Debreceni Zoltán

(1954-)

Nyugdijas

Könyv formában 2016-ban jelent meg életrajzom és verseim.

Neked adom ezt az egyszál piros rózsát,
amit neked loptam a gazos kertekalján.
Rádgondoltam ahol csókot kaptam tőled.
Ahol nekem adtad a féltve őrzött kincsed.

Néha megnézem a Pécsi hegyeket.
A Dombay tavat a magas fenyveseket.
Csodálom a csendes vadregényes tájat.
A madarak dalát és az égik érő fákat.

Veled sétáltam itt a keskeny gyalogúton.
Elmerengek némán a régi szép múlton.
Könnyszökik a barna két szemembe.
Úgy tekintek fel a magas kék egekbe.

Gyönyörű vagy mint a legszebb rózsa.
Hogy miért kedvellek csak a jó Isten tudja.
Nem láttalak mégis vágyom a csókodat.
Nézni a szemedet hallgatni a hangodat.
Ó Istenem miket is beszélek, hisz másé már a szíved.
Ne haragudj rám mert buta az én szívem.

Egyedül bolyongok a hüvös éjszakába.
Búsan sóhajtozik az én szívem tája.
Mosolygok, pedig sírni volna kedvem.
Istenem csak te tudod, mennyit kell szenvednem.

Ismeretlen gyere csókold meg a számat.
Bejárom veled utána a puszta rónaságot.
Nem alusszuk el a rövid életünket.
Átöleljük egymást a puszta közepébe.

Megfogom a kezed nem engedem el soha.
Ha nekem adod a szíved te szerelmes ostoba.
A kezedbe adom a bánatos szívemet.
Nem csak a szívemet az egész életemet.

Taníts meg szeretni, hűségesnek lenni.
Hogy ne tudjak rajtad kívül senkit sem szeretni.
Te legyél nekem örökké mindenem. ezen a világon.
Mert csak téged akarlak öletni gyönyörű virágom.

Gyönyörű szép tavak némán álldogálnak sorba.
Valamit mondanak de nem értem a lombtalan fasorba.
A téli nap vidáman mosolyog a szendergő tájra.
Istenem milyen szép télen is Veresegyháza.

Boldogan nézek a bánatos szemedbe.
Szeretném tudni, hogy mi jár a fejembe.
Boldogtalanság gyötri mindig a szivedet.
Tönkre tették teljesen az édes gyermekedet.