Csak egyszer még, az idő végén,
szeretni úgy... szív mélyén.
Nem játékból, nem szokás szerint,
hanem úgy, hogy a lelkem is megpihen itt.

Az idő megy-, mikor nincs vége... Közben vágy a szív mélyébe.
Lélekút is fogy, pihenni kéne, nem lesz itt szokás, semmiféle.
*
Voltak már szavak, ígéretek,
és mind mögött üres tekintetek.
Mosoly, mi csak dísz volt az arcon,
és én újra hittem, - bíztam vakon.

Ígérgető szavak? Ezzel vannak tele szénapadlások... birkácskának.
Mosoly kiváltója vak bizalom, itt nem jó... csak az igaz bizalom.
*
Adtam magam, egész, tiszta szívvel,
de senki sem látott igaz tekintettel.
Volt, ki szeretett szépen szavakban,
de nem maradt ott, fájó bajomban.

Bizalmad nagyszerű... és hogy tiszta szívvel? Szép szavak, fájós reménységek?
Segítek majd fájós bajodban, összeakadó lesz mély tekintetünk, szívjóságban.
*
Már nem álmodom nagy csodákról,
sem forró nyarakról, sem virágos tavaszról.
Csak egy ölelésről, hol nem kell kételkednem,
egy szempárról, mi tükrözi a lelkem.

Álmodban legyenek még nagy csodák, telek és virágos tavaszkák...
Hozzájutsz még a "csak egy öleléshez" egy szempár lesz a léted...
*
Ez a vágyam, nem nagy, nem is új,
egy társ, ki a szívében hozzám simul.
Ha jönne még, ki tisztán szeretne,
megmutatná, mit jelent az: egyszer, de örökre.

Erős lesz még a vágyad, aki szeretve jön, így lesz még társ...
Lesz még simulás, létedben van, lesz még ki szer... és végtelenbe...


Siófok, 2025. május 15. ? Vecsés, 2025. május 16. -Gránicz Éva- írtam: a bokorrímeseket! A leoninusokat szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc József írta.

/ A lélekszálak, mint emlékek megmaradt... /

Szüntelen rád gondolok Lui,
Nem tudlak fejemből kiverni.
Haragszol rám tudom,
Félreléptem, bánom!
Hogy engeszteljelek ki Lui?
*
Folyvást emlékezek rád Évi.
Folyvást emlékszem ez nem évi...
Ne gondold, nincs harag,
Minek kellne' harag?
Nincs mért', hogy Te engeszteljél ki...
*
Tudom, hogy van egy pici vétkem,
Ütem helyett lábadra léptem.
Ritmusra ver szívem,
Táncolj újra velem!
De, nem vagyok egy könnyű jellem!
*
Évim kedvesem, vétek is már huss!
Nem kell elővenni... lenne suskus.
Rossz ütem, biz' ilyen,
Emlék maradt szívben.
Majd, ha jössz... akkor lesz új tónus...
*
Ha neked közömbös nem leszek,
Megtanulom a lépéseket.
Így együtt örökké!
Keringőt örökké?
Lui, jó tanítványod leszek!

Ezen magasban, nincs közömbség'!
Nézlek téged... nincs közömbösség...
Ott, vétség és mentség!
Ott lent... életszentség.
Most van élség, de majd lesz... sorvég.

Siófok, 2025. március 25. - Vecsés, 2025. március 27. Gránicz Éva- íródott: LIMERIK csokorban. A páratlanokat én írtam. A párosokat szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József-, néhai férjemre emlékezve.

Balaton partján, hol a csend ölel,
Selymes a fű, s szél csak nekünk felel.
Fűzfa árnya rejt el a világtól,
A testedhez simulok a vágytól.

Közel hajolsz, forrón perzsel csókod,
Nem marad szó, csak reszket sóhajod...
Kezed remegve talál rám újra,
Égek, mint a tűzbe dobott rózsa.

Simogatásod a vágy nyomán fut,
Mint hullám, mi nyaldossa partot.
Vad ölelésbe olvad a lelkem,
Mohó tested, a testembe rejtem...

Csak mi vagyunk, a világ elpihen,
S én beléd írom magam szüntelen.
Nap nádas mögött félve bújik el,
Míg szerelmesen bennem veszel el...


Siófok, 2025. április 30. Gránicz Éva.

Ha Isten itt élne közöttünk, nem vennénk észre.
Nem szórna fényt, nem hordana arany palástot se.
Lehet, hogy épp a boltban sorban állna,
Mögöttünk egy kifliért várva.

Nem lenne glóriája, se komoly hangja,
Mikor kiabálunk, ő csak hallgatna.
És talán akkor is bizakodna,
Ha mi már rég nem hiszünk magunkba?.

Nem tenne csodát, de ott lenne mindenben...
Mosolyban, pillanatban, tettekben...
Egy kézfogásban, egy halk bocsánatban,
Egy padon felejtett meleg kabátban.

Egy kis házban lakna a falu végén,
És dolgozna gondosan a virágos kertjén.
Játszana a gyerekekkel mezítláb a sárban,
Egy padra szívet vésne,
halkan, titokban.

Nem szónokolna, csak lenne egyszerűen,
A mindennapokban, csendben, türelemben.
És észre sem vennénk ha elmenne innen,
Csak éreznénk, hogy valami hiányozna... mélyen, a szívünkben.

Siófok, 2025. április 21. Gránicz Éva: irtam a Húsvét hétfőre.

A nyomorúság színpadán,
A szereplő most én vagyok.
Ismétlődik az előadás,
A néző is mindig én vagyok.

Jön a nagy rendező újra,
Egyik ideg a másikkal játszik.
Ez a küzdelem az idegek harca,
Már nem bírom sokáig...

Nemcsak az idegek, a lélek tusája is.
Magamat nézem, kívülálló vagyok.
Segíteni magamon nem bírok.
Magamon kívül vagyok!

Belülről némán kiáltok!
Az idő megállt, nem halad.
Mozdulatlan vesztegelek.
A cérna nálam elszakad...

Kinézek az ablakomon,
Látom aranyeső virágom.
Most csak ennyi a világom.
Szűnik a fájdalom, s jő a nyugalom...

Siófok, 2025. április 3. -Gránicz Éva-