„Én megtehetném, és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.”

Hah! Most látom csak, esteledik,
Ember lassan a sötétben elbotlik,
Mert a sötétség már térdig ér,
E nap már tevékenységre mit sem ér.

Ó napocska, lebegve tűnsz el a tájba,
Felvett, éj fekete varázsló ruhába,
Álcázod magadat, elbújsz, játszol,
Reggel jössz, látszani fog a jászol.

Az élet szőlő karói közt még lát a lelkem,
De nem sokára sötétben-látót kell felvennem.
Sötétedik, már nem látszanak a délibábok,
Bár a napsugarak még csokorban… tűzvirágok.

Ahogy sötétedik, kövek már nem sütnek talpam alatt,
A mai napból nem maradt hátra, csak egy apró falat.
Lassan elmúlik éltem egy napja, ennyivel is öregszem…
Folyvást térdig járok a gazba… mint az ’indián Öregszem’?

Csendben mélázva, az jár az eszemben,
Holnap, mi vár majd rám, az új reggelben?
Remélem… tovább maradó szellemben…

Lassan elmúlik éltem egy napja,
Én meg térdig járok ama gazba?

Vecsés, 2013. november 19. – Kustra Ferenc József – ’Folytassa’ pályázatra: – Az idézet Pilinszky János: Ne félj c. verséből való.

Cseresznyevirág
A csend ékesszólása.
Szamuráj Bushi.

Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József – írtam: a Füvészkert pályázatra – Japánról. Íródott eredeti Basho féle stílusban.

Honfitársaink őszelővel elutaznak…

(3 soros-zárttükrös)
A madarak, már hallhatóan lecsendesedtek,
Mi meg látjuk, gubbasztanak, figyelik felhőket…
A madarak, már hallhatóan lecsendesedtek.
*

(Eredeti: Basó féle haiku)
Hajnalhasadás.
Napfény, meleg, majd hőség.
Tarló is kiég.
*

Igazi madár-magyarság lakozik a szívükben,
Érzik, jön a tél, menni kell, testüknek és lelkükben…
Igazi madár-magyarság lakozik a szívükben.
*

Sarlóél kopott,
De az asztagok állnak…
Éjjel eső lesz.
*

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Vége már a nagy-nagy csivitelő-veszekedős nyárnak,
Vége már a nagy utazás előtt, sokak ábrándjának…
Vége már a nagy-nagy csivitelő-veszekedős nyárnak.

Nyáron bizony mindannyian láttuk, olyan jó nekik itthon,
Nyáron, élvezték a létet és fürödtek a homokdombon…
Nyáron bizony mindannyian láttuk, olyan jó nekik itthon.
*
(Senrjú trió)
Haragos eső,
Viharos villámlások.
Zajok, ijesztők.
*
Kusza felhők közt,
Az ég, éppen felsejlik.
Eső várható!
*
Váratlan felhők,
Miket ősziszél sodor.
Őszi vihar jön.
*

(Septolet)
Hosszú út,
Nincs kiút,
Idő fut.

Oda kell érni,
Végig repülni.
Élet ilyen,
Tényes-ténytelen…

Vecsés, 2021. szeptember 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
[A 3 soros-zárttükröst úgy kell olvasni, hogy először az 1. és a 2. sort, egyben, majd a 2. és 3. sort egyben és így előjön a kétféle látásmód gondolatisága… Mintha egymással szemben ülnénk és kivágnánk a tortából a legközelebbi szeletet, ami ugyanaz, de mégsem…]

A Nap felveszi bíbor köntösét,
Földre villantja uccsó mosolyát.
A Nap máshol kezdi új életét,
A Föld megkezd egy új éjszakát.

Erre mondjuk, hogy a naplemente
Minden este megelőzi az éjt.
Ebben gyönyörködik az ember szeme,
Majd elbúcsúzunk egymástól; jó éjt.

Budapest, 1997. december 9. – Kustra Ferenc József

Öreg róka, nem vén róka,
Ő már nem menekül.
Szembenéz a puskacsővel…
Csak néz és leül…

Munkája volt a vadászat,
De már ez sem ingerli.
Vadásszanak inkább a fiatalok,
Őt a békesség érdekli.

Úgy mondjuk, ez volt a sorsa,
Keleten, hogy a karmája.
Élet kereke, lassan elgurul,
Ez is benne van a sorsába.

Evett, ivott, vadászott, megöregedett,
Élt egy kínkeserves életet.
Változtatni régin már nem lehet,
Miért rótt ki sors, ilyen életet?

Vecsés, 2005. október 26. – Kustra Ferenc József