Debreceni Zoltán

(1954-)

Nyugdijas

Könyv formában 2016-ban jelent meg életrajzom és verseim.

Debreceni Zoltán - Pocsaji határon

Györű nyár honol a vadvirágos tájon.
Langyos szél simogat a Pocsaji határon.
Felhők mögé bújik a tündöklő nyári nap.
Néha kikandikál úgy simogatja a barázdás arcomot.

Arcomra sok barázdát rajzolt ez a pimasz élet.
De az emberekre mindig mosolyogva nézek.
Megtanultam élni ebben a hazug világba.
Csak némán mosolyogok a rengeteg butára.

Debreceni Zoltán - Azt sem tudom kivagyok


Nem szült engem anyám palatetős házba.
Egy rozzant vityillóba jöttem erre a villágra.
Cigányként nőtem fel mint a legszegényebb árva.
Az isten vigyázott rám sokszor fel vett a vállára.

Pedig a biolgiai szülőm magyar volt
a faluban Ő volt a leggazdagabb ember.
Iskolába öt kilóméterre jártam télen szembe széllel.

Orvos volt a nagybátyám tanár a gyermeke.
Én meg szenvedtem éhen a mezőn az erdőbe.
Tanyán nőtem fel az iskolához távol.
A hideg széltől az arcom mint a tűz úgy lángolt.

Megáldott a sors mamámért engemet.
Helyes és szép lettem mindenki szeretett.
Apám pásztor volt egy kulák embernek a fattya.
Áldja meg az Isten őtet a sírjába.
Nehéz cseléd sorsba nevelkedett a szerencsétlen pára.
Pedig értelmiségi ember volt minden ivadéka.

Az nem mondhatom, hogy apámat eldobták..
Hiszen a halál torkából egyszer kiszakították..
Az apja szerette fiának szólitotta,
mosolygot rá amikor meglátta.
Hogy a fia a faluba biztosan minden ember tudta.
Mert annyira hasonlitott apám az apjára.
De nevét a kulák neki soha sem adta
az is lehet szegény apám sem akarta

Debreceni Zoltán - A szépséged nem
kopott...


Együtt sétáltunk a magas hegyek között.
Este láttuk mikor az égbolt bíborba öltözött.
Órákig hallgattuk kézenfogva a madarak dalát.
Boldog voltam, hogy szívem rád talált.

Megfordultak az utcán úgy néztek a férfiak.
Csodálták a szépségedet a formás popsidat.
Most is gyönörű vagy a szépséged nem kopott.
Pedig a gonosz élet sokat beléd harapott.

Debreceni Zoltán - Egyedül ballagok...

Gyönyörű arcodat, hej de sokat látom.
Képzeletben az úton, ahol veled jártam.
Itt sétáltam veled valamikor régen.
Hozzám csalnak a gyönyörű emlékek.

Mennyire szerettelek csak az Isten a tudója.
Most egyedül ballagok hajamat az őszi szél fújja.
Megállok egy fánál a magas eget nézem.
A könnyeim hullanak az arcomon érzem.

Debreceni Zoltán - Tisza-parti szerelem


Szegeden nagyon régen,
hogy megtörtént azt nem tudom.
A Tisza partján az erdő szélén,
egy barna fiú és egy szőke kis lány együtt ültek egy padon.

Felettük a sötét égen,
láttak fényleni két csillagot.
A szerelemtől a két szemük,
mint a csillag úgy ragyogott.

Ahogy ültek csókolóztak,
egymás szemébe néztek.
Lássuk csak meg közelebbről,
milyen furcsa az élet.

Csodálták az erdő csendjét,
meg a vadvirágok illatát.
Mind kettőjük egész testét,
a nagy szerelem járta át.

Nem csak egymás derekát fogták.
Történt az erdőben más egyéb.
Ha valaki ott járt volna,
hallotta volna a fák lélegzetét.

A meleg nyár után hűvös ősz jött,
Érezte a szőke lány.
Hogy az erdőben nem csak a hideg járta át a derekát.

Szép karcsú szőke lányból lassan pocakos gyönyörű menyecske lett.
Tél után az új tavaszra,
a gólyával egy kis csomag érkezett.

Mind ketten boldogan szemlélték a csomag tartalmát.
Egymásra néztek kacsintottak, hogy milyen szép ajándékot küldött a múlt nyár.

Csodálkozva nézegették a pici szempár, hogy ragyog.
Megcsillanni látták benne
a Tisza partján látott,
ragyogó két csillagot.

A szőke lány úgy hallatszik orvos lett.
Egy szép nagy kórházban,
belgyógyászként dolgozik.

A csillag szemű szép kislánnyal boldogan éli az életét.
A barna fiú megjárta a poklok-poklát,
beteg lett és kioperálták a féltüdejét