Két kisgyerek a játszótéren
Hintázik a szélben.
Adrikáék Balázskával
Fociznak a téren.

Szép tavaszi délutánon
Lufi lebben az égre.
Szóljon a dal,
Zengjen az ének!

Minden gyerek legyen boldog
Városon, vidéken.

Az életről, versben és apevában írt a szerzőpáros…

Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…

Egy
Esélyt
Kaptunk rég.
Hagytam kárba
Veszni. Harc nélkül.
*
Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.

Az
Élet
Értékes,
Későn vettük
Észre mennyit ér.
*
Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?

Hát
Vigyázz,
Hogyan élsz,
Gyorsan elmúlik.
Nem lesz több esély.
*
Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt.
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.

Tedd,
Amit
Épp kívánsz,
Élj szabadon.
Boldog lehetsz még!
*
Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt, elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este, lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, de nappal bánatban bővelkedik.

Rám,
Figyelj!
Csak egyszer
Mondom neked.
Élj, szeress, míg élsz!
*
Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…

Nem
Bánod
Meg biztos.
Ígérem most.
Szeress mindvégig

Vecsés, 2015. február 2. - Szabadka, 2017. május 4. - Kustra Ferenc József- A verset én írtam, közé az apevákat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. Az apevák összefoglaló címet kaptak: „Rövid az élet”.

Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
Megtartani sem lehet, de jól is fölhasználhatod,
Az időt nem birtokolhatod, de kihasználhatod,
*
Megy, mit elvesztegettél.
Azt vissza soha nem kaphatod.
Vissza, soha nem!
*
És megfizethetetlen,
Tartalmasan és jól használni!
Időd ingyen van!
*
Arc is, jó test is plötty lesz.
Haladó idő könyörtelen.
Öregszik a szép…
*
Hosszan tud mesélgetni.
Már kevés és rövid ideje.
Öregember csak…
*
Hogy önokolás a jó?
Mindenben lehetsz önzőn hibás?
Nem igaz tétel…
*
Felismerheted mi, tény…
Öregember már talán bölcsebb.
Időmúlással…
*
Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak,
Lenn a földön a reccsenésük messzire elhallatszik a most meghalt ágaknak,
Ha idő van, jő a vihar és letöri a faágakat... azok jajt susognak.

Vecsés, 2017. november 15. - Kustra Ferenc József

Égre törőn utolsót sóhajt a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál a holdsugár az égen,
Hideg szobámból a hópihéket nézem.

Mit keres egy költő e siralmas vidéken?
Elmémben örömöt és bánatot idézek.
Bűn, nyomor, kín ez a falu, reménytelen,
Hol szegénység az úr, ott az élet esélytelen.

Szívemben hordom e lelki világot,
Nézem a felhők vonulását, s felkiáltok!
Miért taszít nyomorba az élet ennyi életet,
Miért lettünk, Istenünk! - szabadlábon védekező végzetek.

És amikor megteremtette Istenünk,
A fekete és barna népet.
Nem adott hozzá nyugalmat és békességet,
És a csillagok fénylő során védettséget.

Égre törőn sóhajt még a nyár,
Kopár, kies tájat a szél járja át.
Lassan sétál holdsugár az éjben,
S én a hideg szobámból a hópihéket nézem.

Háborúból hazafelé,éhezett a katona.
Bárhová is kopogtatott,enni nem kapott soha.
Bejárta az egész falut, adnának-e alamizsnát.
De mit kapott nem fedezte szegény vacsoráját.

El is határozta gyorsan, felkapva egy nagy követ.
Főzök ebből levest én! Keresek olyan helyet
Első falu első házán kopogott a katona.
Gondolta, hogy itt lesz kőből mindjárt finom vacsora.

Öregasszony nyitott ajtót. Köszöntötte a legény.
Alamizsnát jöttem kérni bár nem vagyok én szegény.
Vizet, s lábost tud-é adni?Főzni valót hoztam ám.
Finomabbnál finomabb kővel teli a tarisznyám.

Ámult-bámult a vénasszony. Kőből főzni lehet-e?
Ha megtanul bizonyára gazdag lesz az élete.
Gyere-gyere invitálta. Mutasd hogyan csinálod.
Mindent adok mi kell hozzá, ahogy te csak kívánod.

Lábost, vizet hozzon kend,tegye fel a tűz fölé.
Mikor a víz már rotyogott, kavicsot dobott belé.
Kevergette,kevergette.Az öregasszony meg csak leste.
Finom leves lesz majd ebből, mire leszáll az este.

Kóstolgatta,kóstolgatta.Csettintgetett nagyokat.
Egy kanál zsír kéne belé, ha a háznál az akad.
Hogyne lelkem akad az itt.Van kint a kis kamrában.
Ha kell bele egy csipet só is, mondjad nekem csak bátran.

Csipet só is,s egy kis krumpli édesíti a követ.
Ha hozna bele, ha már megy, a kamrából jövet.
Serény asszony lótott-futott. Hozott mindent, amit kért.
A vidám obsitos az apróságért jó vacsorát ígért.

Mondja hősünk:-nagyon finom, szinte kész is.
Valami tán, egy kis kolbász kéne bele mégis.
Hozom-hozom mondá szüle, s szinte suhan.
Ahogy titkos kamrájába a kolbászért rohan.

Kész is lett a kőleves. Jól laktak tőle nagyon.
Gondolta az öregasszony, ez a kő egy vagyon.
Sokat ér az. Sokat ér az. Kőből levés. Nahát!
Sosem látott a vénasszony még ekkora csodát.

Add el nékem a csodakövet. Kérlelte a legényt.
Szinte ráncigálta, nem engedte elmenni a szegényt.
Nohát, legyen. Nohát, legyen. Száz forint az ára.
Gazdag lett a szegény legény. Pedig eddig felkopott az álla.