Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Mért szomorú, könnyes az ősz,
Azt se mondtad, hogy visszajössz.
Néma a táj, dobban a szív,
A csillagos éj utcára hív.
Sose sírj, ha elmúl az ősz,
Magányos éjszaka bánata űz.
Mért mondtad, hogy nincs már tovább,
Könnyem csöpög, fáj a magány.
Nincs visszaút, hisz vége már,
Hidd el, én se bírom már soká.
Mintha fájna ősznek a táj,
Örök tél jön, hószakadás.
Égő fájdalmam nem bírja már,
Elhervadt vázámban a rózsaszál.
Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Borús az ég, esőre áll,
Elmentél, elmúlt a nyár.
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Mért szomorú, könnyes az ősz,
Azt se mondtad, hogy visszajössz.
Néma a táj, dobban a szív,
A csillagos éj utcára hív.
Sose sírj, ha elmúl az ősz,
Magányos éjszaka bánata űz.
Mért mondtad, hogy nincs már tovább,
Könnyem csöpög, fáj a magány.
Nincs visszaút, hisz vége már,
Hidd el, én se bírom már soká.
Mintha fájna ősznek a táj,
Örök tél jön, hószakadás.
Égő fájdalmam nem bírja már,
Elhervadt vázámban a rózsaszál.
Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Borús az ég, esőre áll,
Elmentél, elmúlt a nyár.
A hajnali homály
Most átlátszó fátyol
Mindegy hogy merre
Vagyok most bárhol
Lámpafénnyel a pára
Csillogva táncol
Szemem még álmosan
Hunyorgatva ráncol
Megfestett bíbor
Utat tör a mába
Ásító tükrök
A házak ablakába
Az utca még néma
Száll a kémény lelke
Parázsló holt fának
Illatával telve
Egyre magasabbra
Settenkedve lépdel
Szellővel köszönt
A mai hűvös reggel
S ahogy a fény
Kitágul felettem
Mellém szegül az árnyék
Ott kullog mellettem
A hajnali homály
Felszállott az égre
Fátyol párájával
Színekbe lépve
Bőrömhöz tapad
A fuvallat sarja
Őszülő hajamat
Ujjával kócolja
Az utca szürke kövén
Koppanások hangja
Mormoló motornak
Duruzsló zaja
Egy kutya is vakkant
A kakas kukorékol
Lassan a falu is
Felébred álmából.
Most átlátszó fátyol
Mindegy hogy merre
Vagyok most bárhol
Lámpafénnyel a pára
Csillogva táncol
Szemem még álmosan
Hunyorgatva ráncol
Megfestett bíbor
Utat tör a mába
Ásító tükrök
A házak ablakába
Az utca még néma
Száll a kémény lelke
Parázsló holt fának
Illatával telve
Egyre magasabbra
Settenkedve lépdel
Szellővel köszönt
A mai hűvös reggel
S ahogy a fény
Kitágul felettem
Mellém szegül az árnyék
Ott kullog mellettem
A hajnali homály
Felszállott az égre
Fátyol párájával
Színekbe lépve
Bőrömhöz tapad
A fuvallat sarja
Őszülő hajamat
Ujjával kócolja
Az utca szürke kövén
Koppanások hangja
Mormoló motornak
Duruzsló zaja
Egy kutya is vakkant
A kakas kukorékol
Lassan a falu is
Felébred álmából.
Lassan nőtt , tömörödött
A hulldogáló lágy
Puha hópihe,
És fenn a hegyen gyötrődött
A fagy ereje
Baljóslatot megsejtve
A pupilla-szűk fényben.
Roskadoztak a fenyők
Magatehetetlenül
A varázs csendben,
És a napsütésben
A hő nesztelen
Könnyét folyatta
Az átázott talajra
Sziklák ,s hó között.
A szirteken gyémántként
Csábítva ragyogott,
Némán hívogatott,
Incselkedett a pillanat;
Amíg a feszültség elszakadt
A tehetetlenség súlya alatt.
A föld rengett,
Fagyosan remegett
A könyörület imája-
de nem segíthet.
Kíméletlen zúdult
A sebes lavina.
A fehér csend tömör,
Vastag leple alatt
A könyörület néma maradt.
A hulldogáló lágy
Puha hópihe,
És fenn a hegyen gyötrődött
A fagy ereje
Baljóslatot megsejtve
A pupilla-szűk fényben.
Roskadoztak a fenyők
Magatehetetlenül
A varázs csendben,
És a napsütésben
A hő nesztelen
Könnyét folyatta
Az átázott talajra
Sziklák ,s hó között.
A szirteken gyémántként
Csábítva ragyogott,
Némán hívogatott,
Incselkedett a pillanat;
Amíg a feszültség elszakadt
A tehetetlenség súlya alatt.
A föld rengett,
Fagyosan remegett
A könyörület imája-
de nem segíthet.
Kíméletlen zúdult
A sebes lavina.
A fehér csend tömör,
Vastag leple alatt
A könyörület néma maradt.
A jövő útja
Rejtelmes labirintus
Kételyes remények közt
Ködös téren át
Tekereg
A számozott időben.
Meddig s hová jutunk
És mi az amit tudunk
Mikor elindulunk.
Hordozzuk magunkkal
Évek lepecsételt nyomát
Hőstett álmokkal
Ezernyi irány útján
A cél
A fontosság privilégiuma
Hajtja
A változást
megvalósítások közt.
Lenézzük a történelmet
Fölénnyel hisszük
A mi utunk jobb lehet.
Naponta
Rójuk ösvényeit
Iránytű biztonsága nélkül.
Közben csak az idő pereg
Talpunk alatt szunnyadnak
Néma évezredek
És a dicsőség porladó
Kövületei között
Az enyészet hallgat.
Rejtelmes labirintus
Kételyes remények közt
Ködös téren át
Tekereg
A számozott időben.
Meddig s hová jutunk
És mi az amit tudunk
Mikor elindulunk.
Hordozzuk magunkkal
Évek lepecsételt nyomát
Hőstett álmokkal
Ezernyi irány útján
A cél
A fontosság privilégiuma
Hajtja
A változást
megvalósítások közt.
Lenézzük a történelmet
Fölénnyel hisszük
A mi utunk jobb lehet.
Naponta
Rójuk ösvényeit
Iránytű biztonsága nélkül.
Közben csak az idő pereg
Talpunk alatt szunnyadnak
Néma évezredek
És a dicsőség porladó
Kövületei között
Az enyészet hallgat.
Az ezüst levelű nyárfa törzse
Csontfehéren villan
A sötét éjszakában
Teliholdkor.
Fent a fénylő koronák
Alant kuporog a vakság
Titkosan hallgat a némaság
A sűrű bozótban.
A szél sem suttog ma
A csönd beleolvad a holdvilágba
És komótosan ködfátyol
Ereszkedik a tájra
S a pillanat a csillagokat
Tereli karámba
A hold udvarába.
Remekmű a nap végére
E sejtelmes béke
Mint frissen sült kenyér
Zamata
Az égig ér.
Csontfehéren villan
A sötét éjszakában
Teliholdkor.
Fent a fénylő koronák
Alant kuporog a vakság
Titkosan hallgat a némaság
A sűrű bozótban.
A szél sem suttog ma
A csönd beleolvad a holdvilágba
És komótosan ködfátyol
Ereszkedik a tájra
S a pillanat a csillagokat
Tereli karámba
A hold udvarába.
Remekmű a nap végére
E sejtelmes béke
Mint frissen sült kenyér
Zamata
Az égig ér.