Debreceni Zoltán

(1954-)

Nyugdijas

Könyv formában 2016-ban jelent meg életrajzom és verseim.

Úgy estefelé alvásra készül a szobám.
Fehér gyócs lepedőre vár az ágy.
Pihennek a könnyvek a polcokon.
A firhang is el van húzva már az ablakon.

Az üress szobámba matat a csend.
A Némaság kallkan sétál idebent.
Kergeti a bánat a szomorúságot.
A szobába egy szikrányi örömöt
nem látok.

Debreceni Zoltán - Utólag minden egészen más...

Mosolygok magamra mikor a tükörbe nézek.
A szívembe békét, megnyugvást érzek.
A keserű évek mind az arcomon hevernek.
Bármilyen nehezen, de szép lassan elteltek.

Regényt olvasok mikor magamra nézek.
Eszembe jutnak a sok sok szenvedések.
Hányszor gondoltam: most biztos meghalok.
Elmúltak a kínok most rajta csak mosolygok.

Fiatal koromtól már nyomorékan féltüdővel élek.
Mosolygok mikor a kényes egészséges emberekre nézek.
Fulladok sokszor levegőt nem kapok.
De az élettel parolázok és mosolyogva daccolok.

Mikor az élet belőlem elmenekül,
haljak meg némán szótlanul egyedül.
Fájdalom nélkül végezzen velem a halál.
Megköszönöm neki többször majd oda át.

.

Nem kérek tőled csak egyetlen egy csókot.
Egy ölelést és egy mosolygós szép arcot.
Aztán ha akarod elmegyek jó messzire tőled.
Elviszem magammal a mosolyod és a bánatos szívem.

Debreceni Zoltán - Kutatom...

Úgy estefelé mikor elszunnyad a bánat.
Leslek az ablakon minden percben várlak.
Csak a téli szél rázza a kopott kapumat.
Kutatom, de nem látom a gyönyörű arcodat.