Debreceni Zoltán

(1954-)

Nyugdijas

Könyv formában 2016-ban jelent meg életrajzom és verseim.

Ebéd után pihenek a megszokott ruhámban.
Kitekintek az ablakon a vadregényes tájra.
Nem látok színes madarat sem fekete kányát.
Fák mellett, fák imbolyognak a gyönyörű szép Mátrán.

Apró fehér dara néha hulldogál a földre.
Hónak látszik de olyan erőtlen a fénye.
Elkerüli a hó Kékestető táját,
Pedig a sihelők fájó szívvel várják.

Régi emlékek vesznek engemet körbe.
Hulldogál a könnyem a sárga levelekre.
Hessegetem őket mégis rám tapadnak.
A szomorú szívembe nagyokat harapnak.

Hullnak rám a megsárgult levelek,
ahogy a parkban céltalanul lépkedek.
Feszes popsik gyönyörű szép keblek.
Kecsesen imbolyognak
ahogy rájuk nézek.

Felém sétálnak direkt a gyönyörű szép lányok
látják, hogy tetszik nekem a formájuk.
Simogatja a szemem amit a kezemnek nem lehet.
A lányok rám néznek megállnak kedvesen nevetnek.

Vissza járok a falum mert visszahívnak engem az emlékek.
Könnyszökik a két szemedbe mikor én a kis falumba lépek.
Itt nyugszik az édesapám mellette az édesanyám kint a temetőbe.
Itt sétáltam sokat vélük a fák között az erdő közepében.

Lassan sétálok a megsárgult tájon.
A tél sóhaja hintázik a szendergő fákon.
Átjárja nekem is az egész testemet,
a hideg tél szép lassan Közeleg.

Soha sem vágytam gazdagságra, csak egy egyszerű kicsi házra.
Békére vágytam mindig és nyugalomra,
Ölelni egy szép asszonyt a pusztaságba.
A két szemébe nézni mikor szomorú a lelke,
addig simogatni még meg nem jön a kedve.