Zászlót bont az égi sereg
árnyéka ránk vetül,
gyülekező hadak felett
Turulmadár repül.

Alászállnak Hunniába
eljött az ideje,
jelet adott végre nekik
a magyarok Istene.

Döngő lépteik nyomán az
egész föld megreszket,
újra egybeforr testvérként
szétszakított nemzet.

Fent a magyar menyországban
meglásd édesapám,
itt az idő, rövidesen
újra nagy lesz hazánk.

Eredeti Baso féle stílusban…

Gyors, zuhanó a
Naplemente. Vaksötét.
Száradt kóró sor.
*
Est, sötét álarc!
Hajnal, csipkézett fátyol…
Suhogó fenyves.
*
Ködös pirkadat.
Délelőtt csendes eső.
Korai alkony.
*
Dús, harmatos rét,
Fecskék elköltözőben.
Lanyhuló alkony.
*
Hideg fényt áraszt,
Fakó ezüstös csillag.
Hideg szél támad.
*
Hold mosolyog,
Felölti csillag díszét.
Fönt fagyoskodik.
*
Holdfényragyogást
Esőfelhők takarják.
Hűlőn szemerkél.
*
Hűvös éjszaka,
Csendben oson, reggelbe.
Szüret napja jött.
*
Késő-hajnal fény
Múlt éjszaka gyászával…
Ködfoltos reggel.
*
Füvek, harmatot
Könnyeznek, kora reggel.
Kutyaugatás.
*
Reggeli fagyban,
Tömeges levélhullás.
Avar vastagszik.
*
Minden ködbe vész,
Fák és bokrok bujkálnak.
Hideg ködpára.
*
Idő, már csalód…
Reggel már hűs, majd meleg.
Gyors a megfázás.
*
Összehúzta már
Magát a gőgös hőség.
Jön hajnali dér.
*
Kaszált fű illat,
Körbe öleli mezőt.
Fog és nem ereszt.
*
Fák, csupaszulnak,
Reggeli dér lep mindent.
A varjak, kórón.
*
Ködálarcban jő
Reggel… hajnalpirkadat.
Didergős idő.
*
Szakadt pókhálót,
Hűvös szél még tépdesi.
Néha, nem is fúj.
*
Hideg napsütés…
Fenyőfalomb, kacsingat.
Pókháló hárfa.
*
Barack csengőket
Lenget a viharos szél.
Pálinka-főzés.
*
Gyümölcsöt ijeszt
Hűvös szél. Gyorsabb érés.
Polc. Befőtt hegyek!
*
Száraz szagú rét,
Búza torzs’ között, egér.
Éhség ideje.
*
A rét felett köd
Dagonyázik. Vakítón.
Kihalt csendesség.
*
Már szellő dala
Is szomorúságot zúg.
Levelet mozgat.

Vecsés, 2015. szeptember 16. – Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!

Csak utasok vagyunk
az Élet vonatán,
megváltottuk a jegyünket
születésünkkor, momentán.
Hogy hová ülünk?
nem mi döntjük el,
csak felszállunk rá
kezünkben a tikettel.
A kalauz mutatja,
- ez az Ön helye,
arcomon döbbenet,
- miért pont ide? -
De már mindegy,
csak induljon a vonat,
mielőbb lássuk meg,
rég vágyott célunkat.
Gyorsabban is mehetnénk,
mi ez a döcögés?
- Nyugodjon meg, kérem,
itt nincs késés! -
Robogunk hát tovább,
tesszük a dolgunkat,
a szerencsés választhatott,
másnak, ami maradt.
Néha azért megállunk,
egy-két utas leszáll,
eddig szólt a jegyük,
vagy valaki szelektál?
Odakint már szürkül,
a test egyre fárad,
egyre jobban kívánnék
egy megvetett ágyat.
Csikorognak a kerekek,
a vonat fékez, megáll,
kalauzunk egyszer csak
mellettem szalutál.
- Uram, Ön itt leszáll! -
kérdésemre - Miért? -
ellentmondást nem tűrően,
szenvtelenül így reflektál.
- Eddig szólt a jegye,
önnek ez a végállomás,
na igyekezzen leszállni,
a vonat indul tovább! -
- A csomag maradhat,
arra nincs szüksége,
mint mondottam volt,
az utazásának vége! -
Hiába is tiltakoznék,
- még utazni akarok -
Ő csak végrehajtja
a felsőbb parancsot.
Irigykedve nézek vissza
a maradó utasokra,
jó lett volna eljutni
még több állomásra.
Tudom, pihenés vár,
de még nem alhatok,
le kell írnom még,
sok fontos gondolatot.
- A világ szép,
az élet túl rövid,
szeress, hogy szeressenek
életed végéig! -
Van még tennivalóm,
Én úgy gondolom,
ezért potyautasként
utazom tovább a vonaton!

Árpád és Kurszán vezetésével,
Eddig nomád és vad törzsekkel,
Hazátlan és vágtázó Magyarok,
Immár a hont foglalt Magyarok!

Voltak már téli- nyári szállásaik,
Lovaiknak, állatoknak istállóik.
Itt talált gyér lakóssággal keveredve,
Lassan egyesültek egy nemzetbe.

Letelepedtek, de még kalandoztak,
Évszázadokon át, hadjáratoztak.
Atlanti óceánt is meglátták,
Ki szembe szegült, azt lenyilazták.

Svájcot, Bajorországot feldúlták,
Észak Itáliát kifosztották.
Ezek úgymond rabló hadjáratok,
De igazán csak kalandozások.

Szolgálták szomszéd felderítését,
Megismerését, megfélemlítését.
Kialakult a jó viszony hamar,
Rövid időkre a bajorokkal.

Arnoulf a bajorok hercege,
Évekig fejedelmünk vendége.
Országhatár, Bécsen túl húzódott,
Bécs falu, az országhoz tartozott.

Magyarország keleti fejedelme,
Kapcsolatot Bizánccal felvette.
Kereszténységi kapcsolat Bizánchoz,
Idejött püspökük, Hierotheosz.

Kilencszázötvenötben a fordulat,
Sajna, tönkreverték a magyarokat.
Legyőzői Róma keresztényei,
Ottó, a német császár, seregei.

Vesztes csata helye, Augsburg,
A bosszú helye, Regensburg.
Bulcsú vezért és a társakat,
Hurkos kötéllel fellógattak.

Túléltük ezt a katasztrófát,
Nézzük ennek a jó oldalát.
Elindított új külpolitikát,
Újszerű, békésebb irányzatát.

A kereszténység felvétele,
Jórészt Géza cselekedete.
Ebben is társa és segítette,
Gyula lánya Sarolt, a felesége.

Kemény, kegyetlen volt övéivel,
Könyörületes idegenekkel.
Hozták Krisztust, a világosságot,
A sötétség megvilágosodott.

Kereszténységet felvettek,
Államot alapítottak, letelepültek.
Alakult új feudális ország,
Megalakult Magyarország.

Budapest, 1997. március 18. – Kustra Ferenc József

Jött a török, csak zúdult… áradat,
Fehér habra hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok meg jatagánok.

Országot foglalni mi hagyhatjuk?
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték és itatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye meg lett…
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott magyarság… nem ment oda,
Sereg másik része, sehova…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

Főurak, az elit acsarkodott,
Hatalomért meg csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Ország ezek után szinte meghalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit csak dőzsölt, ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott… mióta?
Vesztes ország lettünk, főurak tették,
Magyar identitást rég elvesztették.

Ötszáz éve honunkat elvesztettük,
Akkor főuraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, a rossz sorsunk ilyen?!

Itt a mi dolgaink, tán’ sohse mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Elvesztett csatákból, van történelmünkben jó bőven.
Mi csak ezekre emlékszünk, ebben élünk? Veszően?

Ma már nem lehet felmutatni, mint akkor rég' a véres kardot!
Átalakult a világ, szemből, csak az arcodba kaphatsz karcot…
Ebben a szép új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!

Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne higgyék, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, legott, hírdösd ki!
A famíliának, rögvest kürtöld ki!

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József – történelmi kitekintésünk.