Szerzők » Poór Edit versei » 14. oldal
Poór Edit
(1961-)
Verseim
Idő    Értékelés
„NE KÍVÁND A MÁSÉT!”
Írta: Poór Edit

„ Ne kívánd a másét!”
Ez az utolsó parancsolat,
Elköveti már a gondolat,
Ne kívánj semmit, ami másé!

Mozgatórugója kapzsiság,
Irigység és birtoklási vágy,
Meg kell tanulni lemondani,
Megelégedni, elfogadni.

Ellentét egyik erőssége,
Az embernek önzés törvénye,
Az irigy telhetetlensége,
Mindenben mértéktelensége.

Isteni kegyelem többet ad,
Mint, ahogy azt, megérdemeljük,
Így ne elégedetlenkedjünk,
Adjunk hálát, azért ami van.

Alázatra és szerénységre,
Megtanít elégedettségre,
Földi vágy elengedésére,
Hiábavaló törekvésre.

Kapjuk, mi sorsunkban adottság,
Mi nincs, az hiábavalóság,
Az elégedettség boldogság,
A szívnek, léleknek nyugodtság.

Ne fájjon, ne szomorkodjatok,
Ha most le is kell mondanotok,
Isten megadja azt majd nektek,
Amikor rá nem is számítotok.

Út végén a lélek haza tér,
Kérdezi majd értem mit tettél,
Az én részemre mit szereztél?
Csak földi javat teremtettél.

Földi javak porrá hullanak,
Fent táplálékul nem szolgálnak,
Szomjazó, éhező lesz lelked,
Ha nem tisztítod át jellemed.

Az Úr szellemi törvényei,
Ebben segít eligazodni,
Földi embernek megtartani,
Ehhez imával erőt kérni.
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 804
„NE MONDJ HAMIS TANUBIZONYSÁGOT!”
Írta: Poór Edit

A földi törvény is bünteti,
Ki hamisan vall társaira,
Ha jogi formát elköveti,
Bánja három év szabadsága.

A sátánnak sötét világban,
Szüksége van a hazugságra,
Ne derüljön fény gonoszságra,
Így kerülnek a hálójába.

Soha ne mondj valótlanságot,
Ne vidd létedbe hazugságot,
Mindig légy igaz és egyszerű,
Őszinte, egyenes jellemű.

Őrizkedjetek a pletykától,
Hízelkedés válfajaitól,
Ez mind hamis bizonyságtevés,
A gonosztól megkörnyékezés.

Ki, ezen törvényt be nem tartja,
Megébredve szellemvilágba,
Kiutat, majd nem találja,
Ő hazug labirintusába.

Ránccal tele lélekruhája,
Felírva összes hazugsága,
Itt azoknak van boldogsága,
Kinek ránctalan lesz ruhája.

A földre születés kegyelem,
Azért adatik az embernek,
Mert számadáskor a léleknek,
Hiányos igazság mérlege.

Hibát, bűnt, melyet elkövetett,
Vagy amit rosszul cselekedett,
Istentől nyílt lehetőséggel,
Kiigazítsa szeretettel.

Kik Isten törvényében élnek,
Igazsághoz hűek maradnak,
Csak igazságot cselekszenek,
Lélekben tiszták maradjanak.
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 784
„NE ÖLJ!”
Írta: Poór Edit

A születés Isten kegyelme,
Az élet az Úr ajándéka,
A halál bűn következménye,
Bukás, büntetés hozadéka.

Minden egyes nap az életben,
Lehetőség örökéletre,
Bővülhet a fogalom köre,
Itt tágulhat az ismerete.

Az élet ad megpróbáltatást,
És sokszor szolgáltat ütközést,
Ebből a lélek megtanulja,
A múlandót hogyan uralja.

„Ne ölj” ezt mondja Isten szava,
Az életet Ő ajándékozta,
Az Élet Szent, Istentől való,
Ám nem kell félni a haláltól.

Csak Ő nyújthat örökéletet,
Felcserélve múló életet,
Egyedüli joga a végzet,
Mert Ő minden lelket átvezet.

Körülötted minden viruló,
Az élő természet ragyogó,
Azért ki az élet ellen vét,
A teremtő Isten ellen vét.

Ne öld élet semmi formáját,
Hagyd, hozza maga alkotását,
Istennek célja van vele,
Ő ki készít, majd neki helyet.

Meg kell kötni szív indulatát,
A szemek villanó sugarát,
Mielőtt még az lesújtana,
Visszahat bűnös gondolatra.

Ami az öléshez elvezet,
Gőg, dac, bosszú, hiúság érzet,
De az Úr igazság törvénye,
Nem tűri, bűn, törvény sértése.

„Ki fegyvert fog, fegyver által vész el”
Semmi rosszat nem cselekedhet,
Anélkül, hogy önmaga ellen,
Mint emberi lélek vétkezzen.

Így hat a természet törvénye,
Mely nem ismer kíméletet se,
Az ok – okozat jut érvényre,
Élő, az igazság törvénye.

A lélek azon érzéseit,
Mely a szeretet törvényeit,
Nem követi, azt irtsátok ki,
Mert menny kapuja nem nyílik ki.
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 932
„ NE PARÁZNÁLKODJÁL! ”
Írta: Poór Edit

Így szól Isten parancsolata,
Mellyel lelkek fluidszálát óvja,
A testnek, szellemnek, léleknek,
Egységesnek kell maradnia.

Ki szembeszegül e paranccsal,
Vétkezhet testtel vagy lélekkel,
Véthet akárcsak gondolattal,
Csábító érzékiségekkel.

Isten törvénye a házasság,
Házasságon túl paráznaság,
Testek kapcsolódásaikor,
Lélek fluidszálakat sodor.

Ami lezárt volt földi létben,
Sodrás által megnyitja éppen,
A nehéz terhek, betegségek,
Bűn miatt már el nem kerülnek.

Mit a bűnnel magához vonzott,
A lelki fluidszál megbomlott,
Romlott érzés mit tovább adott,
Igaz érzés bepiszkolódott.

Mindahány lélek fel van fűzve,
Istenhez vezetnek szálaik,
De bűnös utakat követve,
Az Úrtól így eltávolodik.

Bolyong csak e földi világban,
Oly keserűen elhagyatva,
Majd, ha Istenhez kezét nyújtja,
A boldogságot megkaphatja.
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 1347
Hirtelen jön váratlanul,
Szerelem, amely lángra gyúl!
Boldogság árnya átsuhan,
Ő az igazi valóban!

Tűztől csillogó szemekben,
Vágyától izzik lélekben,
Odaadó hű szerelem,
Maradandó az életben!

A szeretetnek hatalma,
Oly végtelenül hordozza,
Szívüknek fénysugarával,
Vannak összekapcsolódva!

Kik így egymásra találnak,
Rájuk angyalok vigyáznak!
Egység, erő áldást hozó,
Fény útján tiszta ragyogó!
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 1609