Versek » Háború versek » 2. oldal
Idő    Értékelés
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.

Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.

Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?

Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?

Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.

Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.

Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.

Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?

De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...

Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc

A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.

Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.

Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?

Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?

Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.

Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.

Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.

Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?

De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...

Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 6
?Isten a katonáink kezét teszi keménnyé
S a katonáink harcát teszi majd győzelemmé!
A kicsi Istenkép férfikézzé nő,
Naggyá duzzad benne a férfierő.?

?Aznap Oroszország felől érkeztek hideg légtömegek,
Normafánál torlódtak? boldogan sízni vágyó tömegek.?
Ezerkilencszáznegyvenhárom január közepén
Még álmodozott a baka, igaz már csak szőr mentén?

A már folyó offenzíva, még nem mérgezte át lelkeket,
De már ezerszámra vette el, minden magyar életeket.
A rózsás kis Isten kacsók kedves simogatása megszűnt,
A fehér tájon, idilli béke érzete végleg eltűnt.

Perspektíva már nem volt, de életet, élni kellett...
Háború Istene győzött, emberek, bakák felett.
Háború az emberek sajátja nem lehet.
Bármekkora szívvel is védi a végeket!

A Donra ömlő szél, ma szépen mesél titkokat
Magyar baka, mint őrszem hallgatja a hangokat.
Bölcsődal, otthoni tájak édes muzsikája,
A varázslat szent éneke, lelkét beborítja.

Aztán észhez tér, ez nem a Hortobágyi síkság,
Áhítóssá, nemessé szépült... arcra a hívság.
Eszmélvén ő, keményen megmarkolja a fegyverét,
Vérébe lökődött adrenalin átjárja erét.

Harcolna ő, ha volna kivel,
De nem lehet ezen ellennel,
Mert ez a harc vesztes, eldőlt,
A nagy, győztes álom megdőlt...

Vecsés, 2013. július 2. ? Kustra Ferenc - Egy katolikus tábori lelkész levele ihletésével, mely a Budapesti Nemzeti újság 1943. január 16. ?i számában jelent meg. Első idéző jelben lévő szöveg, mint a lelkész levelének egy részlete, az ihletés alapja. A második idézőjelben lévő szöveg kivágás, a pesti újságíró tollából származik! (Itthon mulattak, a fronton meg hullottak? és az oroszok több ezer kilométeren, már támadtak!)
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 6
Idefelé, a homokunkkal támasztottuk az ablakot,
Közben beszélgettünk, hogy ki és mit akarna, milyen harcot?
Érdekes, azt senki nem vetette föl, ezt, ki éli túl,
Semmit nem látva, csak néztük a tájat, nagyon botorul.

Mindannyiunkban zakatolt a gyors élet-vonata
Ahogy jött a hideg, lassan csökkent vágyunk halmaza?
Lassan gyanús is lett, hogy ez a hideg kezd lét-taroló lenni,
Ahogy csak zakatoltunk, táj igyekezett jeges-havas lenni.

A vonaton utazik a létem, vele van társként a vágy?
A kéj mámora? Megmondták, ez lesz az első, ami elhágy?
Az álmok mesés útjait múltamban is követtem,
Reggel meg az állomások homályában ébredtem.

Az életünk vonata, ideért a pályaudvarra,
Ez most a miénk, a hóba-jégbe ásott lövészárka?
Mi nem is kértük, de a vonat idehozott,
Bár sok volt köztünk, aki végig okoskodott.

Van itt süvöltős füttyszó, éppen a fejünk felett,
Mikor a muszka gránát erre száll a Don felett.
Ha az élet vonatát nézzük, van, kinek ez megálló,
De van, kinek végállomás, ez az ember-húsdaráló.

Erről a vonatról leszállni? Nos, azt egyáltalán nem lehet,
Csak ha, telibe robban egy bomba, véglegesen akkor lehet.
Örök fogoly vagy a vonatodban, ne keress más elméletet.

A Don-kanyarban, bizony igen hamar kisiklik az élet,
Halál jő, fölmondja, véget is ér a rövid bérelt-élet?
A család otthon, lehet, nem tudja meg katona mivé lett?

Már esteledik... Már a naplemente mázolja a tájat át,
Bebíborozza a jeges-fagyott hómezőt, így adja báját.
Én érzem, sőt tudom, a múltból vagyunk itt,
És lehet, hogy itt fagyok meg? a mindenit.

Tyiu? Tyiu? Tyiu...bumm, bumm, bumm, lövések zaja hallik,
Oroszok esténként is lőnek? érezzük is, itt lakik.
Bumm! Egy akna előttem harminc méterrel levágott,
Most mondhatom a hálaimát, nem erre kóválygott.

Nincsenek felhők az égen, már a Hold is feljön, ő lesz az úr!
Átfesti a hó-jégmezőt, hideg ezüsttel, vakít cudarul.
Múltból jöttem és még élek... A többit vajh' hogy mérik, fukarul?

Ez akkor egy állomás, pályaudvar, vagy végállomás?
Vaskerék, vas sínen hangokat ad, ez végső csikorgás?
Míg jöttünk nem láttunk semmit, táj maga volt a vágtatás.
.
(10 szavas)
Kinézve az ablakon, fények elmosódtak,
Igaz is! Minek látni katonának?

(HIAQ)
Volt útnak oly? része,
Ahol fény elbujt, nem nézett!
Sötét is vaksi volt.

(apeva)
Hol
Lehet
Már az a
Pályaudvar?
Minek szállunk le?

Szólt az őrmester, készüljünk, nemsokára: kell leszállni,
Aztán majd folytatjuk? tíz kilométert mély hóban mászni!
De még robog a vonat, csattognak a kerekek,
És bizony kezdenek már sorban félni a lelkek.

Lassan meg is érkeztünk, de még semmit nem látni az élet-pályaudvarokon,
Kinek csattog a szemaforja, az átváltozik-e, örök pirosra átállón?

Vecsés, 2016. július 22. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 8
Fronti létemnek, nyűgét, keservét kinevetem vagy elsírom?
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.

Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.

Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.

Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.

Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.

Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.

Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?

Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc
Beküldő: Kustra Ferenc
Olvasták: 5
Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme?
Emléked? még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
?Leheletemig?!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt?

Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi?
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte?
Merre jár halál?
*

Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?

De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!

Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?

Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?

Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?
*
Percek, oly? vadul
Henyélnek! Ágyútűz él?
Sohse lesz vége?

Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?
?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 10