Versek » Vallás versek » 10. oldal
Idő    Értékelés
Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
És áldozni tudó szív nemesíti az észt;

Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!"
S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.
Beküldő: versek.eu
Fölforralja a mély vizet, mint a fazekat és a tengert
olyanná teszi, mint a képírók mocsára. Maga után hágy
világos ösvényt úgyannyira, hogy aki látná, azt vélné,
hogy a tenger megőszült."
Jób könyve 41.

Megőszült tenger, ez volt a vak remény:
Úgy hagyni vénen a tengert,
Hogy jajgasson,
Hol erős karral habjába csaptam én.

Hogy megőszülten tépje ezüst haját,
Hogy szánják a megőszült tengert,
E megőszült,
Halálraijjedt, óriás banyát.

S ha jön elétek az aggok serege
S kérdi, mi lelte a tengert:
Mondjátok meg,
Hogy itt úszott az Isten szörnyetege.

S mégis képírók képén mocsár, romok
S mégis nézzétek a tengert:
Kissé ősz lett,
De, hajh, semmi, de semmi sem változott.

Úgy csapott belé, mint az Isten nyila
Valaki s nézzétek a tengert:
Képíró-mű
S rajta néhány úri hal-familia.

Óh, én bibliám, mégis maradj titok
S ha nézik a megőszült tengert,
Mondd, hogy egyszer,
Egyszer tán mégis valami jönni fog.

Egyszer talán majd nyílik az Úr ege,
Egyszer tán átszeli a tengert
Villám-csíkban
Az Isten sujtott s kedvelt szörnyetege.
Beküldő: versek.eu
"Ne vess el engemet az én vénségemnek idején, mikor elfogy
az én erőm, ne hagyj el engemet... Mert szóltak az én
ellenségeim és akik az én életem után leselkednek, együtt
tanácskoznak, mondván: Az Isten elhagyta őtet. Kergessétek
és fogjátok meg őtet, mert nincs, aki megszabadítaná."
Zsoltárok könyve 71. 9-11. V.


Ugye, Uram, hogy mosolyogjak
S tovább virítsak Te szép, álnok,
Nagy parkodban,
Miként a fiatal virágok?

Így akarod, így kell akarnod,
Minden plántáknak ültetője:
Bú és gaz hogy
Leghűbb virágod be ne nőjje.

Mert ami van, mind Te virágod
S minek rostjait nedv-ár rójja,
Uram, Isten,
Mind a Te parkod virulója.

Akit Te életben tartottál,
Szirom-kincseket kire költél,
Neked drága
Mind, akit ifjan meg nem öltél.

Te szemeid nem nősen látók,
Nem fogja be kufár szegénység,
Neked mindegy
Virág-ifjuság, virág-vénség.

Akit Te virágzásra szántál,
Virágozzék, míg ki nem rántod
Ős kertedből.
S ugy-e, szépek a vén virágok?

Mérges szagu, vad burján-rózsák
Ifjas truccal mégis rám törnek.
Látod, látod:
Kölyök virágaid gyötörnek.

Üzenj nekik a tüzes Nappal,
Hogy szerelmed virág-hóbortja
Az a vénség,
Mely vénségét ifjuan hordja.

Üzenj nekik, hogy istenséged
Fekete rózsáért sovárog
S vágyad teltét
Virág-vénülésig bevárod.

Én, jó Uram, fekete rózsád,
Élek, ha diktálod, hogy éljek,
De vigyázz rám:
Lázongnak a virág-cselédek.

Te ültettél, Te vénitettél,
Virágoztam, ahogy akartad,
Mit akarsz még:
Virágozzak vagy rontva haljak?

Vidítnod kell ily ritka plántát
Neked, Te, egyedül nem dőre
S kénkövekkel
Csapnod minden leselkedőre.

De addig, ugye, mosolyogjak
S tovább virítsak Te szép, álnok
Nagy parkodban,
Miként a fiatal virágok?
Beküldő: versek.eu
"Megint panasz, hát már megint panasz!
És akiről szól, mindig csak pap az.
Tart a panasz estétől hajnalig,
Az ember még csak nem is alhatik!"
Igy szólt az úristen nagy bosszusan.
"Már megtekintem, ott alant mi van."
Felkelt az ágyról, gyertyát gyújtatott,
Felöltözék és útra kelt legott.
Amint elérte volna a kaput,
Szent Péter mint a bunda úgy aludt:
Mert tennap egy új vendég érkezék,
S ily alkalomkor lakmát tart az ég.
Mivel mostanság úgy áll a világ,
Hogy új lakó a mennyben ritkaság.
Ilyenkor aztán Péter bácsinak
Kezében a kancsók jól forganak.
"Keljen már kend fel, Péter! hallja kend?"
Így szólt az úr, amidőn odament,
Hosszan cibálván üstökét, fülét.
"Kelj föl, hogy a mennykő üssön beléd!"
Fölébredt végre s nyitja a kaput,
S az úr egy hulló csillagon lefut,
S a földre ép oda ereszkedett,
Ahonnan a panasz fölérkezett.
Egy ifjú ember mondá a panaszt;
S az isten ekkép szólítá meg azt,
S megszólítása hangzott nyájasan:
"Beszélj, no, mondd, mi a bajod, fiam?"
"Hej, jó atyám, de nagy az én bajom!
Kapaszkodjék csak föl az ablakon,
S kit ott a pap ágyában látni fog,
A menyecskének férje én vagyok."
Az úr nagy halkkal fölkapaszkodott,
S nagy istentelenséget láthatott:
Mert amint aztán leereszkedék,
Igen furcsán csóválá meg fejét,
Ily szavakban törvén ki sóhaja:
"Biz e, fiam, kuruc-historia!
Segítnék rajta édes-örömest;
De már késő, mert minden megesett.
Hanem vigasztalásul mondhatom,
Hogy e papot pokolba juttatom,
Bár eddig is már a pokol fele,
Sőt több felénél, pappal van tele."
Beküldő: versek.eu
Pétere is ennen-magamnak,
Kakas-szó szólhat már ezerszer,
Dédelgetett énem, vén Mester,
Zsidótalan és szegény rabbi,
Soha-soha meg nem tagadlak.

Soha-soha nem állok rabnak
Őrjöngő népek közepébe.
Nem állhat az, kinek a vágya
A népek és az Isten népe
S a minden vágyak legszebb vágya:

Ez a világ legyen világja,
Ékes, vidám, aki, jaj, ésszel
Embernek mert jönni s meréssel
Szántja, gondolja el e Bolygót.

Nem mondom én, hogy tegnap jól vót
S mindig úgy lesz, hogy egy-két ember
Érdemlődik, kit szerelemmel
Vesz körül a krisztusi dőre.

De már ezért az egy párért is
És magunkért, rabbiságunkért,
Előre az igazságunkért:
Csalatni, csalódni, előre.
Beküldő: versek.eu
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák