Egy állat halálakor
Nincs se rémület se remény;
Az ember halálát
A rémület és remény uralja;
Már gyakran meghalt,
És gyakran újjászűletett,
Büszkeségében egy nagy ember
Gyilkos emberekre
Gúnyolódva tekint
Mikor a lélegzet felcserélődik ?
Részére jól ismert a halál ?
Mert a halált az ember teremtette. Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Halál
Fordította: Kovács Iván

A gitározás és éneklés mellett
más terveid is voltak.
Úgy tűnt hogy néha
a szíved ajtaján
az angyalok kopogtak.

De sajnos szerződésnek
a rabja voltál mely
életed végéig már
nem ad, hanem csak kér,
míg végül is tönkretesz,
és elapad az utolsó csöpp vér.

Hogy mondjam el, hogy mit érzek éppen,
úgy felbolydult most ez a világ,
eddig örökös magányban éltem,
olyan üres volt ez a világ.
Nem érdekelt, hogy nyílik a rózsa,
nem vágytam régen az illatát,
Nem várt rám senki, mégis oly jó volt.
Olyan kerek volt ez a világ.
Nem akartam, de úgy felkavartál,
lelkem most mélyen izzó parázs,
dübörgő vonatként zakatol szívem,
teérted dobog. Miattad fáj.
Nem akartam a karod ölelését,
simogatásod, csókjaid hadát,
s mégis érzem: ha végigsimítasz,
lelkemben fellobban minden parázs.
Szemedben fénylő csillagot látok,
olyan fényesen ragyog reám,
elvakít. Szinte magam sem értem.
Szemed tükrében szép a világ.

Írtam egy pár sort, bár nem vagyok nő,
de belegondoltam mit érezhetett ő.

Sétálva este a parkban
egy fekvő férfit láttam a bokorban.
Jól van uram? Kérdeztem tőle,
de válasz helyett arcomban volt ökle.
Ugrott vágyával durván énrám,
magját belémlökte, s hörgött némán,
és jött a másik élveteg barom,
úgy éreztem jobb ha most hagyom,
mert szabad csak akkor leszek,
ha e szörnyűségbe beleegyezek.
Négyszer-ötször tették meg velem,
a fájdalomtól felejtettem nevem.
Mikor ott hagytak a fűben pihegve
felhúztam bugyimat lassan remegve,
szégyenérzettel telve indultam haza,
úgy döntöttem ezt nem mondom el soha.

Pottyantott a toppantó
lepotyogott pettye,
panyókában pityereg
pettyet akaszt szegre.

Pottyantottra toppantott
pottyos lett a pettye,
pottyos pettyét most hogyan
akassza a szegre?