Idő 
Értékelés 
Értékelés Ködfátyol borít leplet a földre
könnyben áztatva földet és vetést,
fehér takarót hiába várna,
sehol sincs hó, csak ázik a vetés.
Pedig úgy vágyna meleg takaróra!
Sűrű könnyek közt ázik, didereg,
esdeklő szemekkel tekint az égre,
hozzon már havat, vagy egy kis meleget.
Könnyes szemekkel néz le a felhő,
aztán megrázza rongyos köpenyét,
pár cseppet szór rá néma búcsúzással,
aztán elvonul, s kitisztul az ég.
Olyan szép minden. Zöldül a fű is,
már a hóvirág is bontja szirmait,
rügyeznek már a fák is kint a kertben,
s madarak ülnek már az ágain.
Élénk csipogás tör be a csendbe
s újra éled a tavaszi világ,
napsugár omlik a tavaszi földre,
minden kivirul. Ébred a világ.
Ne búsulj te sem. Lesz még jobb, hidd el!
Nem lehet ilyen gonosz a világ!
Gondolj arra, hogy szebb lesz a holnap,
s rád is vár még egy szebb, egy jobb világ.
könnyben áztatva földet és vetést,
fehér takarót hiába várna,
sehol sincs hó, csak ázik a vetés.
Pedig úgy vágyna meleg takaróra!
Sűrű könnyek közt ázik, didereg,
esdeklő szemekkel tekint az égre,
hozzon már havat, vagy egy kis meleget.
Könnyes szemekkel néz le a felhő,
aztán megrázza rongyos köpenyét,
pár cseppet szór rá néma búcsúzással,
aztán elvonul, s kitisztul az ég.
Olyan szép minden. Zöldül a fű is,
már a hóvirág is bontja szirmait,
rügyeznek már a fák is kint a kertben,
s madarak ülnek már az ágain.
Élénk csipogás tör be a csendbe
s újra éled a tavaszi világ,
napsugár omlik a tavaszi földre,
minden kivirul. Ébred a világ.
Ne búsulj te sem. Lesz még jobb, hidd el!
Nem lehet ilyen gonosz a világ!
Gondolj arra, hogy szebb lesz a holnap,
s rád is vár még egy szebb, egy jobb világ.
Nyári történések
Napmeleg
Simogat lágyan.
Élvezem.
*
Nézem, méh
Épp’ virágport gyűjt.
Enni kell.
*
Ezernyi
Virágillattal…
Tavasz lesz.
*
Méhkasban
Készül lépes méz.
Orgia.
*
Mennyei
Áldás az eső.
Mezítláb.
*
Tócsa. Sár.
Taposni oly’ jó.
Kampósszög.
*
Virágok
Helyén a termés.
Cseresznye.
*
Lengedez
Szélben a kalász.
Aratás.
*
Napszúrás
Öleli kalászt.
Jégeső.
*
Orgona.
Virág nyílik már.
Színesség.
*
Öltöznek
A fák, zöld színbe.
Levelek.
*
Orgona…
Fák ünneplőben.
Rügybontás.
Vecsés, 2020. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: HIQ versformában, amit az én fejlesztettem ki. A haiku vagy senrjú eszmeisége vonatkozik rá, témától függően. Szótagszám: 3-5-3
Napmeleg
Simogat lágyan.
Élvezem.
*
Nézem, méh
Épp’ virágport gyűjt.
Enni kell.
*
Ezernyi
Virágillattal…
Tavasz lesz.
*
Méhkasban
Készül lépes méz.
Orgia.
*
Mennyei
Áldás az eső.
Mezítláb.
*
Tócsa. Sár.
Taposni oly’ jó.
Kampósszög.
*
Virágok
Helyén a termés.
Cseresznye.
*
Lengedez
Szélben a kalász.
Aratás.
*
Napszúrás
Öleli kalászt.
Jégeső.
*
Orgona.
Virág nyílik már.
Színesség.
*
Öltöznek
A fák, zöld színbe.
Levelek.
*
Orgona…
Fák ünneplőben.
Rügybontás.
Vecsés, 2020. április 7. – Kustra Ferenc József – íródott: HIQ versformában, amit az én fejlesztettem ki. A haiku vagy senrjú eszmeisége vonatkozik rá, témától függően. Szótagszám: 3-5-3
(Bokorrímes)
Láttátok-e a fényes napsugárt,
Mikor este a hegy mögé leszállt?
Aztán később a csillagos égboltot,
Mely csillagfénnyel nektek világított…
(3 soros-zárttükrös)
Láttátok-e a zajló tengerárt,
Miközben a szél vad hullámon járt…
Láttátok-e a zajló tengerárt?
Láttátok-e az újuló tavaszt,
Ami mesés, zöld rügyeket fakaszt?
Láttatok-e ligetben ibolyát,
Ami földből már kiveté magát?
Láttatok-e olyan, vastag-havas telet,
Mi fehéren teríti mezőre lepelt…
Láttatok-e olyan, vastag-havas telet?
*
(Félrímben)
Láttatok-e szép nyári vihart,
Meg sokágú fényes villámot?
Meg csalárdtalan életútságot…
Láttatok-e tartós boldogságot?
Vecsés, 2023. április 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Lithvay Viktória: (1846 – 1900) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Láttátok-e a fényes napsugárt,
Mikor este a hegy mögé leszállt?
Aztán később a csillagos égboltot,
Mely csillagfénnyel nektek világított…
(3 soros-zárttükrös)
Láttátok-e a zajló tengerárt,
Miközben a szél vad hullámon járt…
Láttátok-e a zajló tengerárt?
Láttátok-e az újuló tavaszt,
Ami mesés, zöld rügyeket fakaszt?
Láttatok-e ligetben ibolyát,
Ami földből már kiveté magát?
Láttatok-e olyan, vastag-havas telet,
Mi fehéren teríti mezőre lepelt…
Láttatok-e olyan, vastag-havas telet?
*
(Félrímben)
Láttatok-e szép nyári vihart,
Meg sokágú fényes villámot?
Meg csalárdtalan életútságot…
Láttatok-e tartós boldogságot?
Vecsés, 2023. április 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Lithvay Viktória: (1846 – 1900) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Itt a tavasz, hahó-, halihó!
Bízom benne, már nem lesz több hó.
Szépen virágzik a cseresznyefánk,
Vacsorára lesz: ízzel töltött fánk.
Már napoztam is, tán’ harminc percet,
Ez jól szolgálja az egészséget.
Nő a fű és leveleznek a fák,
Látom, jönnek az udvari zabák.
Nagykovácsi, 2006. április 25. – Kustra Ferenc József
Bízom benne, már nem lesz több hó.
Szépen virágzik a cseresznyefánk,
Vacsorára lesz: ízzel töltött fánk.
Már napoztam is, tán’ harminc percet,
Ez jól szolgálja az egészséget.
Nő a fű és leveleznek a fák,
Látom, jönnek az udvari zabák.
Nagykovácsi, 2006. április 25. – Kustra Ferenc József
Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
