(3 soros-zárttükrös)
Kevés a véleményem, mint rabszolga hite,
Kevés hiányzik, vagyok én rabszolga! Ki Te?
Kevés a véleményem, mint rabszolga hite,

Balsorsom követ, mint egy sánta versenyagár,
Balsorsom üldöz, mint egy győztes viharmadár...
Balsorsom követ, mint egy sánta versenyagár,

Napom úgy kezdődik, mint a hulló levél léte,
Napon úgy végződik, mint az avarlevél léte…
Napom úgy kezdődik, mint a hulló levél léte,
*

(Senrjú)
Mit tehetek a
Sorsom ellen? Nem vélem…
Sors törhetetlen.

Vecsés, 2019. augusztus 21. – Kustra Ferenc – a 3 soros-zárttükrös -ök anaforában íródtak, a harmadik: belső rímes is!

Hétköznapi pszichológia…
Nem mindent ért meg az a szerető szív,
Mi az észnek reális és világos.
Embert bölcsesség olykor cserbenhagyja,
Így lehet döntése sokszor talányos.

Ki nem gondolkozik, az gondatlan lesz,
Ez, mikor józan-ész embert elhagyja.
Állandó kézitusánk az élettel,
Mondhatnám én, hogy ez a létem útja.

Szép emléket lehet kötélre aggatni,
Ha koldulunk az élettől, hogy jobb legyen?
Szép múltunkat lehet-e tovább faggatni?
Majd fogja magát, megfordul és elmegyen...

Ki tudná a megoldást az élet bajaira,
Mikor, minden benne van sorskönyve pontjaiba…
Vecsés, 2013. augusztus 16. – Kustra Ferenc József

(leoninus trió)
Fölmerült, hogy újrakezdek… ezen elég régóta révedek.
Ha újrakezdem, mi lesz múlt életemmel? Az egész létemmel?

Ketyegnek a másodpercek, a rendes percek… idő rohan múlnak is az évek.
Életem újítva vajon hová vezetne, csőddel lelkem vajon mit kezdhetne?
Az életem nem balzsamos kőszírt a régi, nagy, masszív fáraó sir köröttem…

Ha még próba életünk sem lehet, életem elcsorogna… mit sürgős vizelet?
Ha körülmények nem úgy alakulnának, akkor mit köszönhetnék a múlt máknak?
Tudom, sokak jártak úgy, hogy siker elmaradt… élettóban nem is fogtak halat!
Sorsomban írva, éltem társa a magány? Kérdem: mér’ érdekelne ez a posvány?
*
(tíz szavas)
Az átkom tovább dolgozik (a szemét) lehet,
Így halok? Lehet!

Vecsés, 2025. július 26. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

Magamra hagytál Szimonettám!
Bizony, Te elhagytál… régen ám.
Hazudtad, hogy szeretsz?
Nem mondtad, hogy etetsz…
Én meg szerettelek… ó, babám!

Lassan belé tűnsz a múltunkba,
Beleveszel, nem sok harcunkba.
Már most sem emlékszem…
Mennyi volt, emlékem.
Én szeretettelek… ó babám.

Sors, nem akart együtt, Szimókám!
Lehet… nem passzoltunk Szimókám?
Még van kevés emlék,
Ezek már tört mesék…
Még egy kissé, talán szeretlek…

Vecsés, 2021. március 3. -Kustra Ferenc József- íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

(sorok és gondolatok az utolsó százból)

A történelemnek gúnyos búcsút intve
elhaladt mellettem a sorsom: legyintve.
Taposott cipőin billegve, nyögve-sántikálva,
eltűnt a sarkon, maga is füstköddé válva.

Csend van:
A némaság marokként fojt mindent,
senki sem nyomja le többé a kapukilincset.
A székek némák, nincs se taps, se nevetés.
Nincs itt, csak egy vén bohóc... és a feledés.

Végtelen körút az élet, e bomlott, őrült szerkezet.
Horog vonszolta fatönk, a sötét, vak semmi felett.
S mint elaggott kerekek: örökkön és újra
terhünket cipeljük a sárral bélelt útra.

Vak vagyok:
e setét világban, hol nincsenek fénylő napok,
hol nincsenek soha kérdések,
se nyugvást adó válaszok.

Sorsom elhaladt mellettem legyintve,
- saját történelmének végső búcsút intve -
és egy elhagyott,
szélfútta hárfán az enyészet görbe ujja játszik.
Elszállt rég a büszke Főnix:
többé már emléke sem látszik.

Pest - Buda, 2014. május 26.