Csokonai Vitéz Mihály
(1773-1805)
Csokonai Vitéz Mihály 1773 novemberében született Debrecenben értelmiségi család gyermekeként. A Debreceni Református Gimnáziumban tanult, tanárai is felismerték rendkívüli tehetségét. Kiskora óta egészségügyi problémákkal küszködött. Az 1790-es évek elején ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, akivel jó barátok lettek. 1794-ben Debrecenben tanító lett, de az iskola vezetőivel sorozatos konfliktusba keveredett azok ókonzervatív nézetei miatt, ezért hamarosan elbocsátották. Ezután nagy vándorlásba kezdett, bejárta a fél országot, megfordult Sárospatakon, Pozsonyban és Komáromban is. 1797-ben ismerkedett meg Vajda Juliannával, akit szerelmes verseiben csak Lillaként emleget. Elsősorban Csokonai rossz anyagi helyzete, és a kilátástalan jövő miatt kapcsolatuk megszakadt. Később rövid ideig tanított a Csurgói Gimnázimban, majd tovább folytatta vándorlását az országban, ezúttal Szigetváron járt Festetics Lajos grófnál. 1801-ben költözött vissza Debrecenbe. Folytatta a versírást, állást azonban sehol nem talált. 1804-ben Nagyváradra utazott egy ismerőse temetésére, amikor megfázott, és tüdőgyulladást kapott, gyenge szervezete nem tudott megbírkózni a betegséggel, és az ebben a korban még nem elég fejlett orvostudomány sem tudott segíteni rajta. Hosszú betegeskedés után hunyt el 1805 januárjában.
...
7
of
7
Utolsó oldal »
Idő    Értékelés
Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.

Megvídító orcácskádat,
Csókra termett kerek szádat
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.

Óh, hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!

Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkűl is szépen áll;
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.

Szép a hajad szép szála is,
Ha kis csikó hordozta is,
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi rőt vuklija.

Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.

Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.

Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.

Óh, ha téged nem láthatlak,
Be óhajtlak, be siratlak!
S ha képed kezembe akad,
Szememből örömkönny fakad.

Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.

Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?

Óh, ha szívünk szerelmének
Kis zálogi születnének
S ott űlnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!

Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:

Zsanám meg kulaccsá válna,
Borral mindég színig állna.
Az ő bőre úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.

De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.

Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.

Akadtam még egy bankóra,
Kit szántam szemborítóra:
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?

Kincsem, violám, rubintom!
Itt az utólsó forintom:
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.

Óh, csókollak, óh, ölellek!
Míg moccanok, míg lehellek:
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:

"Útas, köszönj rám egy pint bort:
Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
Kedves élete-párjával,
Csikóbőrös kulaccsával!"
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 9496
Ámor múlattába
Egy sisak aljába
Nefelejcset űltetett,

Kit saját kezével,
Az élet ízével
Nyájasan öntözgetett.

Lám, a kedves Hébe
A bajnok szívébe
Mely hatalmat vehetett.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1252
Ne kínozz, Lilla! újabb ostromokkal;
Ne hányd oly hasgató pillantatokkal
Felém villám szemed.
Az verte szívemet halálos sebbe;
Ne szórj, ne szórj újabb dzsidákat ebbe,
Kíméld meg éltemet.

Nem látod-é? nem-é? miként zsibongnak
Az ámorok, miként rajmódra dongnak
Kökény szemed körűl?
Ki kis nyilát belőle rám ereszti,
Ki ellobbant szövétnekét gerjeszti,
Ki vesztemen örűl.

Pillantatod szárnyára egy felűle,
Szívem titkos várába bérepűle
És ott helyet fogott.
Zászlót ütött reményem fő tornyába;
Mindent letiprott már parányi lába -
Halld csak, - mint tombol ott.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 2205