Szófelhő » Lelked » 6. oldal
Idő    Értékelés
„NE KÍVÁND A MÁSÉT!”
Írta: Poór Edit

„ Ne kívánd a másét!”
Ez az utolsó parancsolat,
Elköveti már a gondolat,
Ne kívánj semmit, ami másé!

Mozgatórugója kapzsiság,
Irigység és birtoklási vágy,
Meg kell tanulni lemondani,
Megelégedni, elfogadni.

Ellentét egyik erőssége,
Az embernek önzés törvénye,
Az irigy telhetetlensége,
Mindenben mértéktelensége.

Isteni kegyelem többet ad,
Mint, ahogy azt, megérdemeljük,
Így ne elégedetlenkedjünk,
Adjunk hálát, azért ami van.

Alázatra és szerénységre,
Megtanít elégedettségre,
Földi vágy elengedésére,
Hiábavaló törekvésre.

Kapjuk, mi sorsunkban adottság,
Mi nincs, az hiábavalóság,
Az elégedettség boldogság,
A szívnek, léleknek nyugodtság.

Ne fájjon, ne szomorkodjatok,
Ha most le is kell mondanotok,
Isten megadja azt majd nektek,
Amikor rá nem is számítotok.

Út végén a lélek haza tér,
Kérdezi majd értem mit tettél,
Az én részemre mit szereztél?
Csak földi javat teremtettél.

Földi javak porrá hullanak,
Fent táplálékul nem szolgálnak,
Szomjazó, éhező lesz lelked,
Ha nem tisztítod át jellemed.

Az Úr szellemi törvényei,
Ebben segít eligazodni,
Földi embernek megtartani,
Ehhez imával erőt kérni.
Beküldő: Poór Edit
Az Isten hat nap teremtette
Tökéletesen szép világot,
A hetediket megszentelte,
És nem végzett semmilyen dolgot.

Hat napon mindig munkálkodjál,
Hetediket pihenni hagyjál.
Megemlékezzél, megszenteljed,
Újabb hat napra erőd gyűjtsed.

Ne csak majd pihenéssel töltsed,
Hanem szellemed is fejlesszed.
Olvassál, avagy imádkozzál,
Lelki fejlődésben haladjál.

Fizikai és lelki tested,
Harmóniában kell, hogy legyen.
Élő nyugalommal feltöltsed,
E napon örömmel pihenjen.

Ez a negyedik parancsolat,
A teremtő Isten személye,
És a földi ember személye,
Között, képez átjáró hidat.

Ha az Urat mindenek felett
Teljes lelkedből szereted,
Parancsolatait megteszed,
Fejlődésedben célhoz vezet.

Minden hétnek egyetlen napja,
Nyugalomé, megpihenésé,
A célhoz érés jelképéé,
Melyet átsző Isten áldása.

Hagyd a földi dolgot békében,
E helyett a lelked ébredjen.
Úrnak szentelt nap reggelére,
Ébredj szent, méltó szeretetre.

Ő óhaja az, hogy lebontsa,
A földi élet búját ? baját,
Keserűségét, fáradságát,
Lelkeinket felszabadítsa.

Megszentelve, szárnyat növesszen,
Szellemünk feljebb emelkedjen,
Majdan végcélunkhoz vezessen,
Az Ős hazában megöleljen.
Beküldő: Poór Edit
Földi, avagy égi bálványok,
Faragott kép, kitalálmányok?.
Istennek helye van lelkedben,
Az egyedüli Úr szívedben.

Ki e helyet mással betölti,
Isteni vezetést elveszti.
Hamis érzés, tudat vezeti,
A tévelygése eltéríti.

Igaz útját meg nem találja,
Hamisság lesz lelke szolgája.
Kik idegen Istent faragnak,
Már tévelygő úton haladnak.

Lelkek így szerzik meg maguknak,
A nehéz szenvedéseiket,
Gyötrő nyomorúságaikat,
Könnyel áztatják fájdalmukat.

Jó és a rossz mindig ütközik,
Ám jó megtartja értékeit,
A rossz szétbomlik, feloldódik,
És szenvedésekben szét hullik.

Ki Isteni jót elfogadja,
A maga lelkéből, mint drága
Igazgyöngyöt, majd előhozza,
Élete áldásként hordozza!

A Te szívednek érzéseit,
Mely teremtődet megilleti,
Ne hagyd elhomályosítani,
Lelkedet csak Ő fényesíti!
Beküldő: Poór Edit
Az ég mennydörgött és villámlott,
Csipkebokor lángja felcsapott.
Az Úr hangja mindent áthatott,
? Én vagyok a te Urad, Istened?

Ekként szól az Úr Sion hegyén,
Visszhangzik ma is szívek mélyén.
Ember szeresd a Te Istened,
Ki téged a földre teremtett.

Őt illeti minden tisztelet,
E létben csiszolja lelkedet.
Emeld alázattal szívedet,
Ő általa nyersz majd kegyelmet.

Ne kételkedj Atyánk létében,
Megszabadít Ő kétségtelen.
Akár a vérzivatarokon,
Akár úszó könnytengereken,

Kiszabadít és hordoz téged.
De nem úgy, ahogy Te akarod,
Fogva tart önző gondolatod,
Eltévelyedett ember lélek.

Hanem hallgasd az Úr beszédét,
Keresd és éld az Úr törvényét.
A fényutadat megtalálva,
Gondjaidat tedd oltárára.


A Sinai hegy mennydörgését,
Felváltja az idő múlása.
Épp úgy csendes szellőként,
Lágyan, de szól az Úrnak hangja.

? Én vagyok a te Urad, Istened?
Hangzik időtlen ? idők óta.
Örökké él az Isten szava,
Ha hisz vagy nem e föld lakója!
Beküldő: Poór Edit
Árnyékba burkolt arcod
nem láthatom
még sohase láttalak
képzeletem
fénnyel vesz körül.
Verseid láttatják lelkedet,
szíved érző férfi - szív
fáradhatatlan,
de néha
megremeg.
Utadat járva
mindenki kedvét keresed
hogy téged mi bánt,
oly kevesen értik meg.
Magányod
takarja mosolyod
vagy,
mint kedvüket vesztett utcalányok
hangod hol esdeklő
hol kemény.
Banális, de igaz:
utoljára hal meg a remény
Beküldő: Sárai Szabó Judit
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák