Debreceni Zoltán
(1954-)
Nyugdijas
Könyv formában 2016-ban jelent meg életrajzom és verseim.
Idő    Értékelés
Debreceni Zoltán - Hiányzol Csajé
.

Lassan sétálok a zöldellő vadvirágos réten
Megállok ahol megcsókoltál valamikor régen.
Lábam alatt megcsörjen a tavalyi avar,
az emléked jut eszembe ami mélyen felkavar.

Könny szökik mind a két szemembe.
Úgy tekintek fel a magas egekbe.
A szivemet két kezével szorítja a bánat.
Nem talál magának jobb elfoglaltságot
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 370
Debreceni Zoltán - Pocsaji határon

Györű nyár honol a vadvirágos tájon.
Langyos szél simogat a Pocsaji határon.
Felhők mögé bújik a tündöklő nyári nap.
Néha kikandikál úgy simogatja a barázdás arcomot.

Arcomra sok barázdát rajzolt ez a pimasz élet.
De az emberekre mindig mosolyogva nézek.
Megtanultam élni ebben a hazug világba.
Csak némán mosolyogok a rengeteg butára.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 297
Debreceni Zoltán - Azt sem tudom kivagyok


Nem szült engem anyám palatetős házba.
Egy rozzant vityillóba jöttem erre a villágra.
Cigányként nőtem fel mint a legszegényebb árva.
Az isten vigyázott rám sokszor fel vett a vállára.

Pedig a biolgiai szülőm magyar volt
a faluban Ő volt a leggazdagabb ember.
Iskolába öt kilóméterre jártam télen szembe széllel.

Orvos volt a nagybátyám tanár a gyermeke.
Én meg szenvedtem éhen a mezőn az erdőbe.
Tanyán nőtem fel az iskolához távol.
A hideg széltől az arcom mint a tűz úgy lángolt.

Megáldott a sors mamámért engemet.
Helyes és szép lettem mindenki szeretett.
Apám pásztor volt egy kulák embernek a fattya.
Áldja meg az Isten őtet a sírjába.
Nehéz cseléd sorsba nevelkedett a szerencsétlen pára.
Pedig értelmiségi ember volt minden ivadéka.

Az nem mondhatom, hogy apámat eldobták..
Hiszen a halál torkából egyszer kiszakították..
Az apja szerette fiának szólitotta,
mosolygot rá amikor meglátta.
Hogy a fia a faluba biztosan minden ember tudta.
Mert annyira hasonlitott apám az apjára.
De nevét a kulák neki soha sem adta
az is lehet szegény apám sem akarta
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 320
Debreceni Zoltán - A szépséged nem
kopott...


Együtt sétáltunk a magas hegyek között.
Este láttuk mikor az égbolt bíborba öltözött.
Órákig hallgattuk kézenfogva a madarak dalát.
Boldog voltam, hogy szívem rád talált.

Megfordultak az utcán úgy néztek a férfiak.
Csodálták a szépségedet a formás popsidat.
Most is gyönörű vagy a szépséged nem kopott.
Pedig a gonosz élet sokat beléd harapott.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 313
Debreceni Zoltán - Egyedül ballagok...

Gyönyörű arcodat, hej de sokat látom.
Képzeletben az úton, ahol veled jártam.
Itt sétáltam veled valamikor régen.
Hozzám csalnak a gyönyörű emlékek.

Mennyire szerettelek csak az Isten a tudója.
Most egyedül ballagok hajamat az őszi szél fújja.
Megállok egy fánál a magas eget nézem.
A könnyeim hullanak az arcomon érzem.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Olvasták: 302