Ezen a napon
Húsvét szombaton
A nyirkos hideg
Pelyhes ege szürke.
Tüsszentve úszik
Az éjszakába .
Elkergeti ügetve
A készülődő tavaszt.

Kései órán
Reszketve bólogatnak
A korán ébredt virágzás
Összezárt szirmai.
Csapkodó ajtó magánya
Szeli ketté a csend árnyékát,
S a zúzmarás szél
Kéményfüsttel ölelkezik.

Keresztre feszített
Múlt kopogtat
Bebocsájtásért
Hagyomány őrző otthonokba.
Valahol
A kályha melege
Beszivárog a dermedő
Lelkekbe
Is.
Felcsillanhat
Sok szürke nap
Amennyiben a szívekben
A Csoda feltámad.

Divatcikk lett egy időben
Kacér mosoly
A hölgy szemében
Aki látta
Irigy tekintettel szaporázta
Lépteit
Hogy birtokolhassa kegyeit

Lila posztóban üldögélve
Ráérősen
Erdőszéli fa tövében
Kecses kezében gólyahírrel
Ragyogóbb mint
Bármely ékszer
Könnyed eleganciával
Pózolva
Vágyva
Hogy a vászon vissza adja
Töredékét a virágzó tavasznak
Szinte hallani
Ahogy a pacsitrák dalolnak
Míg a színek
Összeolvadnak
A fényben
A világ varázstükrében
Egy cseppnyi inpresszió

Színei java replikálva
Mert se Pál
Se más nem állhatta
Hogy a dáma vidámsága
Szeliden csüngjön egymagába

Fűszálak közt meglapul
a fény melege
Érződik lassú szuszogással
a föld lehellete
Csicsergő napsugár
vidítja a kedvet
Egy viruló csokor
ibolyaillat mellett
És az apróságoktól még
szép napunk is lehet.
Sok parányi hírnök
Már díszbe öltözöt
Haza tér lassan
Ki délre költözött
Fakad a zsenge rügy
Bár zuzmarás a reggel
Felfrissül a lelkünk
A varázs- kikelettel

Szélárnyékban a nap sugarai
Kigombolták kabátom
A sál lezseren lóg vállamon
Hol sosem volt vállapomon csillagom.

Már észrevehető
Pár ékesedő
Viruló korona.
Éledezik fű és fa
S az éj harmata
Még lebeg
Ízlelhető a táj zamata

Az idős fa bölcsen kivár
Bár a rügyekben mocorog a tavasz
A tapasztalat ravasz
Nem lesz koronája sivár
Mikor eljön a nyár

Történelmi emlékezés…

Belesodródott a hazánk az őszbe,
Tavasszal meg holtakat... szél lengette...
Lánctalp kínos nyikorgása zavarta a csendet…
Csattanás? Nem kósza... tankágyú lövés lehetett.
Belesodródott a hazánk az őszbe,
Majd jött tavasz is… a bitók ideje…
Belesodródott a hazánk az őszbe,
Tavasszal meg holtakat... szél lengette...

Vecsés, 2018. december 4. – Kustra Ferenc József – írva: triolett versformában. Nyolcsoros strófa, amelynek mindössze két ríme van, és a kezdő sor háromszor, a második kétszer tér vissza.

Szeles lehellete ködöt fúj
Reggelente
Ahogy a kilincset markolja
Remegve
Hull alá náhány megsárgult
Levele
A postás lassan kézbesíti
Itt az eljövetele
S a nyár
Becsomagolva vár
Hogy jövő tavasz után
Új idők postaládáján
Villanjon
Aranyló partokon
Míg ködöt hoz az ősz
Párás lehellete
Reggelente