Idő 
Értékelés 
Értékelés Nyártól perzselt kiszikkadt földek
Fulladoznak, hullnak a könnyek
Felhők bánatától, most nyögnek.
Vadul tombol az ár, kíméletlen
Zúdul, ömlik hegyekből féktelen.
Lapos völgy, és sík vidék védtelen.
Megduzzadt folyók rekordokat döntnek,
Viharos széllökések fákat törnek,
Pusztító vésztől élők menekülnek.
Ősznek nyitánya haragosan érkezett,
Erejét büszkén fitogtatva kérkedett.
Menetrendjét felrúgta- ezzel vétkezett!?
A természet pusztítása embert bosszul,
Mert fölényesen támad, károsít orvul.
Késő bánat fenyeget...a világ torzul!
Klíma változást emberöltő tapasztalja!
Földön az egyensúlyt gőgös ember bomlasztja!
Tempót ember szabja...a gyors iramot hajtja!
Fulladoznak, hullnak a könnyek
Felhők bánatától, most nyögnek.
Vadul tombol az ár, kíméletlen
Zúdul, ömlik hegyekből féktelen.
Lapos völgy, és sík vidék védtelen.
Megduzzadt folyók rekordokat döntnek,
Viharos széllökések fákat törnek,
Pusztító vésztől élők menekülnek.
Ősznek nyitánya haragosan érkezett,
Erejét büszkén fitogtatva kérkedett.
Menetrendjét felrúgta- ezzel vétkezett!?
A természet pusztítása embert bosszul,
Mert fölényesen támad, károsít orvul.
Késő bánat fenyeget...a világ torzul!
Klíma változást emberöltő tapasztalja!
Földön az egyensúlyt gőgös ember bomlasztja!
Tempót ember szabja...a gyors iramot hajtja!
Lelkem érezte, régen tán íjjász lehettem,
Gyerek koromban ezt magam készítettem.
Hogy meggyőződjem róla, hát próbát tettem.
Íjász kellékeket egyszer én megvettem.
Örült biz szívem, ősök vére pezsdült,
Szállott a sebes nyíl, régmúltba repült.
Lélek-vágyam szárnyalt messzire velem,
Feszült mint az ín, dagasztotta mellem.
Emlékeket lassan múltból felidéztem,
Felajzott íjjam, ősidőkből feszítettem.
Gyerek és harcos egyszerre élt bennem,
De végül aztán csak hobbi íjász lettem.
Gyerek koromban ezt magam készítettem.
Hogy meggyőződjem róla, hát próbát tettem.
Íjász kellékeket egyszer én megvettem.
Örült biz szívem, ősök vére pezsdült,
Szállott a sebes nyíl, régmúltba repült.
Lélek-vágyam szárnyalt messzire velem,
Feszült mint az ín, dagasztotta mellem.
Emlékeket lassan múltból felidéztem,
Felajzott íjjam, ősidőkből feszítettem.
Gyerek és harcos egyszerre élt bennem,
De végül aztán csak hobbi íjász lettem.
Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Sietős léptek a városi sétányon,
Szemlélem, és közben pihenek egy padon.
Felpörgött az áhított péntek délután,
Végre hétvége jön strapás napok után.
Élet-utak ütköznek közömbös utcán,
Hűvös minden tekintet...más volt hajdanán.
Kis szabadság felé, sietős nagy léptek,
Ám leláncol a rendszer, túlhajszolt az érdek.
Siet az élet, fogyóban az idő,
Rohanós az ember, így ma a menő.
Mindenki küzd, de túl kevés a nyerő,
Mire felocsúdunk, már ráncunk kinő.
Álom mérce, hiú vágyak...sérülékeny képlet,
Nem oly szép e fejlődés, ha távol száll a lélek.
Szemlélem, és közben pihenek egy padon.
Felpörgött az áhított péntek délután,
Végre hétvége jön strapás napok után.
Élet-utak ütköznek közömbös utcán,
Hűvös minden tekintet...más volt hajdanán.
Kis szabadság felé, sietős nagy léptek,
Ám leláncol a rendszer, túlhajszolt az érdek.
Siet az élet, fogyóban az idő,
Rohanós az ember, így ma a menő.
Mindenki küzd, de túl kevés a nyerő,
Mire felocsúdunk, már ráncunk kinő.
Álom mérce, hiú vágyak...sérülékeny képlet,
Nem oly szép e fejlődés, ha távol száll a lélek.
Vitorlás hajó volnék, de vitorlám szakadt
És szellő sem rezdült.
Szelném én a vizet, de bizony helyben maradt
Lelkem és megrendült.
Fölismerem, a vitorlások kora lejárt,
E hajó már nem sikk.
Szakadt gályák, lékkel küzdenek, sok-sok rabbal,
Izzadtságon siklik.
Globalizált fogyasztói társadalomba,
Evezni nem lehet.
Mert a nagyok, liberalizmus hívek hada
Fújja a vad szelet.
Elveszejtik végleg, értékőrző hagyományt,
Lekopaszítják a létet.
Összeveszejtik ősi, régi családokat,
Bizonytalanítsák létet.
Én ehhez már nem alkalmazkodok.
Én csak úgy a lét szélén surranok.
Társaimmal együtt elhamvadok,
Történelemből… kihullajtatok.
Vecsés, 2005. január 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
És szellő sem rezdült.
Szelném én a vizet, de bizony helyben maradt
Lelkem és megrendült.
Fölismerem, a vitorlások kora lejárt,
E hajó már nem sikk.
Szakadt gályák, lékkel küzdenek, sok-sok rabbal,
Izzadtságon siklik.
Globalizált fogyasztói társadalomba,
Evezni nem lehet.
Mert a nagyok, liberalizmus hívek hada
Fújja a vad szelet.
Elveszejtik végleg, értékőrző hagyományt,
Lekopaszítják a létet.
Összeveszejtik ősi, régi családokat,
Bizonytalanítsák létet.
Én ehhez már nem alkalmazkodok.
Én csak úgy a lét szélén surranok.
Társaimmal együtt elhamvadok,
Történelemből… kihullajtatok.
Vecsés, 2005. január 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
