A meditációm is zaklatott…

Falak álarcban és ködtakaró mögött,
A vicsorgás, mint hamis mosoly üldözött?
Falak álarcban és ködtakaró mögött.

Nézem a parton, egy karosszékből a tenger végtelen felszínét…
Elképesztően szemléletes, ha most ott lent egy háború zajlik.
Tengeralattjáró, mélységjárónak mutatja foga fehérjét.
Hullámokat sem vernek, hogy a másik ne lássa meg a kékségét.
*
Mennék én, ha jönne
A remény is, elkísérőn.
Falak meg álarcban?
Köd-takaró leszállt tájra,
Fal meg csak áll, bánatába…
*
Elképesztő ez a folytonos háborúzás, a víz alatt,
Kiirtják a halakat, mi a piacon veszünk hamisat?

Most, akkor külön álarc is van, vagy a ködtakaró az?
A fal tudja-e, vagy csak omladozik, mint összes amaz.

Emberek, lesz-e itt
Valaha is újabb csoda?
Vagy csak köd-takaró?
Köd-takarót utálja… Nap!
Nem látni, lekési misét… pap.

Vecsés, 2017. július 7. – Kustra Ferenc József – 3 soros-zárttükrös –ben, versben, TANQ –ban.

Hétköznapi pszichológia…

Vannak nagy történetek, amik, akár lehet, több szálon futottak,
A részletek tisztázásához, sokat kellene még beszélni.
Sok beszédnek, híg az alja, a végén fecsegésbe torkolhatnak,
Akik
Egy felemelő, tisztázó pillanatot, nem vágynak rontani.

Olcsó klisék, frázisok csak rontanák, amit mondani akarnak…

Vecsés, 2018. május 4. – Kustra Ferenc József

Az ember életében múlnak a napok, nyarak és a sárga őszök,
De oly’ fakó az élet… fekete- fehérben, botorkálva tengődők.

Vecsés, 2012. július 24. – Kustra Ferenc József

Mint egy vízi felügyelő, Balcsinál figyeltem a tájat,
Hallottam, madarak és vadkacsák járják, repülik nádast.
A sötétedésben is észleltem, lesz messze tőlem felleg!
Ő ugyan, onnan mindent lát, de van még nála is tán' feljebb!

Este, ahogy sötétedik, csend elönt, rám telepszik, mint özön,
A vízből is kezd elpárologni, a már félig alvó közöny,
Ez most, akkor a csendes semmi szépsége,
Vagy a semmi, csendes észveszejtősége?
De ez mindegy! Ez a tavacska az én nagy tengerem is,
Hol élhetnék én máshol, ha ő itt van? Én is itt, csakis!

Már hétévesen ott nyaraltam, meg még utána oly' sokszor.
Szeretem, magaménak érzem, kár, hogy ritkán megyek... olykor!

Parti köveken vannak pici, fodrosan fehér habok
És ezen ringatóznak a száraz falevél csólnakok.
Ó, te Balaton, vágyom, könnyeden lágy ölelésed
Holnap majd eljövők, megfürdök, így szeretlek téged.

Mindegy nekem... Adria, vagy Csendes óceán
Nekem itt, a Balaton körül van a hazám!

Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József

Balaton vízfelülete, mint tükörkép lopja távolságot,
A hullámok meg, sokszorozzák? Ezt a gyönyörű mohóságot??!

Itten kéne lenni, egyszer és mindenkorra,
Akkor is, ha reggelt, vagy éjfélt üt az óra,
Így lenne állandó az élvezet, nem lenne a kín,
Lelkem, boldogan játszana a szeretet húrjain?

Ez a gondolat felvetés, dráma, szinte tudatzavar.
Életlehetőség erre nem adott, nincs döntés hamar.
Marad inkább az emésztő, nagy vágy, már gyermekkorom óta.
De tudott lehetetlenre várakozni? kész idióta.

Én nem vágyok az Adriára, messzi Balira!
Nekem, te kelessz télen és nyaralni nyaranta!
Mondd, szeretett Balaton, ki is vagy te énekem...?
Azt hiszem, te vagy az a... el nem múló szerelem?

Ha parton, én kint maradok és rám zuhan a csillagfényes éj,
Ámulok, ahogy visszatükröződik? vibrál a hullámtaréj?

Vecsés, 2015. május 25. - Kustra Ferenc József