Hol vannak már az ünnep előtti
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?

Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.

A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.

Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.

Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.

Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.

Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.

Én szavaim hazudnak Meli?
Tetteim azt súgják: igazi.
Őrülten, csak vágylak,
Elhagytál… imádlak.
Mért nem hiszel nekem, Te Meli?

Időközben mást megszerettem,
S egy szép jövőben reménykedtem.
Jóról álmodoztunk,
Majd eltávolodtunk…
Életem már másnak szenteltem.
*

Félrevezettek téged, Meli,
Hiába fogok bármit tenni…
Újra hódítanék,
Veled együtt hálnék.
Eltévedt, téves utad… Meli.

Tudom, rossz döntést hoztam, Levi,
Boldogság helyett jött a depi…
Félresiklott a múlt,
De már így alakult.
Nem lehet itt már semmit tenni…
*

Nem leszünk már egy pár… Melinda?
Bár érzem, haza is kívánja.
Életvégig együtt,
Gyermekekkel együtt…
Éltem neked adnám Melinda!

Hajdani kapcsolatunk jó volt,
De a közös jövőképünk holt.
Ábrándok mindenütt,
Nem lehetünk együtt…
Múltunkból marad szép emlékfolt.
*

Csak a reményben élek… Meli!
Micsoda pár lennénk: igazi!
Családban… sok gyerek,
Utódok lennének.
Terítnénk szeretetet… Meli.

Rideg való lélek gyötrője:
Reménytelen kettőnk jövője.
Édes terhet hordok,
Így én el nem válok.
Szív marad szerelmünk őrzője.
*

Vecsés, 2021. november 26. – Pápa, 2023. május 18. - Kustra Ferenc József – íródott romantikus LIMERIK csokorban. A páratlanokat én írtam, a párosokat szerző-, és poéta társam: Nagyné Vida Renáta

avagy asztaltól az ágyig…

Kedveském, csillagom Laura!
Vágyam úgy kerget... egész nap ma!
Kerüljünk közelebb…
Talán… legközelebb?
Vágyom közelségedet, még ma!

Majd ágyhoz megyünk,
De előbb együnk,
Korgó bendővel ne legyünk.
*

Kedveském, csillagom, pezsegve
Menjünk asztalhoz… én remegve.
Kanalat leejtem,
Kenyérhéjat eszem.
Nem bírok magammal… epedve!

Enyelgésből nem kérek,
Míg itt az étek,
Maradékot hagyni vétek.
*

Ha már belaktunk, menjünk ágyhoz,
Ott nem kell szólnunk senki máshoz…
Emésztünk, dédelgünk,
Testet kényeztetünk…
Meglásd… Ez sok jó a csókokhoz!

Gyomromat kínozzák a falatok,
Emésztésbe belehalok…
Inkább megyek és szunnyadok.

Vecsés, 2023. január 21. – Pápa, 2023. május 4. – Kustra Ferenc József - íródott: rom. LIMERIK csokorban, ami az én munkám. A 3 soros 10 szavasok, szerző-, és poéta társam Nagyné Vida Renáta munkája.

Öreg… de még álmodozik.

Mesélhetnél kicsit Debóra
Bízok, vagy ily’ ügyes leányka.
Egri csillagokat,
Meg szamizdatokat…
Megtennéd? Lelkem táncot járna.

Szívesen olvasnék fel Úrnak,
Öregnek, vagy valaki újnak.
Görögök eposzát,
A face pletykaposztját...
Amíg a csillagok lehullnak.
*

Közben konyhában főznél kávét,
Megvacsiztatnád, kutyát… Dádét.
Kedvemre lehetnél,
Tested lenne kéznél...
Öreg legeltethetné szemét?

Főznék kávét, jó méregerőst.
Játszanék kicsit… mérlegelőst.
Hamar jön a Kaszás,
Nem lesz ma már falás…
Nézzük meg, hogy melyikünk ad hőst!
*

Mily’ jó lenne, résnyi szemmel,
Jót nézelődni… élvezettel.
Az öreg vénember
Még tán' nem félember.
Múltra gondolnék szeretettel…

Ott lenne velem, meghallgatna.
Betakarnám és jót alhatna.
Nyugalom várna már,
Nem győzne le halál.
Ébredne Ő: csendes hajnalra.

Vecsés, 2023. május 18. – Arad, 2023. május 24 - Kustra Ferenc József – Romantikus LIMERIK csokor. (Megtennéd Etuska c. 2 szerzős versem átirata!) A páratlanokat én írtam, a párosokat szerző-, és poéta társam, Ghica Izabella Iasmina.

Ha majd vén leszek, s sűrű ráncokat sző,
az idő pergamen bőrű arcomon,
akkor is ugyan úgy szeretni foglak,
mint azon az első. édes hajnalon.
Amikor először fogtalak karomban,
s parányi ujjad játszott arcomon,
tétován, mintha angyalkéz simítná,
s elmúlott bennem minden fájdalom.
Már akkor éreztem, hogy te leszel mindig,
nehéz időkben minden vigaszom,
érted lesz erő megfáradt kezemben,
s hozzád fog szólni minden mosolyom.
Sosem hittem, hogy ennyire tud fájni,
hogy már felnőttél, s olyan messze vagy,
úgy hiányzol, és fátyolos szememből
kristályos gyöngyként könnyek hullanak.
Úgy mennék hozzád, száz határon túl is,
de alig érzem már fáradt lábamat,
rögös az út, és alig tudok lépni,
de most is hozzád száll minden gondolat.
Magam vagyok. de elhasznált szívemben,
amíg egyetlen dobbanás marad,
te érted dobban, s bármi is történjen,
ez a szeretet soha nem apad.