Szerzők » Kocsis Antal versei
Kocsis Antal
(1962-)
alkalmazott
szeretek szavakat jól csengően sorba rendezni, és általam kitalált lehetőleg cselekményes történeteket írok verses formában. Kedvenc saját verseim, a gyermekeknek szóló verses meséim
« Első oldal
1
Idő    Értékelés


Valahol lenn délen, távoli vidéken szörnyű szél tombolt.
Mocsaras lápvidék,- szárította vizét. Jó kis tájfun volt.
Végezte a dolgát, azután odébbállt. Elhaladt tova.
Őhozzá hasonló erejű pusztító nem volt még soha.
Irányt váltott néha, bement sok hajlékba. Kavarta a port.
Amit csak lehetett, lapátra tehetett, magával sodort.
Lápvidék gyümölcse, a mocsár szülötte apró barna mag.
Felkapta az örvény, a fizikatörvény. Sebesen haladt.
Ha a földbe hullna, virágba borulna, mi lenne vajon?
(Tessék kicsit várni, nincs esély leszállni. Innen folytatom.)
Sodródott hát tovább, messze hagyta honát- szél játékszere.
Légy tanúja annak: véletlenek vannak- épp házad fele.
Valahára végre a portád végébe becsapódhatott.
Gyökeret eresztett, növekedni kezdett, virágként hatott.
Létezni óhajtott, pár bimbót kihajtott. Hozott néhányat.
Mondom már fajtáját. A teremburáját, ne nyisd ki szádat.
A portád végében, trágyadomb szélében húsevő virág.
Ki ne menj a kertbe, ne jusson eszedbe, mert még nekedlát.
Husira éhesen nyújtózik kéjesen.- Oszt most mit egyek?
Hála ott a trágya, az enyészet ágya. Dőlnek a legyek.
A szirmai között hamar döglik a dög, sok felszívódik.
Hatékonyan bírja, több elpusztul mintha kend légyirtózik.
Nem maradt más hátra végre valahára; Kikeveredjek.
Valami csattanót, vers végére valót még rímbe szedjek.
Hopp! ott van egy birka, friss fazonra nyírva. Te műved, tudod.
Ez meg az én művem. Elolvastad hűen? Ugye lájkolod?
Közös birkánk éhes, fűlne az evéshez, és nem tagadja.
Előtte a virág, nyújtja felé szirmát. Jöhet! Bekapja.
(nem marad írmagja)
Beküldő: Kocsis Antal
Olvasták: 3399

Én vagyok a hőse ennek a mesének.
Rólam fog hát szólni az alanti ének.
Rég volt, de él bennem,- vigye el a csuda.
Mivel én voltam a negatív figura.

Épp úgy mint most, nyár volt. Szépen felöltöztem.
Sötét öltöny rajtam, nyakkendőt kötöttem.
Hivatalos voltam már nem tudom hova.
Nincs jelentősége, mert nem értem oda.

Indulásom előtt gyorsan kitalálom,
Miképpen essek túl a rám váró távon.
Gyalog lusta vagyok. Taxizzon a bánat.
Előgurítottam a monten-bringámat.

Rémlik: fütyörésztem. Szellő játszott velem.
Utam enyhe lejtő, alig is tekertem.
Erőlködés nélkül fele távhoz értem.
Nyakkendőm, füleim lobogtak a szélben.

Aztán váltott az út elkenődésemre.
Emelkedni kezdett. Tekertem lihegve.
Nem fütyörésztem már, nyomtam ráhajolva.
Néha szép az élet, néha meg otromba.

Ekkor következett az elkerülhető:
Lobogó nyakkendőm elkapta a küllő.
Orrom gőzerővel a kormányba vágott,
Levizitelhettem az út menti árkot.

Fájdalmas bódulat után észre tértem.
Nyakkendőm csücskével letöröltem vérem.
Elővonszolódtam bringámmal karöltve.
Én is, utóbbi is le és összetörve.

Vissza vettem utam, bicaj volt a mankóm.
Lényegében ennyi volt most a mondandóm.
Tanulság leszűrve. Nem vagyok én lökött.
Kétkerekűzéshez nyakkendőt nem kötök.
Beküldő: Kocsis Antal
Olvasták: 3628

Piros betűs ünnep ? lázas készülődés.
Minden meghitt körben serény sütés, főzés.
Valamit rittyentek, én sem adom alább.
Sütök az ünnepre fejedelmi kaját.

Már a boltban vagyok, szétnézek szélesen.
Dolgozik agyhelyem, mit sütnék szívesen.
Az egyik hűtőben akciós réteslap.
Kipattan a szikra: Rétest eszek holnap.

A konyhában vagyok, épp kicsomagolnám,
De sajnos nem éppen patyolat a konyhám.
Ragad az asztalom ételmaradéktól,
Mindenféle odacsordult kotyvaléktól.

Nem praktizálhatok ebben a mocsokban.
Némi szerencsémre a konyhasarokban
Vasalódeszka áll, azt most kinyithatom.
Műsorom alanyát tiszta helyre rakom.

Ekkor adódik csak probléma igazán,
Mármint hogy a bevásárlást vettem lazán.
Eszembe sem jutott tölteléket venni,
Pedig nem akarok natúr rétest enni.

A kertem sarkában százéves diófa.
Nagy kár, hogy sosem volt szükségem dióra.
Ott rohad alatta,- hála lustaságom.
Szó se lehet róla. Mást kell kitalálnom.

Gondterhelten nyitok az apró kamrába
Szétnézek, mi jöhet kényszerszámításba.
Majdnem üres polcok, sokéves porosan.
Azért keresgélek kitartón, gondosan.

Vizsgálódásomat siker koronázza:
Rozsdásodó doboz, originál zárva.
Letörölve a port: oldalán belseje:
Lejárt sertés májkrém. Most mit kezdjek vele?

Sajnos úr a szükség, kibontom, nincs mese.
Más híján rétesem jól megkenem vele.
Néhány mozdulat és mehet a sütőbe.
Csak aki nem ismer lehet megütődve.

Kétes illatozás- kész a májas rétes.
Mérsékelt étvággyal látok az evéshez.
Remegnek fogaim mikor megharapom.
Ezt a remeket nem szabadalmaztatom.

Beküldő: Kocsis Antal
Olvasták: 2086
Ezennel adasson a világ tudtára:
A vakmerőségnek túl magas az ára.
Újra saját magam áldozata lettem.
Újra egy merénylet saját magam ellen.

Éhesen evésre és a cselekvésre,
Feláldozom magam újra a főzésre.
Kezdem az elején: Délelőtti óra,
Mikor kedvem támad harapnivalóra.

Bevásárlóközpont hússal rakott standja,
Ínycsiklandón csábít az összes darabja.
Hozzáértő szemem pásztáz gondterhelten.
Jó lenne ma végre konyhahősnek lennem.

Főzzek egy pörköltet? Frissensültet egyek?
Minden gondolatot frissiben elvetek.
Hisz bármelyik kifog amatőrségemen.
Valami mégis kell. Sajnos nincs kegyelem.

Aztán megoldódni látszik minden gondom:
Véres, májas hurkát látok meg egy polcon.
Nem vagyok kannibál, naná hogy a májast.
A pénztárnál legombolok néhány százast.

Kellően elszántan felvillanyozódva
Futólépés haza, úti cél a konyha.
Majd most megmutatom milyen szakács vagyok.
Tanulhatnak tőlem alkotni a nagyok.

Hurkát a tepsibe, tepsit a sütőbe.
Ezt nem ronthatom el?- Aggódok tűnődve.
Teríteni kezdek, megadom a módját.
Most először talán nyerek- az áldóját.

Hatalmas durranás rázta meg a csendet.
A csillár vészjóslón himbálózni kezdett.
Felrobbant talán a ház összes lakása?
Mutatna vagy nyolcast a földrengés-skála.

Lehajtom a felhevült sütőfedelet,
Meglátom művem, a csatajelenetet,
Keresztet vetek és csendben leroskadok,
Lemondón nyugtázom, milyen ökör vagyok.

Nehezményezte a hőséget a hurka.
Addig fickándozott, hogy szétrobbant burka.
Újra csődöt mondott hírhedt szakértelmem.
Mások ebédelnek, nekem nincs mit ennem.

Azért talán mégis. Kenyérrel kezemben,
Keleties pózban a sütővel szemben,
A szétsült hurkából jókat tunkolgatok.
Lesz ez ugye így sem? Kérem drukkoljatok.

Beküldő: Kocsis Antal
Olvasták: 2168


Őszirózsás szombat délelőttön
Vásárlás után hazavetődöm.
Felkészülve egy újabb csatára.
Nyerni fogok végre-valahára.

Most is a konyha küzdelmem tere,
Ma azért is megbirkózom vele.
Magad uram, ha már nincsen párod.
Valami egyszerűt kitalálok.

Ha jubilálnám remekeimet,
Amit jó ha a kutyám megevett,
Gyásznapom lehetne minden napom,
De nem az vagyok, aki feladom.

Egyszerű legyen! - Van is ötletem.
Ma lecsót főzök, úgyis szeretem.
Egyébként is most van szezonja.
Ez győztes harc lesz. Irány a konyha.

Már serceg is a zsír a fazékban.
Eddig stimm. Lámpalázam azért van.
Belekerül a lelke, a hagyma.
Abálódik kétséget sem hagyva.

Amíg puhul, kolbászt szeletelek,
Hogy szaporább legyen, tojást verek.
Kutyámon látszik, nem bízik bennem.
Ő sem tudja elvenni jó kedvem.

Sót szórok az üveges hagymára,
Jöhet a paprika, az van hátra,
Na meg pár darab szép paradicsom.
Ezeket a hagymára aprítom.

Félig-meddig már kész az ebédem,
És ehető is,- végre megérem.
Isteni az illata, ahogy fő.
De jajj! Egyszer csak becsap a mennykő.

Az utolsó paprikát metélem.
Amikor belehatol a késem,
Egy rút hernyó fordul ki belőle.
Majdnem elrókáztam magam tőle.

Belepottyan a félkész kajámba,
Fakanál elő,- nyúlok utána.
Kavargatom, de nem tűnik elő.
Beledinsztelődik, biztosan szétfő.

Nem hagymától könnyes már a szemem.
Lecsót ennék, de ideget eszem.
Kutyám pislog, ő előre tudta,
Hogy ma újra kárba megy a munka.

Megmaradt a szeletelt kolbászom,
Bevetésre készen pár tojásom,
Belekerülnek egy serpenyőbe,
Onnan pedig korgó bendőmbe.

A kolbászos tojást lapátolom,
A lecsót meg kutyám elé tolom.
Megterítve a kis konyhaasztal,
Volt már ennél rosszabb,- ez vigasztal.




Beküldő: kocsis antal
Olvasták: 2113