra, gyorsan, nagyon égtek,
De eső nem jött… elmosta volna, tűzet! Ez kéne néktek!
A veszetten viharos szél, letört egy nagy ágat,
A kegyetlen vihar, fejemre sodorta ágat...
Mikor leütött az ág, megjött egy villám a másik irányból,
Lecsapott, fa már égett is, én meg hogy jutok ki válságból?
Rettenetes volt a hangja,
Éreztem kábaságomba…
Döbbenetesen észleltem, jól-nagyon belerondítottam gatyámba,
És akkor ért oda –éppen- az erdőkerülő végre- valahára…
Talán a bajba került turisták mentsvára?
Látta, hogy támolygok, biz' segít nemsokára?
(3 soros-zárttükrös)
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz,
Mire felébredtem és visszatértem létembe... meleg naphoz…
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz.
Hmm… most jövök rá, mennyire -igen gyorsan- elnyomott buzgóság,
Viszont jó, hogy felkeltettem, rossz álmom volt, jó nagy marhaság.
Volt valami villámlás, dörgő vihar… ez mind, hagymázasság?
Körbeforogtam, mindenfelé szép nyári volt az idő,
De órám nincs, csak éreztem letelt a pihenő idő!
Tudtam, hogy ma kellett erre járnom… kiránduló idő!
Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József
Ahogy körülnéztem, ugyanazt láttam, mint tavaly. Meglepetés lebegtetett!
Ahogy fölnéztem, a tavaszi lombkoronát erdő hordta! Gyönyörködtetett!
A nap is sütött már, tavasziasan erősen, kezdett jól melegíteni,
De, az erdő lombjaik között, csapdába esett… nem lehetett segíteni!
Itt buzgón dúlt kora-nappali estve, mit nem lehetett kivilágítani.
Hogy a szépség eme mesés csendjét kiélvezzem,
Egy picike füves dombra ültem, majd eldőltem.
Ezt felemésztő buzgalommal, szundikálássá fejlesztettem.
Jólesett, tán' még horkantottam is, így semmire nem figyeltem!
(3 soros-zárttükrös csokor)
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem,
Aztán már csak azt éreztem, hogy lélekben éltem…
Bizony, egy kicsit, pihenésként a fűbe dőltem.
*
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól,
De rosszul esett, nagyon is féltem a sok villámlástól…
A rám törő vihart nem láttam meg a fakoronáktól.
*
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
Nem voltam messze, a fa kigyulladt, gyorsan lángra kapott…
Egy rettenetesen mogorva és zord villám lecsapott,
*
Nyakam közé kaptam a lábam, hogy futásnak induljak,
De, azonnal fának mentem, jaj, miként, hogy szabaduljak?
Kábán néztem, megjött több villám, közöttük a testvére is,
Ugyanoda csapott le, közelembe… Szabadulnék, hogy is?
A tűz átterjed a szomszédos fákra, gyorsan, nagyon égtek,
De eső nem jött… elmosta volna, tűzet! Ez kéne néktek!
A veszetten viharos szél, letört egy nagy ágat,
A kegyetlen vihar, fejemre sodorta ágat...
Mikor leütött az ág, megjött egy villám a másik irányból,
Lecsapott, fa már égett is, én meg hogy jutok ki válságból?
Rettenetes volt a hangja,
Éreztem kábaságomba…
Döbbenetesen észleltem, jól-nagyon belerondítottam gatyámba,
És akkor ért oda –éppen- az erdőkerülő végre- valahára…
Talán a bajba került turisták mentsvára?
Látta, hogy támolygok, biz' segít nemsokára?
(3 soros-zárttükrös)
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz,
Mire felébredtem és visszatértem létembe... meleg naphoz…
Karjaimnál fogva erősen megrázott, hogy térjek magamhoz.
Hmm… most jövök rá, mennyire -igen gyorsan- elnyomott buzgóság,
Viszont jó, hogy felkeltettem, rossz álmom volt, jó nagy marhaság.
Volt valami villámlás, dörgő vihar… ez mind, hagymázasság?
Körbeforogtam, mindenfelé szép nyári volt az idő,
De órám nincs, csak éreztem letelt a pihenő idő!
Tudtam, hogy ma kellett erre járnom… kiránduló idő!
Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József
Elindult a komor ősz már.
Előtte ballagott a nyár.
Lehagyta az ősz a nyarat.
Az ősz mögött hát lemaradt.
Mikor érezte, hogy fárad,
lépett hátrafelé hármat.
Minden lépése egy hónap.
Ősz utat ad tél apónak.
Nem lehet itt semmi panasz.
Látszik már a színes tavasz.
Előtte ballagott a nyár.
Lehagyta az ősz a nyarat.
Az ősz mögött hát lemaradt.
Mikor érezte, hogy fárad,
lépett hátrafelé hármat.
Minden lépése egy hónap.
Ősz utat ad tél apónak.
Nem lehet itt semmi panasz.
Látszik már a színes tavasz.
Árnyas terasz alatt, fon a lány.
Mi járhat fejében, az csak talány.
Most kósza szálak eggyé válnak.
Kéz, és láb ősi ritmust járnak.
Mint misztérium, olybá tűnik.
Az idő sodra tán megszűnik.
Egy varázslatos pillanatra,
visszafelé forog a rokka.
Eszébe jut egy vidám tavasz.
Mikor még fényes volt a terasz.
Kedvese járt rajta peckesen,
és rá mosolygott kedvesen.
Ma messze van tőle a párja.
Távoli harcmezöket járja.
Vitézül harcol a hazáért.
Mit meg nem adna csókjáért.
Mi járhat fejében, az csak talány.
Most kósza szálak eggyé válnak.
Kéz, és láb ősi ritmust járnak.
Mint misztérium, olybá tűnik.
Az idő sodra tán megszűnik.
Egy varázslatos pillanatra,
visszafelé forog a rokka.
Eszébe jut egy vidám tavasz.
Mikor még fényes volt a terasz.
Kedvese járt rajta peckesen,
és rá mosolygott kedvesen.
Ma messze van tőle a párja.
Távoli harcmezöket járja.
Vitézül harcol a hazáért.
Mit meg nem adna csókjáért.
Kopár, dermedt, kora tavaszi tájon
Hűs hideg szél fúj fájón.
Nejem vártam, már jön végre,
Bús szívemre szállt a béke.
Kunyhónk felett szellemek árnya,
A csendes Tarna partján egy szél-tépett nyárfa.
Kis kunyhónkban gyertya fénye lobog,
Nyomorult életünkön a szívünk szeretetben dobog.
Mély szegénységünk gyönyörben fürdik.
Az esti szélben vénült, fáradt testünk álmodik.
Álmainkon angyalok suhannak.
Szívünkre hoznak boldog nyugalmat.
Boldog, békés nőnapot minden nőnek, különösen neked, Nejem.
Hűs hideg szél fúj fájón.
Nejem vártam, már jön végre,
Bús szívemre szállt a béke.
Kunyhónk felett szellemek árnya,
A csendes Tarna partján egy szél-tépett nyárfa.
Kis kunyhónkban gyertya fénye lobog,
Nyomorult életünkön a szívünk szeretetben dobog.
Mély szegénységünk gyönyörben fürdik.
Az esti szélben vénült, fáradt testünk álmodik.
Álmainkon angyalok suhannak.
Szívünkre hoznak boldog nyugalmat.
Boldog, békés nőnapot minden nőnek, különösen neked, Nejem.
Szívet cserélük a hűség jelén.
Földi mennyország adja - e reményt.
Bérctetőn rózsák illata száll,
Tavaszi nőnapon a szív kalapál.
Repül az idő, szárnya felszáll,
Ámornak nyila szíven talál.
A múló időkön reménykedik a szív,
Boldog, békés nőnapot kívánok minden nőnek.
Vörös rózsák tengerén szerelemre hív.
Nélkületek, hidd el, nincsen értelem,
Bíborezüst vérén a szívünk remeg.
Elmúlt időkön elszállt a nyár,
Virággal a kézben ébredő vágy.
Földi mennyország adja - e reményt.
Bérctetőn rózsák illata száll,
Tavaszi nőnapon a szív kalapál.
Repül az idő, szárnya felszáll,
Ámornak nyila szíven talál.
A múló időkön reménykedik a szív,
Boldog, békés nőnapot kívánok minden nőnek.
Vörös rózsák tengerén szerelemre hív.
Nélkületek, hidd el, nincsen értelem,
Bíborezüst vérén a szívünk remeg.
Elmúlt időkön elszállt a nyár,
Virággal a kézben ébredő vágy.
