Debreceni Zoltán

(1954-)

Nyugdijas

Könyv formában 2016-ban jelent meg életrajzom és verseim.

Debreceni Zoltán - Kedvesemhez...

Hiányzol nekem,
akár a kedvem.
Gyere szeress,
vidíts fel engem
Boldogan várlak.
ágyam lesz, ágyad.
Kerüljön el minket,
mindig az unalom.
Legyen a szívedbe,
örökké nyugalom.

Debreceni Zoltán - Pocsaj szülőfalum...

Ha Pocsajba a szőlőfalum környékén járok.
A Teglavető előtt mindig meg, meg állok.
Elmerengek a régi gyermekkori múlton.
Könny szökik szemembe a tágas kövesúton.

Mennyit szenvedtem itt, fázott a kezem s lábam.
Még is annyira szeretem ezt kihalt tájat.
Pihenni, játszani mindig a tölgyfásba jártam.
Ott megnyugvást békés nyugalmat találtam.
Ha meghalok az Istentől csak annyit kívánok.
A fejem mellett egy hatmas magas tölgyfa álljon.

Debreceni Zoltán - Eltünik a fajgyülölet...

Ha egyszer meghalok s feljutok a mennybe.
Az Istennel barátságot kötök ott a fellegekbe.
A földön egyforma lesz utána minden ember.
Örökre eltünik a fajgyülölet.,
tele lesz a föld boldog emberekkel.

Debreceni Zoltán - Késő este...

Szobámba botladozik a csend.
Némán, halkan matat idebent.
A könyvek átölelik egymást
a polcokon.
A virág álmosan szunnyadozik
az asztalon.
Nagyon fáradt vagyok írni alig látok.
Az álom matat a két szempillámon.

Most kezdem megismerni a világot,
a világ elrejtet zugát.
Ahol harcolni kell az embernek,
ha életbe akar maradni,
akkor is ha cigány.