Szerzők » Horvát Jánosné versei
Horvát Jánosné
(1955-)
nyugdíjas
Gyermekkorom óta szeretem a verseket, a versírás lett kedvenc hobbim.
« Első oldal
1
Idő    Értékelés
Felhőkből fakadó zuhatag,
vízesésben állok egymagam,
utat nyitó égbolt csalogat,
engedjem útjára bánatomat.

Zubogó ár is vinné messzire,
fájdalomtól szabadulnék örökre,
szívembe zárt fájdalom nem enged,
marcangolja meggyötört testemet.

Szeretetet vágynék én most tőled,
előlem elzártad örökre szívedet,
felhők szárnyán küldöm keservem,
meghallgatásért vágyom, epekedem.

Földhöz ragadt testem nem enged,
hogy várjam így örök szerelmed?
sóhajom hagyom örökre távozni,
fájdalmam szívembe végleg bezárni.
Beküldő: Mária Horvátné
Olvasták: 34
Van egy sziget nem oly messze,
Egy nagy könyvnek közepébe,
Tenger vize partját mossa,
belecsorog szívünk szava.

Holló által küldött sorok,
benn lapulnak, gondolatok,
hó borított hegyoldalak,
kék ég vigyázza sorainkat.

Erdő - mező védelmezi,
szeretettel körülveszi,
lapok között nem megbújva,
költőinknek minden szava.
Beküldő: Mária Horvátné
Olvasták: 58
Télidőben benne járunk,
karácsonyra készülődünk,
új egyházi évbe léptünk,
lélekben már ünnepelünk.

Várjuk megváltónk eljövetelét,
kis Jézusnak születését,
advent első vasárnapján,
lángra lobban lila gyertya.

Első gyertya a Hit szimbóluma,
másodiknak a Remény,
harmadvasárnap az Öröm,
majd lángra lobban a Szeretet.

Ekkor várjuk, hogy Jézusunk,
megérkezzen, megszülessen.
Beküldő: Horvát Jánosné
Olvasták: 103
Nagy csend van az erdészlakban,
csak a kályha duruzsol,
ontja áldott melegét,
melegszik bent Elemér.

El nem mozdul ablak elől,
csodálja a szép tájat,
hófehérbe borult fákat,
fel - fel bukkanó vadat.

Zúzmara a fák ágain,
hintáznak most a szélben,
egyik - másik nagyot huppan,
földet ér nagy morcosan.

Kis kutyája izeg - mozog,
kimenne már szívesen,
felveszi hát nagy bundáját,
indulnak az erdőbe.

Szánkója már megpakolva,
vastag kötél, kis balta,
fenyőfáért indulnak ma,
mindjárt itt a Jézuska.

Játszanak ők kutyusával,
jókat nevet Elemér,
elvész a nagy hóbuckában,
kis kutyája, kis Csibész.

Nincs már messze kiszemelt fa,
hancúrozva érnek oda,
előkerül most a balta,
nekifognak a munkának.

Fenyő tőnél Csibész kutya,
hófelhőket kapargat,
Elemér a kis baltával,
jó nagyokat oda csap.

Hamar kint van a kis fenyő,
felkerül a szánkóra,
megkötözve fekszik rajta,
így bizony el nem marad.

Elindulnak a szánkóval,
sietnek ők most haza,
sötét felhők fenn az égen,
havazás már közeleg.
Beküldő: Horvát Jánosné
Olvasták: 54
Csendes őszi hétvégén,
útra kelünk te meg én,
ősz a kedves évszakom,
útra kelünk vonaton.

Vonat füstje messze száll,
sok szép helyen meg - meg áll,
élmény ez az utazás,
napfény ragyog mi reánk.

Völgyről fel és völgyre le,
visz a vonat messzire,
remek ez az utazás,
csodáljuk a sok szép fát.

Zöld fenyők közt robogunk,
visz szerelem vonatunk,
hegyoldalnak árnyéka,
csodás fények játéka.

Másik oldal aranyban,
rásüt napnak sugara,
ősz színeit csodáljuk,
kézen fogva megállunk.

Boldogság így megállni,
forró csókot váltani,
madárdalra eszmélni,
szép szemedre ránézni.

Tova robog vonatunk,
sok szépséget csodálunk,
egymást nézve derülünk,
őszbe borult szerelmünk.

Ősz adta kirándulás,
veled kedves oly csodás,
fogd a kezem örökké,
nem baj hogyha jő' a tél.

E szerelem vonatunk,
oly' boldogan utazunk,
majd végállomáshoz ér,
utazásunk véget ér.
Beküldő: Horvát Jánosné
Olvasták: 44